Vizsga után 1. rész

Idegesen fújtam ki a levegőt, és elfintorodtam, miközben mutatóujjammal kissé meglazítottam az ingem gallérját, hogy beengedjek egy kis friss levegőt izzadtságtól átnedvesedett ruhám alá.
Nem mintha lett volna mit beengedni. Budapest ilyenkor úgy működik, mint egy hatalmas kohó. A lebetonozott utak, a több emelet magas szürke, koszos barna, és egyéb szívderítő színű épületek úgy szívják magukba a hőt, majd ütögetik egymás között pingpong-labdaként, hogy az egész nyomorul város szinte tökéletes szaunává válik. Én pedig itt állok, az egész kellős közepén, nyakig begombolkozva, akár a fóliában sülő csirke. Ilyenkor átkozom magam szüntelenül, amiért nem vagyok képes normális lányként öltözködni. Bár erős kétségeim vannak afelől, hogy a harisnya, a combközépig érő fekete szoknya és a buggyos blúz üdítő viselet lenne így, harmincöt fok felett, de a fehér ingnél, fekete kosztümnadrágnál és kabátnál csak jobb lehet. Csak én vagyok ilyen nyomorult defektes, hogy még akkor is ragaszkodom a... mondjuk úgy, férfiasabb viselethez, amikor az a biztos hőgutával egyenértékű. Már csak akkor lehetett volna rosszabb az egész, ha nem fogom fel kontyba hosszú hajamat, és most, az izzadtságtól átnedvesedve, az is a hátamhoz tapadna.
De nincs mit tenni. Most már így kellett végigcaplatnom a városon, reménykedve, hogy még élve hazajutok, és kihajíthatom a fenébe ezt a ruhát, hogy egy szál bugyiban elterüljek és szemezzek a serényen zúgó ventillátorral.

Viszont akár még egy nercbundát is szívesen magamra vettem volna még pluszban kucsmával és szőrös csizmával együtt, ha ez lett volna a legnagyobb gondom. De nem. Hőn szeretett egyetemünk még ilyenkor, az év legforróbb napjaiban sem rest megkeseríteni az ember életét.
Így hát pár pillanaton belül már meg is feledkeztem a melegről, hogy kizárjam elmémből a gondolatát, egészen addig, míg ismét a szemembe nem folyik egy izzadtságcsepp, hogy eszembe juttassa, és gondolataimba merülve baktattam tovább az úton, makacsul törve előre hazafelé.
Annyira belemerültem a koponyámban ide-oda cikázó gondolatokba, hogy, azokon a közlekedési tényezőkön, kanyarokon, zebrákon, közlekedő kocsikon kívül, amikre testem szinte már automatikusan reagált, semmit nem vettem észre.