Pedig még nem is táncoltunk

– Egy nagy ördög lakik benned... – pajkosan mosolyogva mondta James, amikor Anna kezét megfogva a stégre segítette, majd kisvártatva folytatta: – ... és egy nagy angyal, hatalmas aggyal.

Anna nem felelt, tekintete hosszasan elidőzött a stéget körülölelő tórengetegen. A stég mellett álló autóban dj-k játszottak, amelyek megtörték a természet szelíd, csendes hangját, de a lányt nem zavarta ez a semmiség, mert ott volt azon a helyen, amely a nyugalmat jelentette számára. Nagyon szerette a vizeket, kiváltképp a tavakat, mert az állandóságuk, mégis állandó változékonyságuk gyönyörködtette. Képes volt órákig bámulni a vizet anélkül, hogy bármit is csinált volna, pedig nem volt ülős fajta, inkább nyugtalan és fékezhetetlen típus volt.

– Akarsz csónakázni? – kérdezte James, és a lányra kacsintott.
– Most mondjam azt, hogy arra vártam, mikor kérdezed meg? – felelte Anna kitörő örömmel, mégis szelíd gyengédséggel. Milyen romantikus ez – gondolta, meg akarta élni, mégis tartott attól, ami következhet, vagy ami rájuk fog várni. De nem akart gondolkodni, csak örülni a pillanatnak. Anna fiatal volt még, de szépsége és egyszerűsége elbűvölte a férfiakat. Volt benne valami szenvedélyes, valami érzéki, valami bájos, amivel rabul ejtette a másik nem tagjait. Szemébe nézve sok férfi szíve tört össze, pedig ő mindet meg akarta menteni. Hosszú, barna haja hullámokban ölelte nyakát, és hullott vállára. Barna szeme nyugalmat és harmóniát árasztott, egy szava, egy pillantása végzetes volt. Talán tisztában volt vonzerejével, talán nem, de nem kovácsolt belőle előnyt maga számára, csak az vonzotta, hogy másokon segítsen. Mivel szép volt és vonzó, gyakran találtak megnyugvást a lelkében.

James kioldozta a köteleket, és óvatosan a csónakba lépett, majd Annának is segített bemászni. James elkezdett evezni, Anna szíve pedig majd kiugrott. Úgy tudott lelkesedni, mint egy gyerek. James szíve is hevesen dobogott, nem tudta levenni szemét a lányról. Anna csak mondta, mondta, be nem állt a szája, James pedig nagyon figyelmes beszélgetőtársnak, vagyis inkább hallgatótársnak bizonyult. Engedte, hogy a lány megnyíljon, és nem is találhatott volna ennél alkalmasabb helyet hozzá, mint azt, ahová a lány mindig vágyik. Anna elmondta, hogy nem találja a helyét a munkájában, és szeretné végre azt csinálni, amiben igazán kedvét leli.