Kaland a táborban

A levegő már a kora reggeli időpont ellenére melegen remeg, alig jár a vasútállomáson egy kis szellő. Az emberek jönnek – mennek olyan illat lebeg a légben, akár egy Francia üdülőhelyen. Egészen vérpezsdítő, életkedvet adó. Sorra érkeznek a fiatalok, szülők, poggyászok, a zsibongás egyre nagyobb. A csoport lassan összeáll.
Ádám vagyok egy középiskola matematika és testnevelés tanára. Egyedül álló, így szívesen elvállaltam a vezető szerepet, az idei nyaralás felügyeletét pár kolleginámmal.
A mozgalmas reggelt nem csak az azúr illat teszi széppé, valakiről alig bírom levenni a szemem.
Gyönyörű!
Érdekes, hogy az iskolában észre sem vettem. Nem lehet százhetvenkét centinél magasabb. Árad belőle a sárm.
Piszok szexisen fest, a neon fehér póló és a térdig érő vászonnadrágban egészen cuki. Egyáltalán nem lányos, férfiasan szép.
Az izmos vádlija megér egy misét, a lábán lévő sötét szőr göndörödésétől csak nyelem a nyálam, és már is elképzelem, milyen lehet a fanszőrzete, és amit rejt, körülölelve... A péniszem mocorog a nadrágomban, legszívesebben magamhoz nyúlnék.
Érezni akarom az illatát, közelebb lépek.
– Azt hiszem a te személyi lapodat még nem láttam, és az igazolást, hogy egészséges vagy! – A lányok mellette illedelmesen abba hagyják a vihorászást, de a hajukat továbbra is vadul dobálják. Szépek, de nem érdekelnek. Pedig látom, tetszem nekik, a magas kisportolt alkatommal.
– Itt van minden, tessék – húzza elő a fiú a vászonnadrágja zsebéből a kért iratokat. A barna szemei barátságosan néznek rám, mintha mosolyognának örökösen.
– Köszönöm, de hogy is hívnak fiam? Nem emlékszem rád az iskolából!
– Albertnek, tanár úr, és nem is emlékezhet, mert én már négy éve kijártam a sulit.
Ó nagyon jó, már nem !
– Mint segítő vagyok jelen, Amanda bátyjaként – mutat az egyik barna hajú lányra.
– Bizony – lép mellénk az egyik idősebb tanárnő. – Albert az én osztályomba járt, és most is köszönöm, hogy velünk jön. – simogatja Albert vállát, aki egy észvesztő mosolyt villant rá. De megsimogatnám én is!
– Látom a karjaidon, hogy edzed magad, ha akarod, majd a táborban mutatok egy – két klassz erősítő gyakorlatot!
– Rendben, biztos összefutunk.
– Az egészen biztos!
Számolgatom a létszámot, megnyugtatok egy – két lányos szülőt. Közben persze a szemem minduntalan visszatéved Albertre, de szalad az idő, rövidnadrágban, fehér trikóban, a nyakamban síppal, terelem felfelé a diákokat a három fülkébe, amit lefoglalt az iskola.
A fiatalok néha rosszabbak, mint a kisgyerekek – jut eszembe de végre mindenki a vonaton, indulunk a Balaton felé...
*
A négyfős faházakban nyirkos az ágynemű, makulátlan tisztaság sem fogad, de ez érdekel minket a legkevésbé. A gyerekek fel vannak pörögve a tikkasztó út ellenére, zsongnak, zsibonganak, tele vannak az élményszerzés lehetőségével és elvárásával.
Egy – két gyámoltalan emberkének magam szerzek szobatársakat az ebéd után, pedig szívesen ledőlnék helyette. A tanárnők két egymás mellett lévő faházba, én a harmadikba viszont Alberttel költözöm! Alig tudom a mosolyom visszatartani, micsoda lehetőségnek nézek elébe! Ha csak nézhetem a karcsú alakját, és a helyes arcát, már akkor megérte az egész!
