A Hódítás 1. rész

Ez az eset pár hete történt meg velem, ha nem csak fantáziáltam az egészet, olyan hihetetlen mai napig.
Lassan ötven éves leszek, harminc éve élek boldog házasságban a feleségemmel, Klárival. Soha nem volt közöttünk olyan nézeteltérés, amit ne tudtunk volna megoldani. Az évek során egyszer sem kacsintottam másfelé, habár munkatársaim, ismerőseim belebotlottak a hűtlenségbe. Többségük házassága kibírta, de volt, aki elvált miatta. Velem valahogy soha nem történ ilyen. Még csak a lehetőség sem adódott rá. Egészen pár héttel ezelőttig.
Egy teljesen átlagos napnak indult egy teljesen átlagos kései tavaszon. Felkeltem, letusoltam, majd beültem a kocsiba és elindultam dolgozni. Klári később indult, de tovább is maradt odabent. A munkahelyem nem esik túl messze, gyalog is oda tudnék sétálni, de sokszor adódik, hogy kocsival kell elmenni valamiért, valakiért, vagy csak jönni-menni egész nap. Egy műhely vezetőjévé nőttem ki magam az évek során. No nem kell egy gyáróriásra gondolni, csak egy kis telepen egy még kisebb terem, pár géppel, ahol egyedi rozsdamentes elemeket gyártunk.
Elég régóta dolgoztam itt, beleláttam a folyamatokba és mikor nyugdíjba vonult a műhely vezetője, engem szavaztak meg. Van egy kis irodám, ahol tudom fogadni az esetleges megrendelőket, meg egy céges autóm.
Aznap reggel kilenc órára értem be, a munka már folyt, hallottam, hogy sikítanak a gépek.
Szépen felballagtam az irodámba és nekiláttam a munkámnak. Kicsit zavart, hogy most egy ideig be leszek ide zárva, mert rengeteg papírmunka jött össze. Pár óra múlva csak az tűnt fel, hogy csend van. Gondoltam biztos elmentek kajálni, akkor dél felé járhat az idő. Valóban. negyed egy. Fél kettőig senki nem fog jönni, így adtam magamnak is egy kis szabadidőt, gondoltam elugrok a közeli büfébe enni valamit. Bezártam az irodát, beültem az autóba és lassan elhajtottam. Élveztem a napsütést, a tavaszt, a meleget.
Hamar odaértem, nem volt túl messze, csak egy senkiföldje útszakaszon kellett átvágni. Egy kis erdős sávon megy keresztül, aztán a vonatsín mellett halad az út, ház, vagy járókelő soha sehol. Miután kiszálltam a kocsiból, kerestem egy pulthoz közeli asztalt és elhelyezkedtem.
– Jó napot. Hozhatok egy étlapot?
– Igen kérek... – Nem hittem a szememnek. A lányom gyerekkori barátnője volt. Évek óta nem láttam, nem is hallottam felőle. Pedig nagyon jóban voltak még gyerekkorukban.
– Szia Szandi. Hát Te mit keresel itt? Azt hittem elköltöztetek.