Vera a közösben 7. rész

Az én drága Veronikámnak van egy olyan nehezen érthető szokása, hogy képes irdatlan ideig készülődni, amikor megyünk valahová. Mintha a tükör előtt, vagy a fürdőszobában eltűnne az időérzék, és nem lennének érvényesek a téridő szabályai. Ezekre a szabályokra ilyenkor sok noszogatással kell felhívni a figyelmét. Az olyan forró nyári napokon, mint amilyen Akkor is volt, ez különösen igaz volt, mert izzadósan rotyogó lakásunkban nehéz volt felfrissíteni magunkat, kiváltképp, hiszen egyikünk sem az a nádszál.
– Töltött galamb vagyok – kókadozott Vera a tükör előtt, és kényelmetlenül igazgatta magán a könnyű, igencsak sokat sejtető ruházatát. A szexi fehérneműjére csak könnyű pántos felsőrészt, és egy vékony "közepes" szoknyát vett (a minit az alakja miatt nem szereti). Én hátulról finoman átöleltem, és gyendég puszival a nyakán bíztattam, hogy készüljön már el végre. A "töltött galamb" szexuális hasonlatára meg sem próbáltam rájátszani, pedig tudtam, ezen az estén a "töltött" kifejezés messzemenően igaz lesz.

Némi tanakodás után eldöntöttük ugyanis, hogy visszamegyünk abba a swinger klubba, ahol a múltkor Laciékkal jártunk. Csakhogy most nélkülük, teljesen egyedül, magunkra utalva, belekóstolva ebbe a világba segítség és útmutatás nélkül. Egész héten készültünk rá, napokkal előtte is szinte már csak erről beszéltünk... Vajon milyen lesz, vajon kik lesznek ott? Izgatottan érkeztünk, a csendes, fákkal szegélyezett utcában már kellemesen hűlt az esti levegő. Szándékosan később, jóval nyitás után mentünk oda, hogy ne kelljen a kapu előtt , másokkal együtt toporogva várni a kezdeti időpontot... Ezt a helyzetet mindenképp szerettük volna elkerülni. Odabent már mindenki lazább.

Befizettük a befizetendőt, majd fehérneműre vetkőzve találkoztunk az öltözők előtt. Én már ekkor megkívántam Verát, az egész hely, a hangulatvilágítás, az ütemes zene és a jólesően fülledt légkör hamar beindította a hormonjainkat. Verával kart karba öltve ültünk le a bár környékén egy kis hűsítőt iszogatva. Meglepetésünkre nem sokan voltak, egy ideig se nem jöttek, se nem mentek emberek, elég csendes estének tűnt a dolog. Az viszont egyből feltűnt, hogy az egyik sötét sarokban egy idősebbnek tűnő, nagydarab úr üldögél és iszogat magában. Verával csak pár percig beszélgettünk, amikor az úr felállt, és hozzánk lépett az italával.