Két kolleginám, az Andrea és a Melitta – azt hiszem mindketten szívesen lennének a szobatársam helyében – átjönnek hozzám sorra.
– Ne segítsek kipakolni?
– Kérsz egy szendvicset? Az ebéd nem volt a legjobb – és hasonló kis kacérkodó kéréseket utasítok vissza vagy fogadok el, hiszen kedvesek, én pedig nem szeretek goromba lenni. Valósággal nyüzsögnek körülöttem, így elszenvedem az anyáskodó törődésüket...
Az előtt az asztal előtt, ami a tanári házak előtt áll napernyővel – ahol minden kérdésre valamelyikünk választ, segítséget ad a diákoknak –, Alberttel kétszer is összefutok. Mindketten csak fürdő alsót viselünk, a levegő tikkasztó, a madarak vihart várva köröznek az égen. Amikor a meztelen bőrünk összeér, átvág rajtam az elektromosság. A fiú felnéz az arcomba, a zöld szemem az övébe fúródik. Dobban a szívem, a pulzusom gyorsul. Egy végtelen pillanatig egymásba veszik a pillantásunk, de a varázs megtörik, a fiú ellép mellőlem, elmenekül, egy „bocsánatot” hadarva.
Az első nap eseménytelenségét, egy óriási, nem várt éjjeli felhőszakadás zavarja meg. Alberttel az ablakból nézzük a szél csapkodta eső függönyt.
Majd a jégesőt, ami diónyi jégdarabokat ver a tetőkre és végképp felébreszti a legmélyebben alvó gyerekeket is. Bár beázunk, elővesszük az elemlámpákat és esőkabátot, majd indulunk megnézni, minden rendben van-e a gyerekekkel. Sorra kopogunk be az ajtókon, szerencsére a beázás nem általános, egy helyen egy vödörrel oldjuk meg a vízfelfogását, ott nem a fekvőhelyre szivárog a víz, mind a mi szállásunkon.
Amikor visszatérünk mindketten döbbenten állunk meg az ajtóban. Nem csöpög, valósággal ömlik az eső Albert ágyára!
– Ez pech! Bekérezkedek egy szobába.
– De nincs üres ágy!
– Osztozok egy lánnyal! – kaján mosoly.
– Nagyon vicces, azt nem engedhetem meg! – áldurcás pillantás.
– Velem alszol! – jelentem ki ellentmondást nem tűrően.
– Magával? Azt azért nem, el sem férnénk! – hőbölgés.
– Nem kell magáznod, harminckettő vagyok. Elférünk, gyere!
– Majd a széken töltöm az éjjelt. – mártírkodás.
– Van egy kis házi , igyunk!
Nem utasít vissza, csendesen iszogatunk, de az csak a látszat, figyelem, minden apró porcikáját falom.
– Lefekszem – jelentem ki, majd egy alsóra vetkőzöm. Észreveszem a pillantásait, ahogy laposan és csak pár pillanatra, de rám – rám néz.
Félsiker! – könyvelem el magamban.
Makacsul a széken marad, amikor már fekszem figyelem, ahogy le – lebillen a feje.
– Gyere már!
Albert nem mozdul, aztán kis idő múlva látom, ahogy kelletlenül felkászálódik, majd óvatosan az ágy szélére ül. Én addigra oldalt fordulva, háttal neki, és egészen behúzódva a az ágy végében fekszem. Bizsereg a bőröm, a szám, férfit akarok!
Óvatosan fekszik mellém, vigyázva nehogy hozzám érjen a bőre. lassan helyezkedik még a levegőt is szaggatottan veszi. Közben a szél megint belekezd a süvítése zenél, én mégis mind forróbbnak érzem a testem.
– Nem harapok ám – kezdem a hódítást.
– Tudom, de ez olyan ciki.
