Enchanted love

szakít ki álmomból. Délutáni szunyókálás ürügyén otthagytam a műhelyt, erre tessék, nem hagynak pihenni! Megette a fene az egészet!
– Almeida, tessék! – vakkantom kedvetlenül a kagylóba.
– Hola, amigo! – szól bele egy reszelős hang.
Manolo Ramirez, a szomszéd. Más se hiányzott nekem!
– Mi van, hombre? Pénzt ne kérj, mert az nekem sincs!
– Ne hazudj, Orestes Almeida! Neked mindig van pénzed! De most nem ezért hívlak. – nevet nyikorgó hangon.
– Hanem? – kérdezem gyanakodva. Manolo ötletei általában hajmeresztőek.
– Van egy kis problémám... – kezdi a süket dumát.
– Kinek nincs? – vágok közbe flegmán.
– Ne marhulj, Orestes! Figyu, segítened kell!
– Mibe keveredtél már megint? Nem akarok nyulakat exportálni és szivargyárat sem nyitok! – célzok korábbi hülyeségeire.
– Nem, hallgass már meg! Szóval... Van egy angol faszi. Megállapodtam vele, hogy kiadom neki az egyik szobámat. Tudod, hogy az éjjel leégett a házam. Nem szállásolnád el magadhoz? Nem hozhatom ide, ebbe a disznóólba! – jajveszékel.
– És miféle ember ez a te angolod? – kérdezem.
– Egyetemi tanár. Londonból költözik ide.
– Minek?
– Tanítani, te szerencsétlen! Fél évre jön. A kurva életbe! Ha nincs ez a tűz, most jó pénzt kaszálhatnék rajta! – kesereg.
– Mikor érkezik?
– Holnap. Lezsíroztam már vele, hogy lesz hol laknia, nem akarom szarban hagyni! Olyan rendes ember!
– Honnan tudod? Együtt őriztetek malacokat? – szívom a vérét.
– Ne légy már bunkó! Ott az a hatalmas ház, mit kezdesz benne egyedül? Fél évig lesz jó kis mellékjövedelmed! – magyarázza.
– Na idefigyelj! Van ennek az embernek elérhetősége? Magam akarok vele tárgyalni!
– Nem bízol bennem? – kérdezi sértett hangon.
– Akárkit nem fogadok be a házamba! – makacskodom.
– Vigyen el az ördög! Kimegyek holnap az emberért a reptérre, elhozom hozzád, aztán majd megalkudtok! Jó így neked?
– Legyen! De elképzelhető, hogy elzavarom egy szállodába.
– Az már a te lelkeden szárad! Fekete az, mint a pokol! Ahelyett, hogy örülnél, amiért ilyen jó üzletet csinálok neked, játszod itt a primadonnát! – háborog.
– Ismerem már a viselt dolgaidat! Nekem aztán hiába fényezed magad!
– Nem vitatkozom veled tovább, makacs vagy, mint az öszvér! Holnap viszem hozzád az angolt, akkor majd beszélünk!
Mielőtt bármit mondhatnék, leteszi a kagylót.
Sóhajtva ülök fel az ágyon. Az álom teljesen kiment a szememből.