Végre 1. rész

Apró, piros pont izzott fel a neonfényes éjszakában, az erkély egy sötéten maradt sarkában. Mélyen szívott bele a cigarettába. Nem élvezetböl gyújtott most rá, nyugalmat keresett. Nyugalmat, hogy kicsit rendezhesse a benne cikázó gondolatokat, és hogy megvadult teste felett újból visszanyerhesse az uralmat. Lassan, sziszegve fújta ki a füstöt, és érezte, ahogy lüktetö vére lassanként csillapodik, lélegzete helyreáll, és fejében is elhal a zsongás. Itt van. Itt van! Hihetetlen! Lehet, hogy csak álmodik? Kizárt! Tisztán emlékszik még rá, hogy az elöbb loholt fel a végtelen hosszúságúnak tünö lépcsön, hogy az ajtó kopogtatás nélkül nyílt ki, épp csak résnyire, mindössze annyi helyet hagyva, hogy becsusszanjon rajta. Arra is emlékszik, hogy csak álltak egymással szemben, még csak nem is köszöntek. Nóra alig nézett rá. Épp csak annyit mondott hová tegye a kabátját, hogy a konyhából nyílik az erkély, ahol dohányozhat, és hogy ö is csak most jött, szeretne lezuhanyozni. Mennyire nem így képzelte el ezt a várva várt nagy találkozást! Azt hitte, majd vadul egymásnak esnek, hogy azonnal heves csókokban törnek ki, és kitudja, talán már az elöszoba szönyegére rogyva fognak szeretkezni. Ehhez képest szinte rideg volt a fogadtatás. Megint beleszívott a cigarettába, térdére könyökölve támasztotta meg állát a tenyerében, és csak bambult bele a sötétbe. Mit keres itt valójában?! Tényleg kockáztatni akar? És ha lebuknak, ha megtudják? Akkor mindennek vége, talán... Nem! Nem akart most erre gondolni. Itt volt. Eljött ö is, és Nóra is. Ezen nem lehet és nem is szabad már változtatni. Jár nekik ennyi. Két év gyötrödés, reménytelen vágyakozás, milliónyi megálmodott együttlét után, igazán megérdemlik ezt az egy éjszakát. Hirtelen forróság bizsergette meg az ujjait, és ekkor eszmélt fel, hogy teljesen leégett a cigarettája. A hamu valószínüleg a lába elé hullott, bár ezt a sötétben nem láthatta. Ahogy azt sem merre találja a hamutartót, vagy van-e egyáltalán. Felállt, közelebb lépett az erkély korlátjához, majd ujjaival kipöccintette a csikket. Mélyen beszívta az éjszakai levegöt, aztán sarkon fordult és belépett a lakásba, mert nem akarta tovább vesztegetni a drága perceket. Nem kutatott villanykapcsoló után, szemének jólesett a sötét, és amúgy sem illett volna az erös fény a titkos találkozó hangulatához.