Szenvedély

Már három éve csak emlékekből táplálkozom, a csókok harmata, az ölelések melege lassan kezdenek megfakulni bennem. Esténként még mielőtt álomba menekülnék, fellapozom imádságos könyv gyanánt azt a percet, néhány órát, mikor vele voltam. Teljesen megbabonázott és teljesen magával ragadt a lénye, a szavai, a szeme, a teste, mikor orgazmusba rándult.. élményt okoztunk egymásnak.

Férfi még így nem volt hatással nőre, mint ő rám. Szégyellem önmagamnak is bevallani, de nagy szerepet játszik az egészben a tiltott gyümölcs ténye.

Azóta is szinte minden nap látom és minden nap a szívem akar meghasadni, mert idegenként bánik velem, s nem jövök rá, miért?

Azért, mert benne is ugyanazok az érzések vannak, mint bennem, vagy azért, mert megbánta, amit tett?

Mégiscsak nős és pap. S én mindennél jobban vágyom utána, annak ellenére, hogy tudom, nem lenne szabad. Ez már nem feltétlen szerelem, már nem csak fizikai vágy, hanem őrjítő szenvedély. S ezt szeretném újra és újra átélni.

Miatta járok már templomba is, a hitem megváltozott, a hangjában ellenállhatatlan lágyságot érzek, azt remélem ő is küzd belül, de valamiért nem tesz sem ellene, sem érte semmit.

Néha odáig jutok, hogy átkozom a percet, mikor megengedtem magamnak azt a luxust, hogy elragadjon ez az őrjítő szenvedély, mikor felfedező útra engedtem kezeit testemen és megszületett ajkaink, testünk között a remegő orgazmus.

Ennél még az is jobb volt, míg csak vágyakoztam utána, míg nem ismertem a gyönyört, amivel megajándékozott, mert ez az állapot inkább szenvedés, mint szenvedély.

S most, balesetem utáni lábadozásomban ez az egész történet iszonyatos erővel tör rám, pedig már lassan kezdtem belenyugodni, hogy elveszítettem, soha nem ismétlődik meg mindaz, amit minden érzékemben kívánok: szeretkezni újra azzal a férfival, akihez őrjítő szenvedéllyel vonzódom.

Elég csak lehunynom a szemem, s magam előtt látom újra, látom a fényt a gesztenyebarna szemeiben, vékony ajkaiban megnyíló játékos mosolyt, amitől mindig kimegy a lábamból az életerő, gyomrom összerándul, akaratom ellenére nedves leszek.

Három éve mindig próbálom a véletleneket kísérteni, hogy újra és újra pár szót válthassak vele, vagy legalább a közelségét érezhessem.