Buszon

Minap távolsági busszal kellett utazzak.
Mórahalomnál felszállt egy nagyon kellemes kinézetű bodor hajú szőke, feszes, kerek fenekű, 165 körüli magasságú, harmincas csajszi.
A rózsaszín, testhez simuló farmer kiemelte a gyönyörű alakját.
Már akkor összaakadt a tekintetünk, amikor a jegyet vásárolta. Én éppen a bokájától felfelé a fenekén át jutottam a szeméig, de ezt ő nem látta, csak az elégedett végeredményt a tekintetemben.
Igazából tipikusan az a helyzet volt, hogy "jaj, de szép", és itt ilyen helyzetekben meg is szokott akadni a történet, hiszen egy zsúfolt buszon semmi olyan nem nagyon történhet, maximum utána, ha összeismerkedik valakivel az ember.

Rengetegen voltak, én sok száz km – t utaztam, nem nagyon volt kedvem udvariaskodni senkivel.
Közben pont odakerült mellém. Hallottam, ahogyan a barátnőjével megbeszéli mobilon, hogy a Mars téren találkoznak. Vagy a Belvárosi hídnál, vagy máshol. Tulajdonképp erről ment a diskurzus.
Azt már sokszor tapasztaltam, hogy a zsúfoltság ellenére az emberek azért igyekeznek a személyes szférájukat megőrizni a buszon, és nem dőlnek neki senkinek, maximum hozzá – hozzá érnek valakihez a heringjárat miatt.

De ő nekitámaszkodott a székemnek és a karfán levő karomnak a fenekével.
Jajj:)
Jól esett, nem mondom:)
Nem húzódott el, pedig éreznie kellett, hogy meddig az ülés, és honnan a kezem.
Ez így ment egy darabig, mígnem megláttam, hogy egy anyuka a ott áll alig másfél méterre tőlem. Na jó, legyen, mégiscsak alapvetően udvarias embernek tartom magam, hát a helyet. Megköszönte az anyuka és mondta, hogy csak Szegedig utazank – még jó.
Viszont így pont a szőkeség mellé kerültem. A busz megállt, megint csak özön ember akart felszállni.
Péntek volt, négy óra elmúlt, mindenki hazafelé igyekezett.
Ekkortól lőttek a személyes tereknek, hiába próbálta volna bárki is megőrizni a sajátját.