Család és munka
Megjelenés: 2012. november 12.
Hossz: 28 337 karakter
Elolvasva: 19 045 alkalommal
(Minden résztvevő a képzelet szülötte (így nincs vérségi kapcsolat közöttük), a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve.)
Az egész úgy kezdődött, hogy elkövettem a munkám közben egy kisebb hibát, aminek az lett a következménye, hogy rövid úton kirúgtak, szerintem érett egyébként is a dolog, de egy jó indok ilyenkor mindig jól jön a főnöknek.
Aztán folytatódott a sorozat, egy hét múlva a feleségem bejelentette, hogy el szeretne válni, és költözzek el a közös lakásunkból. Régóta nem tombolt a szerelem közöttünk, talán az volt az igazi törés, amikor véglegessé vált, hogy nem lehet közös gyerekünk. Van ilyen, egyikőnket sem lehetett hibásnak kikiáltani, csak biológiailag nem illettünk össze, aztán kiderült, hogy egyébként sem.
Szóval krisztusi korba érve oda jutottam, hogy nem jutottam sehova sem. Akkor most mi legyen, hova menjek. Persze első gondolatom az volt, hogy a nővéremék talán segítenek rajtam. Sosem voltunk olyan nagyon jó kapcsolatban, volt köztünk 7 év korkülönbség, és ez gyerekkorunk óta befolyásolta a viszonyunkat. Korán férjhez ment, aztán gyermekük született, aki már 17 éves. Egyszerűen éltek, szép családi házuk volt, és a sógornak egy korrektül futó vállalkozása.
Felhívtam a nővéremet, várakozással voltam tele, hiszen őszintén megmondva nem nagyon ismertem a körülményeiket, és talán őket sem.
– Tessék! – szólt bele a telefonba.
– Szia nővérkém. – válaszoltam.
– Szia – szinte öröm volt a hangjában – mi a helyzet?
– Lenne némi problémám, és segítség kellene az átmeneti megoldáshoz.
– Mondjad, olyan régen beszélgettünk, mindig szívesen segítek az egyetlen öcsikémnek.
– A helyzet az, hogy az asszony kidobott, és valahol meg kéne húznom magam.
– Szóval azt kérdezed, hogy jöhetnél e hozzánk?
– Igen!
– Hát persze, most úgyis csak ketten vagyunk, mert Melinda koleszos.
– Ezt nem is tudtam.
– Meg még mi mindent nem tudsz, nem nagyon érdeklődtél utánunk az elmúlt években.
– Nagyon sajnálom.
– Gyere, tiéd a tetőtér, aztán bepótoljuk a beszélgetéseket.
Nem pontosan emlékszem, de talán az esküvőmön találkoztunk utoljára, aminek már 5 éve. Akkor sem sokat beszélgettünk, arra emlékszem, hogy a nővérem kicsit testes volt már, a férje alapvetően jópofa sportos srác, a kislányuk pedig valami tündéri szépség volt persze 12 évesen melyik kislány nem az.
Aztán folytatódott a sorozat, egy hét múlva a feleségem bejelentette, hogy el szeretne válni, és költözzek el a közös lakásunkból. Régóta nem tombolt a szerelem közöttünk, talán az volt az igazi törés, amikor véglegessé vált, hogy nem lehet közös gyerekünk. Van ilyen, egyikőnket sem lehetett hibásnak kikiáltani, csak biológiailag nem illettünk össze, aztán kiderült, hogy egyébként sem.
Szóval krisztusi korba érve oda jutottam, hogy nem jutottam sehova sem. Akkor most mi legyen, hova menjek. Persze első gondolatom az volt, hogy a nővéremék talán segítenek rajtam. Sosem voltunk olyan nagyon jó kapcsolatban, volt köztünk 7 év korkülönbség, és ez gyerekkorunk óta befolyásolta a viszonyunkat. Korán férjhez ment, aztán gyermekük született, aki már 17 éves. Egyszerűen éltek, szép családi házuk volt, és a sógornak egy korrektül futó vállalkozása.
Felhívtam a nővéremet, várakozással voltam tele, hiszen őszintén megmondva nem nagyon ismertem a körülményeiket, és talán őket sem.
– Tessék! – szólt bele a telefonba.
– Szia nővérkém. – válaszoltam.
– Szia – szinte öröm volt a hangjában – mi a helyzet?
– Lenne némi problémám, és segítség kellene az átmeneti megoldáshoz.
– Mondjad, olyan régen beszélgettünk, mindig szívesen segítek az egyetlen öcsikémnek.
– A helyzet az, hogy az asszony kidobott, és valahol meg kéne húznom magam.
– Szóval azt kérdezed, hogy jöhetnél e hozzánk?
– Igen!
– Hát persze, most úgyis csak ketten vagyunk, mert Melinda koleszos.
– Ezt nem is tudtam.
– Meg még mi mindent nem tudsz, nem nagyon érdeklődtél utánunk az elmúlt években.
– Nagyon sajnálom.
– Gyere, tiéd a tetőtér, aztán bepótoljuk a beszélgetéseket.
Nem pontosan emlékszem, de talán az esküvőmön találkoztunk utoljára, aminek már 5 éve. Akkor sem sokat beszélgettünk, arra emlékszem, hogy a nővérem kicsit testes volt már, a férje alapvetően jópofa sportos srác, a kislányuk pedig valami tündéri szépség volt persze 12 évesen melyik kislány nem az.
Ez csak a történet kezdete, még 13 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Folytatást!
10 Pont!