Az első nagy szerelem

Mindketten fiatalok voltunk, szenvedélyesek és féktelenek. Klaus huszonegy, én pedig tizennyolc. Ez az a kor, amikor az embert elragadja az első igazán nagy, és mindent elsöprő szerelem. Lehet előtte is, és utána is, de van egy, ami mindegyiknél szebb, és emlékezetes lesz évekkel később, amikor rászáll az idő jótékony, és mindenható fátyla, és csak a szép és varázslatos percek maradnak, eltünnek az apró szépséghibák.

Klaussal egy iskolai rendezvényen találkoztam, ő akkor már egyetemista volt. Itt tanult pesten, és mint külföldi diákot, az osztályfőnökünk hívta meg, hogy beszéljen nekünk (az akkor még létező) Kelet-Németországról. Az óra végén néhány lánnyal körül vettük, ezt-azt kérdezgettünk tőle, de már nem is annyira Kelet-Németország érdekelt bennünket, hanem csak ő maga.

Azt hiszem, én akkor már az óra végén halálosan szerelmes voltam. Nem tudtam róla levenni a szemem. Igazán elbűvölő jelenség volt, a maga száznyolcvan centijével, szőke hosszú hajával, hibátlanul helyes arcával, és lángolóan kék szemeivel. Vékony, – akkor divatos – pulóver volt rajta, ing nélkül. Látszott alatta hibátlan alakja, dagadó izmai, és keskeny csípőjén feszült a szűk farmer. Ha akkor ott a szünetben arra kér, hogy menjek vele, azonnal, gondolkodás nélkül elmentem volna bárhova akár még Kelet-Németországba is, de ő csak moziba hívott. Emlékszem, alig hallottam amit mond, csak az osztálytársaim irígy tekintetéből, és a torkomban kalapáló szívem lüktetéséből éreztem, hogy itt most valami elkezdődött.

Nem tudott rendesen magyarul, illetve minden egyes kiejtett szavát utánozhatatlanul kedvessé tette az akcentus, és a mosoly, ami kísérte. Nem vagyok álszerény, utánam is bomlottak a fiúk, de a kapcsolataim rövidek voltak, és legtöbbször még az első csókig sem jutottunk el. De Klaus más volt, amikor ő megfogta a kezem, úgy éreztem, az egész világ minket figyel. Elöntött valami megmagyarázhatatlan forróság. Éreztem, hogy tüzel az arcom, és szerettem volna világgá kiáltani, hogy mennyire boldog vagyok. Tudtam és éreztem, hogy ezzel ő is így van.

Fülig belém szeretett. Naponta több kilómétert gyalogolt pestről-budára, sokszor csak azért, hogy a parkolóból integessen nekem, és felkiabálja, hogy szeret.