Valamerre, útközben 4. rész

Az éjszaka átélt események ellenére korábban ébredtem, mint bármikor az út során. Kylie hűlt helyét látván magam mellett csalódottságot éreztem, míg feltekintve meg nem pillantottam őt az ágy végén üldögélni. Teljesen meztelen volt és a dolgok állásával láthatóan teljesen elégedetten adta át magát a kelő nap sugarainak. Elmosolyodott mikor észrevette hogy felébredtem, de nem szólt hozzám. Pár percig csak mozdulatlanul bámultam – félig még hipnotizáltan az álom és az ébrenlét határán – pucér húgom megejtő szépségét, aki éppen a legmegfelelőbb szögben napfürdőzött a kora reggeli fénypászmában.

Aztán egy figyelemreméltóan körülményes nyújtózkodással megtörte a varázst és keresztbe rakott lábakkal szembe fordult velem, várakozóan nézve rám. A hatás nem volt ugyanaz, de puncijának és mellének látványa némileg kárpótolt.

– Jó reggelt, álomszuszék – köszöntött.
– Nocsak. Más napokon ilyenkor még te is aludtál, mint a bunda.

Az ágy melletti óra 6:50-et mutatott, így vajmi kevés oka volt, hogy túlzott aluszékonysággal vádoljon.

– Tegnap este úgy tűnt, sokkal több alvásra lesz szükségem – mondta. – Annyira fáradtnak éreztem magam, aztán felébredtem és nem bírtam a helyemen maradni. Elmentem volna, hogy találjak valami elfoglaltságot, csakhogy... nem volt szívem itt hagyni téged.

– Figyeltél alvás közben?
– Téged is, meg a napkeltét. Annyira békésnek tűntél, nem is emlékszem, hogy valaha láttalak már ilyennek. Mint egy nagy csecsemő. Persze a jó értelemben.

A kezébe vette az enyémet és gyengéden simogatni kezdte, mintha szeretne megvigasztalni a nem éppen hízelgő hasonlata miatt.

– Bárhogyan is... Kaptam már ennél rosszabb nevet is.

A pucér Kylie-val előttem, éreztem hogy érzékeim felhorgadnak megint, bár az eredmény rejtve maradt a testem félig eltakaró paplan alatt. Nem is emlékeztem, mikor húztam magamra, nyilván álmomban.

– Csinálhatnánk valamit ma – jelentette be hirtelen.
– Például mit? – kérdeztem, meglepődve a gyors váltáson.
– Nem is tudom, valamit együtt. Hacsak nem tervezted, hogy jó lenne tartanunk némi távolságot...
– Nem, egyáltalán. Jól hangzik – válaszoltam azonnal, érezve hogy biztosan bántaná, ha megpróbálnám magamban emészteni a történteket. Mintha akartam volna! Ha bármi is megváltozott volna köztünk, szóba sem jött, hogy ezek után külön utakon járjunk.