Egy hercegnő nászéjszakája

Annyit tudtam róla, herceg a magyarok közt. Apámuram nem mondott sok mindent -
örült, hogy végre megszabadították tőlem. Persze, egy tizenhét éves lány, aki még hajadon, már – már vénlánynak számít; nem túl jó fény a királyi ház nevén, pláne nem a németén. Még akkor se, ha már végigtörte érte hét ország hercegét – grófját a rossznyavalya. Kénytelen voltam hát apámnak engedelmeskedni. Csak azt a rettenetes Katarina nővért ne küldte volna velem! Borzalmas egy nőszemély. Abszolút nem halad a korral, képtelen tudomásul venni, hogy már a XI. században járunk. Állandóan arról papol, hogyan viselkedjem majd a férjemmel. Ha éjszaka betér az ágyamba, nehogy simogassam, nehogy nyögdécseljek, mert az csak szajhákhoz való viselkedés. Nehogy megcsókoljam. Még rámosolyognom se szabad. Ehhez képest igazi felüdülés kis udvarhölgyem, a magyar Margit fecsegését hallgatni. Tőle tanulok magyarul is. Nagyon szeretem, mert szép nyelv és Katarina szóror sem érti. Margit szerint a magyar férfiak szeretik, ha a nők is élvezik őket a hálószobában. Azt mondja, ha azt akarom, hogy jövendőbelim egészen belém bolonduljon, akkor termeimben viselkedjek úgy, mint Melinda, a német király lánya, nemes hercegnő, ágyamban pedig, mint egy útszéli kurva. Amikor megkérdeztem tőle, milyen a jövendőbelim, csak hátradőlt és titokzatosan mosolygott. Szóval vagy egy púpos, szemölcsös vén kéjenc, vagy egy mesebeli hős.
Amikor bevonultunk a magyarok fővárosába, Fehérvárra, csak erre tudtam gondolni. Az utcákon, amiken keresztülvágtunk, tolongtak az emberek, és örvendezve kiáltoztak. Egészen megnyugodtam. Egy térre érkeztük. Rengetegen álltak ott, szinte levegőt sem lehetett venni. Gondoltam egyet, felálltam a kocsiban és magyarul köszöntöttem őket. Katarina szóror megpróbált lerántani, de Margit úgy tett, mintha véletlenül a nyakába borítana egy kulacsot, úgyhogy visszavonult a kocsi mélyére tisztogatni magát. Én pedig el tudtam mondani, mennyire örülök, hogy ilyen szép országba kerültem, ilyen kedves emberek közé. Úgy éreztem, egy szót sem mondok helyesen, de az emberek üdvrivalgása meggyőzött az ellenkezőjéről.
A téren átvágva, a királyi palota elé jutottunk. Főemberből is annyi állt ott, hogy alig győztem őket végignézni. Vajon melyik lehet az enyém? Ekkor előállt közülük... egy isten...