Egy hétköznapi nő története

El kellett utaznod. Hosszú időre. Pár hét, ami nekem egy örökké valóságnak tűnt. Mi lesz velem, mit fogok csinálni. Ha rágondoltam, hogy nem ölelsz, nem csókolsz, és nem szeretkezel velem, hát el sem tudom képzelni.
Hétfő reggel volt. Összepakoltál és szorosan átöleltél. Vigyázz kicsim magadra, mindennap hívlak! Elmentél, sírtam, bementem az ágyunkra és azon megöleltem a párnádat, máris hiányoztál nekem. Lassan telt a nap, dolgoztam, máskor ilyenkor várom, hogy hazamenjek, várom, mert utána mindig jót szeretkezünk, de most az üres ágy várhat csak. Sosem voltál még ennyit tőlem távol, és pont most, amikor már annyira jól összeszoktunk, annyira élvezetesen dugsz meg, hogy szinte beleremegek a gondolatba. Tudom, hogy erre nem gondolhatok, de annyira rászoktattál a jóra, a mindennapos kielégülésre, hogy azon gondolkoztam, hogy oldjam meg ezt a helyzetet. Jó eljátszhatom magammal, ott a vibrátorom, ez egy két este megoldás, de közel egy hónapig. Nekem szükségem van rád, szükségem van, az élő valós farkadra, a kezeidre, a szádra. Nagy sokára letelt a munkaidőm, ezekkel a gondolatokkal indultam haza.
A kerékpárom már magától is hazatalál, olyan, mint a jó ló, én meg csak törtem a fejem, tekertem a bringát, amikor egyszer csak fékcsikorgás, én az árokban fekszem. Nem értettem mi történt, felnéztem, és egy nagyon helyes arc hajolt fölém.
Megkérdezte, hogy jól vagyok-e? Mondtam, hogy nem tudom, mi történt? Elém hajtottál bébi, hol jár az eszed? Bocsánatot kértem, annyit mondtam, hogy ha tudnád!
De nagyon megijedtem, amikor felsegített remegett a lábam. Te nem tudsz így hazamenni azt már látom mondtad, szívesen elviszlek, legalább mindketten megnyugszunk, hogy nincs baj.
Nem mondhattam nemet, mert még menni sem tudtam, nem hogy bringázni. Fogtad bedobtad a bicajt az autóba én nehezen melléd ültem. Kérted mutassam az utat. Mutogattam, mert beszélni alig tudtam, láttad most jön ki rajtam a sokk. Én is éreztem, hogy most lesz baj, fekete köd szállt a szememre és elájultam. Egy pillanat volt az egész, de láttad, hogy baj van, vizet adtál, és folytattuk az utat. Én nem beszéltem, mert nem tudtam. Te meg elég ideges voltál, hisz ha halálra gázolsz, sok bajod lett volna az én hülyeségemből.