A szanatórium 2. rész - Trudy története

Trudy nagyon halkan és vontatottan kezdte el történetét. Mintha nem lett volna benne biztos, hogy valóban el akarja mondani.
– Már több mint egy éve vagyok itt. Egy teljes idegösszeroppanás után hoztak ide. Ezt az egy jót köszönhetem a volt férjemnek.
– Mikor váltak el?
– Oh, már tíz éve. De ezen régen túltettem magam. Nincs senkim rajta kívül. Sajnos nem lehetett gyerekem, pedig mind a ketten nagyon szerettünk volna. Jólétben éltünk. A férjes sikeres üzletember és én írtam néhány sikeres könyvet. Nekem is van saját vagyonom. Csak lassan kiüresedett az életünk. A szeretkezéseink egyre gyérültek és gépiesek lettel. Szép lassan elhidegültünk egymástól. Én kiéltem magam a könyveimben és a férjem is járta a maga útját. Soha nem kérdeztem merre jár, ő pedig nem avatott bele a munkájába. Elmaradtak a közös programok a barátokkal, és őszintén szólva, nem hiányoztak a semmitmondó beszélgetések. Egy napon a férjem felhívott, hogy vacsorázzunk egy elegáns helyen. Már régen nem voltunk együtt sehol így váratlanul ért a meghívás és fel is villanyozódtam. A lehető legelegánsabban öltöztem fel és a vacsora egészen jó hangulatban telt el. Még táncolni is felkért. Az ital egy kicsit a fejembe száll, de régen éreztem magam olyan jól. És akkor jött a hidegzuhany. Tim közölte velem, hogy barátnője van és hat hónap múlva apa lesz. Úgy éreztem, megszűnik körülöttem a világ. A hangok lassan távolodtak tőlem és arra eszméltem, hogy sok aggódó arcú ember van körülöttem és férjem egy hideg vizes kendővel törölgeti arcomat. Hazafelé a kocsiban nem beszéltünk. Tim elhagyta a közös hálószobát és pár nap múlva elköltözött. Mindent otthagyott a válás után. Teljesen magamba zuhantam. Bár a kapcsolatunk már csak barátinak volt mondható, mégis nagyon hiányzott Tim. A közös reggelik a közös barátaink, akik mind elmaradtak. Pszichiáterem azt tanácsolta, hogy menjek vidékre kikapcsolódni. Akár egy új könyvet is írhatnék, és adott egy címet, ahol szerinte kipihenhetem magam. Másnap már neki is indultam az útnak, ami megváltoztatta az életemet.
Nagyon hosszú volt az út. A városka, ha lehetett annak nevezni, majdnem a mexikói határnál volt. Sötétedett mikor megérkeztem. A család, apa, anya és két lányuk nagyon szívesen fogadtak.