Törlesztés

Rossz érzésekkel, dühösen és elkeseredetten lépett ki Anita a bank ajtaján. A huszonéves lány óriási adósságot halmozott fel, hogy barátjával közös lakásban élhessen, de ezt már jó ideje nem tudták fizetni. Hiába alkudozott az intézménnyel, nem sikerült megállapodni, sem több haladékot szerezni. A friss diplomás, csinos, visszafogott és konzervatív lány egy irodában dolgozott, barátja azonban munkanélküli lett, az ő keresete pedig többé nem volt elég a részletek törlesztésére. A kilátástalanság egyre közelebb került hozzájuk.

A banki ügyek miatt kicsit késve érkezett a munkahelyére, ahol duzzogva és egykedvűen állt neki a papíroknak, táblázatoknak. Az irodában kevesen dolgoztak, mindenki egy részben elkerített gép mellett ült, így beszélni sem nagyon tudott senkivel. Rossz kedve csak még rosszabbra fordult, amikor a terem másik végében gépe mellől felállt Laci. A Laci! Anita mindennél jobban utálta ezt a nagy darab, jó negyvenes, bunkó, szőrös medvét, aki mindenbe beleszólt, ha csak tehette. És mintha csak gondolatolvasó lenne, a férfi el is indult a lány asztala felé.
– Szervusz Anitácska – mondta azzal az utánozhatatlan gúnnyal a hangjában. Anita ki nem állhatta, amikor így szólították.
– Laci, nem vagyok most beszédes hangulatban. – A lány hárítani próbált, és feltűnően a monitorába mélyedt. A férfi rátámaszkodott az asztalára, hogy az fájdalmasan nyekkent a súlya alatt.
– Tudom, látszik rajtad. Megint a bankban voltál? Nem mondtak semmi jót?
– Nem – hangzott az egykedvű válasz, és a lány kezei tovább dolgoztak a billentyűzeten. Laci szétnézett az irodában, és miután megállapította, hogy a közelükben épp nem ül senki, közelebb hajolt Anitához, és halkabban folytatta.
– Tudod, nem akartam ezt eddig neked mondani, de én meg tudom oldani a problémádat. Van pénzem, tudod hogy nem kevés. Az egész adósságodat rendezni tudnám. – A mondat végén már elégedetten vigyorgott. Anitát elöntötte a düh, és fanyarral a képén felnézett a férfira.
– Laci, nem érdekel, menj innen és hagyj végre dolgozni.
– Pedig szerintem érdekel. Vagy talán nem lenne jó már akár holnap visszafizetni az egészet? – Anita nagy levegőt vett. Dehogynem lett volna jó! Minden adósságtól, minden béklyótól megszabadulni, és végre "szabadon" élni. De nem akart tartozni a férfinak. Bármelyiknek inkább, de nem ennek. Karba tette a kezét, és szúrós pillantással ránézett.
– Mondd, aztán menj innen.