A Pad

Biztos vagyok benne, hogy közületek sokan járnak a Margit – Szigetre. Valamikor én is rendszeres látogató voltam, általában reggelente, futni pár kört, vagy csak sétálni egyet barátokkal, barátnőkkel. Pár évvel ezelőtt történt, nem sokkal azután, hogy szakítottunk barátnőmmel, nem tudtam magammal mit kezdeni, keresetem a helyem a világban. Nappal, mint egy zombi tettem a dolgom, éjjelenként pedig vagy forgolódtam az ágyban, vagy nekiindultam a városnak és mászkáltam hajnalig. Hiányzott Móni, nem tudtam mit kezdeni nélküle.
Egyik éjjel, szokásos álmatlanságomban nekiindultam a városnak. Szinte fel sem néztem, csak menetem, amerre a lábam vitt. Nem tudom, mennyi idő telt el, egyszer csak a Margit – Szigeten találtam magam, azon a kis úton, ahol sokat sétáltunk. Mónival négy évet voltunk együtt, együtt laktunk, aztán úgy döntött, hogy egyik ismerőse a munkahelyéről stabilabb életkörülményeket tud biztosítani neki, így otthagyott. Ahogy ott sétáltam végig a kis úton, eszembe jutott, hogy egy közeli padnál, nem bírtunk magunkkal és ott keféltünk egy hatalmasat. A pad egy bokor teljes takarásában volt egy lépcső alján, és egyenesen az elfolyó Dunára nézett. Gondoltam, ha már itt vagyok, lemegyek és leülök egy kicsit. Ahogy közeledtem, egyre több emlék jutott eszembe együttléteinkről, amitől kezdett a farkam keményedni. Mire odaértem, már kőkeményen álltam. Gondoltam lemegyek, leülök és kiverem, már csak a régi idők emlékére. Ahogy mentem lefelé a lépcsőn, látom, hogy a pad foglalt. Kicsit csalódott lettem, hogy nem tudok recskázni egy nagyot, de majd máshol. Abban a pillanatban, hogy megfordultam, valaki utánam szólt.
– Hé! Ne menj el. Gyere ide nyugodtan.
Fiatal srác hangja volt, gondoltam, miért ne. Maximum lesz társaságom búskomorságomban. Odamentem hozzá, egy fiatal, 18 körüli srác volt. Szókés haj, vékony, magas testalkat. Egyedül volt, mint mondta, randit beszélt meg egy lánnyal a Nyugatiba, de nem jött el, nem is írt rá, hogy mi van, nem hívta fel. Felültették szegényt. Kicsit elkenődött, kijött ide pár órája, azóta itt van. Elmondta, hogy Zolinak hívják, a közelben lakik, tizennyolc éves múlt.
, amit el is fogadtam, aztán elmeséltem az én történetemet Móniról, rólam, arról, hogy éjjel kóborlok, nem találom a helyem.
– Legalább neked volt nőd. Nekem semmi.