A bérgyilkos
Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Fordította: Sinara
– Meg kellene ölnöd nekem valakit – hallatszott a suttogó hang.
– Kit? – dőlt előre Ixchel a székén, belekortyolva forró kávéjába. Szőke haját betűrte a füle mögé. Nem volt meglepve a kéréstől. Sok ilyet kapott már az évek során, mióta elkezdte karrierje építését, mint professzionális bérgyilkos. A hírneve már széltében-hosszában bejárta New Yorkot.
Már tizennyolc éves kora óta a szakmában volt, amikor rákényszerült, hogy megölje a saját apját, aki lassan a halálba kergette őt és az anyját a folyamatos veréssel és a beléjük tömött drogokkal.
Olyan jól csinálta, hogy soha senki sem jött rá, hogy ő volt a bűnös. A rendőrség pláne nem. Az anyja nem mondta el soha egy léleknek sem.
Mintha elveszített volna valamit önmagából, amikor megölte a férfit. Mintha fagyos hideg terjedt volna ki a bensőjében, elzsibbasztva őt. Az óta már számtalan munkája volt. Maga sem tudta, hogy hűtlen férfit ölt meg megcsalt barátnője kérésére szerte az országban. Bármiről volt szó, ő megölt bárkit akárkinek, ha megfizette a megfelelő összeget.
A vele szemben ülő nő előhúzott egy fényképet a táskájából és átnyújtva Ixchelnek. A bérgyilkos átvette és alaposan megvizsgálta azt. A képen lévő nő egyszerűen gyönyörű volt. Az arca bájos, a szemei pedig magával ragadóak. Egyenesen a kamerába bámult, ajkai pedig lágyan hajlottak vonzó Mona Lisa-mosolyba. Apró kezével tűrte sötét hullámos haját a füle mögé. Ixchelt egyszerűen megbabonázta a látvány és csalódott volt, amiért a nő arcára vetülő árnyékoktól nem tudja meghatározni a szeme színét.
– Hogy hívják? – kérdezte leendő ügyfelétől.
– Julia – válaszolta a nő. – Julia Armando.
Körbe nézett a helyiségben. Sok ember ült körülöttük a kis Chelsea kávézóban, olvasva, beszélgetve és üzletelve. Senki sem szentelt különösebb figyelmet a sarokban üldögélő két nőnek.
Ixchel csak most nézte meg jobban a vele szemben ülő nőt. A rövid, göndör haj rendkívül agresszív arcot keretezett. Barna szemei árnyékba borultak, ahogy az asztalt bámulta. Széles vállú volt és szemmel láthatóan igen erős. Ixchel a kezében tartotta a fényképet, ahogy ismét hátradőlt a székében.
– Miért nem csinálod te magad? – kérdezte.
A nő meglepettnek tűnt és végre találkozott a tekintetük.
– Én... én nem vagyok gyilkos – válaszolta. Nem bírta állni Ixchel macskaszerű, zöld szemének pillantását.
– Mi a kapcsolatod ezzel a nővel tulajdonképpen?
– Kit? – dőlt előre Ixchel a székén, belekortyolva forró kávéjába. Szőke haját betűrte a füle mögé. Nem volt meglepve a kéréstől. Sok ilyet kapott már az évek során, mióta elkezdte karrierje építését, mint professzionális bérgyilkos. A hírneve már széltében-hosszában bejárta New Yorkot.
Már tizennyolc éves kora óta a szakmában volt, amikor rákényszerült, hogy megölje a saját apját, aki lassan a halálba kergette őt és az anyját a folyamatos veréssel és a beléjük tömött drogokkal.
Olyan jól csinálta, hogy soha senki sem jött rá, hogy ő volt a bűnös. A rendőrség pláne nem. Az anyja nem mondta el soha egy léleknek sem.
Mintha elveszített volna valamit önmagából, amikor megölte a férfit. Mintha fagyos hideg terjedt volna ki a bensőjében, elzsibbasztva őt. Az óta már számtalan munkája volt. Maga sem tudta, hogy hűtlen férfit ölt meg megcsalt barátnője kérésére szerte az országban. Bármiről volt szó, ő megölt bárkit akárkinek, ha megfizette a megfelelő összeget.
A vele szemben ülő nő előhúzott egy fényképet a táskájából és átnyújtva Ixchelnek. A bérgyilkos átvette és alaposan megvizsgálta azt. A képen lévő nő egyszerűen gyönyörű volt. Az arca bájos, a szemei pedig magával ragadóak. Egyenesen a kamerába bámult, ajkai pedig lágyan hajlottak vonzó Mona Lisa-mosolyba. Apró kezével tűrte sötét hullámos haját a füle mögé. Ixchelt egyszerűen megbabonázta a látvány és csalódott volt, amiért a nő arcára vetülő árnyékoktól nem tudja meghatározni a szeme színét.
– Hogy hívják? – kérdezte leendő ügyfelétől.
– Julia – válaszolta a nő. – Julia Armando.
Körbe nézett a helyiségben. Sok ember ült körülöttük a kis Chelsea kávézóban, olvasva, beszélgetve és üzletelve. Senki sem szentelt különösebb figyelmet a sarokban üldögélő két nőnek.
Ixchel csak most nézte meg jobban a vele szemben ülő nőt. A rövid, göndör haj rendkívül agresszív arcot keretezett. Barna szemei árnyékba borultak, ahogy az asztalt bámulta. Széles vállú volt és szemmel láthatóan igen erős. Ixchel a kezében tartotta a fényképet, ahogy ismét hátradőlt a székében.
– Miért nem csinálod te magad? – kérdezte.
A nő meglepettnek tűnt és végre találkozott a tekintetük.
– Én... én nem vagyok gyilkos – válaszolta. Nem bírta állni Ixchel macskaszerű, zöld szemének pillantását.
– Mi a kapcsolatod ezzel a nővel tulajdonképpen?
Ez csak a történet kezdete, még 12 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Az eredeti szerzője követett el pár durva hibát. Kurvára nem profi bérgyilkos ez a kacifántos nevű csaj. A profi nem nyomozgat, nem ismerkedik, nem mutatkozik a célpont közelében. Kilövi, mint a selejt szarvasbikát a vadász, és kész. Meg bezsebeli a "munkadíját". Persze, filmeken láttunk már ilyent, ha jól emlékszem a vizenyős szemű Christopher Lambert is játszott valami hasonló érzelgős bérgyilkost.
De ez persze csak az én szerény véleményem.
Mindenesetre szerintem mind a történet, a megfogalmazás, és a szexjelentet alapján kiváló. 10 pontot adtam rá.