Barát és orvos

Muszáj volt néznem. Ahogy ott ültem az ágy szélén rátapadt a tekintetem. Mindenére. Akár egy kobra, akit megbűvöltek. A legjobb gyerekkori barátom feküdt mellettem Lucien, a zöld szemű, barna hajú fiú, akivel együtt koptattuk az elemi padját, és akivel közösen tanultuk végig az érettségi tételeket.
Annyi év után most újra találkoztunk. Én, mint sebészorvos, ő mint beteg. A bal lába eltört egy szerencsétlen bicikli balesetben, felpolcolva pihent, ami miatt Lucien nem mozoghatott, és ez igazán dühítette az egyébként nagyon is mozgékony fiút. Hazamehetett volna járógipszben, de mivel eséskor az is elveszítette vissza volt egy – két vizsgálat, így pár napra a kórházban kellett maradnia.
– Nem változtál semmit – néztem végig rajta, megállapodva az arcán, ami nem lett keményebb az elmúlt hat évben, ugyanolyan szép vonású maradt akár azelőtt.
– Látom keveset voltál a napon – folytattam végig járatva a szemem a hófehér felsőtestén, ami nagyon – nagyon tetszett az arányosságával, az izmaival. Nem volt izomkolosszus, csak nagyon formás. Olyan, akit bárki szívesen a karjai közt tartana.
Csak egy lepedő fedte Lucien testét, és ez a tudat valahogy felforrósított. Tudni kell rólam, hogy nős vagyok, egy jó nagy adag visszafojtott biszexuális álommal.
– Aham – válaszolta – de te látom már strandoltál eleget – nézett végig a barnára sült karjaimon.
– Horgászni voltam párszor, onnan ez a barnaság.
– Jól áll – bólintott-nem is hinné az ember, hogy egy orvos pecázni jár! – mosolyodott el huncutul. Beszélgettünk még egy nagyon kicsit, majd mennem kellett tovább és az ápolónő is megjelent a lázmérővel. Mindenesetre megbeszéltük Luciennel, hogy másnap az éj leple alatt beugrom hozzá egy hosszabb beszélgetésre, és becsempészek némi is.
Már alig vártam a másnap estét, bár nem tudtam elképzelni, hogy közelebb kerülhetek Lucienhez, különben sem vallottam volna be neki, hogy néha napján fiúkra gondolva élvezek el. Mindenesetre utána jártam a dolgainak, megtudtam, hogy szerencsére semmi baja a lábtörésen kívül, nemsokára hazamehet akár másnap reggel is.
Elintéztem a régi barátságunkra hivatkozva, hogy át tegyék egy egyszemélyes szobába, de úgy, hogy ne tudja meg én állok a jótétemény mögött. Titokban ugyanis készültem valamiféle csábításra. Én magam sem tudtam, hogy pontosan mit is akarok egy mozdulni is alig tudó fiútól a kórház falain belül, mégse tudtam megnyugodni, egész álló nap az estére gondoltam.