A nemes paripa

Mikor katonakoromban valamelyik quaestorral Ázsiába kerültem, Pergamumban kaptam szállást. Nagyszerűen éreztem magam itt: nemcsak a szállásom volt pompás, hanem ezenfelül volt a házigazdámnak egy gyönyörű szép fia. Törtem a fejemet, hogyan lehetnék a szeretője, anélkül hogy az apja gyanút fogna.
Hát valahányszor az ebédnél szóba került, hogy mire valók a csinos fiúk, olyan mérgesen felháborodtam, olyan szigorú elkeseredéssel tiltakoztam a fülemet sértő trágár beszéd ellen, hogy mindenki, de főképpen a mama, úgy nézett rám, mint valami filozófusra. Lassanként én vezetgettem az ifjút a tornacsarnokba, én szabtam meg tanulmányai rendjét, én tanítgattam, s én adtam ki a rendeletet, hogy afféle liliomtiprót be ne eresszenek a házba...
Egyszer épp az ebédlőben heverésztünk (ünnepnap volt, iskolai szünet, a hosszabb vigadozás lomhasága nehezedett ránk, s ott maradtunk), mikor úgy éjféltájban észrevettem, hogy a fiú ébren van.
– Istennőm, Venus – fogadkoztam óvatos-félénk mormogással –, ha megcsókolhatom ezt a fiút úgy, hogy nem veszi észre, holnap egy pár galambot ajándékozok neki.
Amint a fiú meghallotta az élvezet díját, rögtön horkolni kezdett. Tettette magát, de én nekiestem, s összevissza csókoltam. Kezdetnek ez elég volt. Korán reggel aztán fölkeltem, gyönyörű pár galambot hoztam neki (már várta)? Így róttam le fogadalmamat.
A következő éjjel megint megengedte a csókolózást, de én más kívánságra gyulladtam, és szóltam:
– Ha ezt a fiút csintalanul végigtapogathatom úgy, hogy nem veszi észre, hát harcias-vad kakast adok neki ajándékul az élvezetért.
Erre a fogadkozásra az ifjú közelebb csúszott hozzám, s úgy vettem észre: attól tartott, hogy netalán elszundikálok. Hát én eloszlattam aggodalmát, és mindenestül elmerültem testének élvezésébe, csak épp a fő-fő gyönyört nem kaptam meg. Amint kinappalodott, meghoztam, amit ígértem. Nagyon örült neki.