Büntető Hivatal - Előszó és 1. rész

Ez szintén egy bővebb lére eresztett, sokszereplős írás. Egy, talpalást kedvelő, lábimádók számára idealizált társadalmat mutat be.
Első szereplője egy nálam idősebb hölgy ismerősöm, akivel erotikus kapcsolatom soha sem volt, de napi rendszerességgel találkozom vele, így jól ismerem a lábait is. Az intézet molett dolgozója egy olyan lányt személyesít meg, akit valóban volt alkalmam megkötözni és fetisizálni. A nagyasszonyt egy boltban láttam és nem felejtettem el. A 16 éves lány egy ismerős húszéves lány, a fiatal sudár lány pedig egy barátnője. A bűnös ápolónőnek, ugyanaz a modellje, mint az Anyós és menyében Timinek. A tolvaj nő egy környékbeli ismerősöm, az idős vénlány, pedig egy munkahelyi egyedülálló hölgy, akiknek szintén gyakran láthatom a lábujjait és talpait.
Én pedig szinte valamennyi férfi szerepébe beleillek :-).

Előszó
Az épület hatalmas csarnokában hosszú sorok kígyóztak a számtalan ablak előtt. A meghatározott időpontra berendelt nők engedelmesen várakoztak, hogy behívójukat bemutatva megkapják aznapi regisztrációs számukat és a végrehajtás helyének emelet és szobaszámát.
A sorok meglepően gyorsan haladtak, de folyamatosan érkeztek a végére újabb jövevények, fiatalok és középkorúak egyaránt. Mivel ilyen intézmény összesen kettő volt az országban és minden nőnek, aki nem esett a felmentettek közé, évente kétszer meg kellett itt jelennie, ezért naponta több ezer delikvenset kellett kiszolgálnia. Az ügyfélfogadás reggel 6-tól este 19-ig tartott, de mivel egy személy átlag 5 órát töltött ott, az utolsók csaknem éjfélkor távoztak.
Az első idézést a 16. életévük betöltésekor kapták a lányok az utolsót pedig 55. születésnapjukon. Így ha valaki mindegyik évben kétszer megjelenik, akkor az kb 80 alkalom, de ilyenek csak nagyon kevesek voltak, mert idézést csak az kapott, aki munkanélküli, egyedülálló, gyermektelen vagy gyermekei betöltötték a 18. évüket. Ezek a feltételek bármelyikének teljesülése magával vonta az idézés kipostázását. Természetesen a részvételt pénzzel ki lehetett váltani, de az összeg olyan jelentős volt, hogy ezzel csak kevesen élhettek.
A sorban állók arcán izgatottság, félelem és a rendszernek való kiszolgáltatottság tehetetlen alázata tükröződött.