My sex story 10. rész

Üres tekintettel, fájdalomtól hasogató testtel, zokogva ültem be az autóba. "Vége" hasított belém tőrként a szava. Beindítottam az autót, és elindultam. Este nyolc múlott pár perccel. Az utca kihalt volt, már szinte mindenki az otthon melegét élvezte. Nem tudtam hova mehetnék. El akartam tűnni, el akartam futni, menekülni, ezt az egészet elfeledni. A szívem összeszorult, könnyeim szüntelen potyogtak. Lassan elhagytam a várost. Sötétség vett körül. Száguldani akartam. Minél gyorsabban, minél távolabb kerülni, de nem tudtam. A fájdalom melyet okozott megakadályozta, hogy a gázra lépjek, száguldjak, és esélyt adjak a halálnak.
Az együtt töltött évek emlékei peregtek a szemem előtt. Vajon hol rontottuk el? Mit csináltam rosszul? Miért voltam vak? A válasz egyértelmű volt, de mégsem vettem róla tudomást. Emlékekbe temetkezve, észrevétlenül parkoltam le a lakása előtt...
– Szia! – vérágas, vörös szemekkel bámultam rá. Vissza akartam tartani, el akartam fojtani a sírást, de nem ment. Csak álltam ott ostobán, nem tudtam mit mondjak, de nem is kellett... mindent értett. Túl jól ismert, magához húzott és megölelt.
– Gyere be – megfogta a kezem, és a nappaliba vezetett. Viki huszonhat éves, hosszú szőke hajú, gyönyörű kék szemű lány. Tavasszal ismertem meg, amikor rendelt pár irodai felszerelést a cégemtől. Én a környék kisebb, nagyobb városait jártam, és irodákat láttam el irodai cuccokkal, mindennel, amire csak szükségük volt. Ő jogi egyetemet végzett, és az egyik helyi ügyvédi irodánál helyezkedett el. Már az első alkalommal felfigyeltem rá. Egyből rám mosolygott, mikor beléptem az ajtón, és a segítségemre sietett. Ahogy teltek a hetek egyre többet beszélgettünk. Sokszor sütivel, és kávéval várt. Hosszú idő óta ő volt az első kinek sikerült megnyílnom. Nyáron már úgy intéztem az ügyeimet, és úgy raktam sorba az ügyfeleket, hogy az ő irodájuk legyen az utolsó. Sokszor ebédeltünk együtt, és egyre több időt töltöttünk munkaidő után is egymás társaságában. Felszabadított, mikor vele voltam, elfeledtem az otthoni gondokat. A páromat, aki mindig mindenért engem okolt. Akkor is, ha éppen semmi közöm sem volt a dologhoz. A munkahelyi stressz rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra.