A Főnök

Ez a történet nem olyan régen esett meg velem. Hosszas munkakeresés után végre egy irodában kaptam munkát, ahol amolyan irattologatóként eldugtak az egyik részlegen. Nem volt túl megerőltető, az évek során kallódó összevissza iratokat fűztem le, raktam rendbe. Viszonylag nyugalom volt, nem zavartak.
Egészen addig, amíg pár hónapja nem kaptunk egy új irodavezetőt, a csinos Timi személyében. 25 éves, hosszú lábú, vékony, szép arcú. Kicsit magasan hordta az orrát, friss diplomás, első munka, van ilyen. Timi szépen lassan elkezdte átrendszerezni az irodát. Pár embert elküldött, párat felvett. Az eddig ott dolgozókat pedig egyesével behívta az irodájába és hosszan beszélgettek. Mivel nekem nincs sem osztályom, sem közvetlen felettesem, így én kerültem a legvégén sorra. Kicsit izgultam, mikor bementem. Timi hellyel kínált, leültem vele szemben az íróasztal „beosztott” oldalán. Végignéztem rajta, már ami kilátszott belőle. Gyönyörű volt. Vékonyka sárgás selyemblúz volt rajta, amin éppen átlátszott a melltartója. Tudtam, hogy le kell vennem róla a szemem, de képtelen voltam. Gyönyörű nyaka volt, szép arca. Csodálatos nő.
Ő is észrevette, hogy bámulom. Megköszörülte a torkát, aztán valahonnan előszedett egy dossziét, amit hosszan átlapozott, hümmögött, majd megkérdezte, hogy állok a munkámmal. Mintha nem is a válaszra lett volna kíváncsi, már folytatta is a mondókáját. Bla Bla Bla. Szokásos főnöki monológ, mindenkinek egyesével megmutatja, hogy ő van a piramis csúcsán. A sok fölösleges mellébeszélésből csak a vége jött át rendesen, hogy ma bent kell maradnom és meg kell csinálnom azt az anyagot, amit éppen most hoztak be. Nagyjából le is zajlott az interjú, mehettem. Sokáig bosszankodtam, de azért ha nem is gyorsan, de haladtam.
Teljesen belefeledkeztem a munkába, mikor észrevettem, hogy nincs már senki az irodában. Egyedül vagyok. Péntek este. Ha már így mindenki itt hagyott, akkor gondoltam, megérdemlek egy kávét és egy cigit. Ahogy indultam ki, kibe futok bele? Új főnökömbe, Timibe. Álltunk szemben egymással és néztünk egymásra. Nem tudtam mit akar, miért jön ide, és hogy mit keres még itt.
– Ne haragudj – Kezdte. – Hogy ennyi munkát adtam. Nem gondoltam, hogy ilyen szótlanul megcsinálod.
– Nem tesz semmit, amúgy is meg kellett volna csinálnom. Legalább nem vagyok teljesen egyedül. – Próbáltam valami vigyorfélét kiereszteni, nem sikerült túl jól.
– Hova indultál amúgy?
– Jaaaa... csak inni egy kávét, cigizni, ilyenek.