Amikor a szarvasok bőgtek

Ősz volt. Nem hullottak a levelek és hideg sem volt. Valahogy teljesen olyan még, mint nyáron, mégis, ha az ember beleszagolt az avarszagú levegőbe, ha elbámészkodott a napsugarakon, amik még mindig erősen, de már fáradtabban világítottak be az erdő fái alá, akkor valahogy megérezte, hogy elérkezett az ősz.
A lány az erdőben várt a fiúra, ünnepélyes néma áhítattal. Már régóta állt ott, a szemlélő szinte azt hihette, hogy egy festett szobor, aminek kékre kenték a ruháját, de az idő már eltompította a színeit. Talán már töredezik le róla a kék máz. Igen, pont, mint egy Mária szobor a fák között. Kísértetiesen régi és magányos, lassan belepik a levelek és az ősz.
Hirtelen megpillantotta a fiút. Már egész közel volt, szinte megijedt. Némán lépkedett, hangtalanul, mint mindig. Valahogy volt egyfajta sompolygó alattomosság benne, ami angyali szépséggel keveredett. Kalapja a szemére húzva, csak arca fele látszott.
– Jó napot leány! Régóta vársz reám? – lágy volt az a hang, finom, puha.
Bólintott, de nem figyelt oda a szavakra. Egy kikericset bámult a lába előtt.
Hirtelen valami végigbődült a dombokon. A hang erős volt, félelmetes és szemérmetlen. Újra, meg újra megismétlődött, mindig mély hörgésbe fúlva hömpölygött a fák között. A fiú mosolyogva hallgatta, pupillája kitágult.
– Tudod mi ez?
– Szarvasbőgés – felelt a lány, és megborzongott.
– Úgy van. Szarvasbőgés.

Hirtelen közelebbről hallatszott, ütemes, kéjes morgással .
– Tudod miért csinálják? – közelebb lépett a lányhoz, és az látta, hogy remeg a keze. Nem felelt, csak elvörösödve lehajtotta a fejét. A szarvasbika büszkén hirdette győzelmét.
– Hadd halljam! – csattant fel hirtelen a fiú, és a hang ostorként csapott a levegőbe.
A lány, még mindig nem felelt, érezte, hogy a vér elönti az egész testét, remegve levegőért kapott. A fiú megragadta az arcát és felhúzta a fejét, hogy a szemébe nézzen. Szeme tüzelt, mint a sárgán izzó zsarátnok, mellkasa hullámzott. Kalapja lehullott a földre, hajának bronz sárga tincsei szeszélyesen az arcába csapódtak.
– Mit csinálnak ilyenkor a szarvasok? – most már ordított, vad erővel rázta a lány vállát, orrcimpája kitágulva remegett, homlokán rángatózott egy ér, mintha külön életet élne a bőre alatt.