A lyukasóra

Az eset középiskolában történt, amikor technikusként tanultam. 19 éves voltam, és volt a suliban egy végzős, 18 éves csajszi, aki nagyon tetszett már régóta. Vékony, magas lány volt, hosszú barna hajjal, formás kerek mellekkel és fenékkel, és ennek tetejében irtó szép szemekkel. A nézésében volt valami, ami nagyon megfogott: dögös, szexi nézés, de neki a nézése alapból ilyen volt, nem az a kurvás, erőltetett. Rengeteget szemeztünk, de több nem történt. Persze, mindketten tudtuk, hogy tetszünk egymásnak, de sem ő, sem én nem mertünk lépni.

Aztán egyszer lyukasórám volt egy keddi napon. Osztálytársaim tudták, hogy lyukasóránk lesz, úgyhogy ők hazamentek, én viszont lent voltam a dohányzóban, lemaradtam az örömhírről, nem szólt senki. Miután végeztem a cigivel, beültem a terembe ahol lett volna az óránk, és vártam. Csak vártam, vártam, de sehol senki. Telefon persze nem volt nálam, úgyhogy nem tudtam senkire se , hogy hol vannak. Azt hittem, esetleg másik teremben leszünk, úgyhogy elkezdtem bóklászni a suliban. Ekkor láttam az előbb említett lányt – Melindát –, akit ismét alaposan felmértem – ő is engem. A folyosón csak ő üldögélt, mindenki más az óráján volt. Keresgéltem a többieket, de természetesen nem találtam senkit. Ekkor Melinda hozzám szólt – ez volt az első beszélgetésünk:

– Keresel valakit?

– Igen, az osztályomat, nem találom őket, és már rég becsöngettek.

– Azt hiszem láttam őket, a kémia terem mellett vannak.

Én ekkor még új voltam a suliban, nemigazán igazodtam el, úgyhogy megkértem, hogy segítsen.

– Ú, az merre van? Tudnál segíteni?

– Persze, gyere csak!

Ekkor elindultunk együtt. Az ajtónál előre engedtem, 2 okból is: egyrészt, mert én vagyok a férfi, és illik a nőket előreengedni. Másrészt, hogy megnézhessem formás fenekét. Jó volt nézni, és jó volt tudni, hogy végre elindult valami, valami, amiből lehet akármi is. A szemeim nem tudtam levenni a fenekéről, és már jóval az ajtó után voltunk, de én még mindig mögötte voltam. Ekkor hátranézett. Észrevettem ugyan, hogy hátrafordult, de kicsit túl későn. Azt hittem hogy pofon vág, és el is buktam mindent, de nem! Egyszerűen csak mosolygott, majd megkérdezte, hogy mért jövök ilyen lassan, miért nem beszélgetünk? Persze nem flegmán, hanem aranyos, kedves hangon.