Duci lány a hetes buszról

Az előző csúnyán elbánt velem. Szerelmes voltam, talán jobban mint bárki másba addig. Hitegetett. Elhittem. Aztán kiderült, míg én rá vártam, végigkeféltette magát a haveri körrel. Többször is. Utána én voltam a hibás, hogy nem értem meg, neki szabadság kell, most nem köti le magát. A hülye ribanc. Ezután másképp néztem a nőkre. A szépség és báj csodálata helyett a hétköznapi lányokról is azt tippelgettem amerre jártam, utcán, boltban, a buszon, ennek vajon mekkora bárcája lehet és hogyan sikíthat, amint bepucsít és felnyársalja egy kemény fasz. Mind csak ezt érdemli. Jól megbaszni, kiélvezni a virgonc száját, a síkos punciját, ha lehet a szűk seggét is, telepumpálni gecivel, otthagyni. Egy sem érdemel többet. Mind olyan. Minden nő kurva.

Hűvös, kora tavaszi nap volt, március eleje. Munkából tartottam hazafelé, a hetes buszon. A Kosztolányi téren aztán felszállt két ellenőr és elkezdték végigjárni a buszt. Jegyeket, bérleteket. Rutinos bliccelőként, a buszról már a megállóba beálláskor kiszúrtam őket és lyukasztottam jegyet a vésztartalék-tömbből. Az ellenőr jött, elfogadta, mosolygott. Visszamosolyogtam. Továbbment. Néhány perc múlva, a busz közepe felől emelt hangú beszélgetés kezdődött. Egy saccra huszas évei elején járó vöröses-szöszi, teltkarcsú, de feltűnően szép arcú – bár talán inkább a bájos erre a megfelelő szó – lányzóval tárgyalt az egyik ellenor. A hölgy ugyanis elfelejtett bérletet venni, és ennek megfelelően büntetés várt rá. Hiába bizonygatta szegény, hogy ő mindig vesz bérletet, tessék itt vannak a korábbi hónapok is, de sajnos még nem volt ideje venni, hiszen nagyon hónap eleje van és még csak ma kapott fizetést – az ellenőr hajthatatlan volt. Néhány másodperc múlva csatlakozott a másik ellenőr is hozzá, a túlerő tehát teljes lett, ami sok minden, csak nem sportszerű. Egy hirtelen ötlettől vezérelve előrementem, odaléptem a jegylyukasztóhoz és kilyukasztottam egy másik jegyet a tömbből.

– Elnézést, a hölgy velem van és itt a jegye. – léptem az ellenőrökhöz.

Az ellenőr rám nézett, láthatóan megvető arccal, majd folytatta a szokásos, kérem az igazolványt, stb szövegét.

– ... elnézést! Mondom itt a hölgy jegye nálam.
– Nem emlékszem, hogy kérdeztelek volna.
– Én meg nem emlékszem, hogy megengedtem volna, hogy tegezz. Gyere drágám, leszállunk! – fogtam meg a minden ízében remegő teremtés kezét, aki szó nélkül szedelőzködött, és a takarásomban eliszkolt a hátsó ajtók felé.