– Miért is? Csak mert férfiak vagyunk mindketten, vagy valami más oka is van? – a kezemet mintegy véletlenül a combjához érintem, a lepedőmből rá is terítek egy kicsit.
– Nem fázom – suttogja rekedten.
– Félsz tőlem?
– Dehogy – mosolyog az arcomba.
– Akkor meg nyugodtan helyezkedj, ahogy kényelmes!
Bámuljuk egymást, miközben nem tudom, melyikünk is a nagyobb .
– Én nem – dadogja, amikor lágyan megfogom az állát, és ráhajolok.
– Ezért féltél ugye? – lehelem, választ sem várva. A szám az övéhez ér, puhán. Csak kóstolom, tesztelem, hogy reagál. Nem ugrik fel, nem menekül.
Mintha a vihar, elektromos kisülésekben minket is elérne...
Egészen remeg, amikor közelebb húzódok hozzá, és a nyelvemet pár próbálkozás után beengedi a szájába.
Győzelem!
Istentelenül finom íze van. A kezem lassan a vállához ér. Abbahagyom a csókot, látni akarom a halvány lámpa fényében az arcát, a szemét. A tekintete esdekel, az arca ég a szégyentől.
– Ha nem akarod, nem megyünk tovább.
– Nem szeretném... – a lepedőt bámulja.
– Hát jó, de nagyon fel vagyok cukkolva, úgy hogy ne haragudj. – A kezem az alsómra csúszik, előveszem a férfiasságom. Forró és kemény, Albert vágyakozva pillant a bőrt mozgató kezemre.
Ekkor lassan csinálom magamnak, simogatom hosszában a méretes péniszemet, majd a másik kezemmel a herémhez nyúlok, markolászom.
– Csináld te is! – Albert nem kéreti magát, belenyúl a szürke bokszerébe, lejjebb rángatja, a közepes méretű férfiassága gyönyörű látvány. A vállunk összeér, miközben egymás farkát bámuljuk. Aztán az arcára hajolok, a csók borzasztóan finom.
Áthúzom a fején a laza, fehér pólóját.
– Most még elmehetsz – jelentem ki. A kezem pedig bejárja a felsőtestét. Nem mozdul, maradni akar.
– Álljunk fel!
A falhoz nyomom, neki préselem magam. Forróak vagyunk mindketten, az eső kopogása különleges hangulatot teremt.
A szám a nyakát szívogatja, majd lejjebb araszolok, a mellbimbóit szívogatom, miközben a kezem a heréit gyűrögeti. Az, hogy totálisan kész van attól, amit művelek vele, nem elég jó kifejezés, teljesen elolvad a karjaim között.
A csípőjénél megállok, nem akarom elriasztani a vadságommal, felfelé csókolom újra. A hátamhoz ér végre, az izomkötegen siklik a keze. Letolom az alsóját, látni akarom a szőrrel ölelt férfiasságát egészen fedetlenül. Én is megszabadulok az alsótól. Majd csak csókolózunk, és egymás péniszén dolgozunk. A férfiasságunkat összeérintjük, egybefogom a kettőt, úgy mozgatom a kezem. A hatás nem marad el, egészen extázisig izzunk.
Az élvezet szinte egyszerre tör ránk. Előbb Albert élvezi le a combomat, én utána a hasát. Belenyög a számba azokban a pillanatokban. Csodás hódítás. Még remegünk, amikor neki támaszkodom és levezetésképp még mélyebben csókolom.
A szíve vadul ver, a lélegzete nem akarja visszanyerni a szabályos ritmust.
– Jó volt? – keresem a tekintetét. A szempillája megrebben, zavarban van. A vörös olyan árnyalatát ölti magára, amely egészen a lángokhoz hasonlít.
Letörölgetjük magunkat, majd kézen fogva húzom magam mellé. Nem mer hozzám érni, én viszont igen őhozzá. Magamhoz vonom szorosan, és boldogan alszom el.

Folyt. köv.