Kalandos napok 2. rész - Másnap

Arra ébredtem, hogy a nap süti az arcom. Egyedül feküdtem a vastag szőnyegen, félig kitakarva. Az este szanaszét szórt ruhadarabok takaros kis kupacban tornyosultak a kanapén. Gondoltam, felkeresem a fürdőszobát s kicsit rendbe szedem magam, felöltözöm. Miután ezzel megvoltam, felfedezőútra indultam a házban. Mediterrán jellegű nyaraló volt, de mérete alapján simán el lehetett benne tévedni. Meleg színek, ízléses dekoráció, s hatalmas ablakok, melyeken csak úgy áradt be a házba a napfény! Tetszetős kis lak volt.
Nevetgélés, beszélgetés ütötte meg a fülem – így követve a hangokat sikerült a teraszra jutnom. A kertben, egy kisebb, feszített víztükrű medencében, fotelmatracokon lebegve találtam rá Anettre és Nórára. A nagy melegre való tekintettel falatnyi méretű bikiniben, kezükben jégkockákkal teli poharakkal múlatták az időt.
– Jó reggelt, álomszuszék! – köszöntött Anett mosolyogva.
– Sziasztok! Ezt nevezem fényűzésnek: itt aztán igazán kikapcsolódhat az ember.
– Igen, ez a mi kis büszkeségünk, az oázis a szürke hétköznapok sivatagában.. Miután a nővérem, Kinga megözvegyült, együtt vettük ezt a telket, és igyekeztünk úgy berendezni, hogy semmiben se szenvedjünk hiányt. Közös tulajdon, megosztva használjuk, de mivel elég nagyra terveztettük, így az sem okoz gondot, ha mindketten lent vagyunk. Csak a kert miatt kapunk néha össze... Próbálkoztunk kertésszel is, de mindegyikkel csak a baj van. Megbízhatatlanok. Most is úgy néz ki, mint egy csatatér. Le kéne vágni a füvet, a sövény is elkanászodott... Kapok majd Kingától, ha megérkezik.
– Szívesen segítek, ha gondolod! – ajánlkoztam. – Nyaranta ez egy kis mellékes nekem, meg aztán otthon is én csinálok mindent.
– Megtennéd?
– Persze. Ha megmutatod a kerti szerszámokat, akkor neki is láthatok.
– Na, ez kissé problémás lesz: csak egy kis fűnyírónk van. – biggyesztette le ajkait Anett.
– Sebaj – nekem otthon akad minden. Úgyis haza kellene néznem, nem tette-e nagy kárt a tegnapi vihar. Bár ahogy itt körülnézek, nem lehet nagy a baj nálunk se. És őszintén szólva: vagyok!
– Jól van! Elviheted a Corsát – Niki reggel hazajött. A papírok és a kulcsok a bejárati kisszekrényen vannak. Remélem befér, amit hoznál!
– Oké, köszi.
– Siess vissza! – szólt még utánam Nóra, kislányosan affektálva.
– Naná, hogy sietek – azzal bementem a házba, magamhoz vettem a slusszkulcsot, a forgalmit, s táskám a vállamra véve kiléptem a napsütésbe.