Gyönyörteli örökség 1. rész

– Kedves, nézd, leveled jött Ausztráliából – ment be Imre a nappaliba. Marika az ülőgarnitúra egyik hatalmas foteljában ült, és épp a tévét nézte. Barna, hosszú haja a fejetetejére volt feltűzve, tévénéző szemüvegét levette, és kedves mosollyal nézett fel szerelmére.
– Biztosan Aliz nénikém írt.
– Neked van nénikéd Ausztráliában? – adta át Imre a levelet. Marika felbontotta, és beleolvasott.
– Nincs, már nincs, meghalt a múlthéten.
– Részvétem – mondta a férfi és leült a másik fotelba.
– Aliz néni anyu unokatestvére volt. A ’70-es évek elején ment ki férjhez Canberrába. Azóta csak egyszer láttam, akkor, amikor a ruszkik végre hazamentek. Állati nagy fej volt.
– Miért nem hívtuk meg az esküvőnkre?
– Hívtam, tőle kaptuk azt a vázát – mutatott a nagy padlóvázára Marika, – csak már nem tudott eljönni. Akkor már nagyon beteg volt, azt hiszem leukémia.
– Értem, ő nem jött az esküvőnkre, szegény, de most mi mehetünk temetésre. De, miből?
– Úgy nézem, lesz miből – nyújtotta át a levelet Marika, melyben megírták, hogy a hatalmas ausztráliai birtok, az összes ingósággal ő rá maradt.
– Ez, hatalmas felelősség – mondta Imre, és letette az asztalra a nem kis paksamétát. – Úgy nézem, csak akkor kapjuk meg, ha nem adjuk el utána.
– Igen, olvastam én is, de ha úgy döntünk, hogy eladjuk, akkor is szép pénzt kapunk.
Én nem akarok elköltözni Magyarországról.
– Én sem, imádom a munkámat – mosolygott rá vissza a férfi. – Gyere, menjünk vacsorázni, majd utána megbeszéljük mit is tegyünk.

A repülőgép lassan bedőlt, és elkezdte a leszállást. Marika az ablaknál ült és nézte az ismeretlen tájat, ahogy egyre közelebb és közelebb került hozzá. Végül is úgy döntöttek Imrével, hogy személyesen veszik át az örökséget, nem bízzák az ügyvédekre. Kivették a bankból az összes pénzüket, és megvették a jegyeket. Imre kivette az éves szabadságát az intézetben, Marika, pedig fizetés nélkülit vett ki. A készülődés kellő izgalommal telt. Nem volt könnyű megszervezni, hogy melyik barát mikor menjen virágot locsolni. A macskát ki vegye magához arra az időre, és a halak akváriuma is néha tiszta vízzel teljen meg. De, végül már nyugodtan tudtak beülni a taxiba, ami kivitte őket a reptérre.
– Kíváncsi leszek az ügyvédre – mondta Imre.
– Én pedig a tájra, a városra, és arra a házra, ahol a néni lakott. Állítólag tökéletes luxus.
– Nekem Te vagy a tökéletes luxus – csókolta meg a férfi a nőt.