Hárman párban

Alkalomhoz nem illő csütörtök délelőtt volt. Zsúfolásig tele a városi rendőrkapitányság épülete apró-cseprő ügyeit intéző, békés vagy éppen felháborodott állampolgárokkal. Csak akkor szűnt meg a zsivaj, amikor egy szép arcú, feltűnően csinos lány lépettbe az ajtón. Határozottan elindult a portásfülke felé:
– Jó napot kívánok! Albert Zsófia vagyok!
– Jó napot kívánok! Miben segíthetek? – kérdezte barátságos hangon az éppen szolgálatot teljesítő fegyveres szolgálati tag.
– A múlt hónapban történt balesettel kapcsolatban láttam egy felhívást, miszerint szemtanúkat keresnek. Szeretnék vallomást tenni.
Senki sem foglalkozott a párbeszéddel, egy fiatal srác kapta fel a fejét csak. Nemrég szüntettek meg egy eljárást az elkövető ismeretlen kiléte miatt. Annak az esetnek ő is részese volt. Most nem emiatt volt a kapitányságon, de azért próbált közelebb húzódni a lányhoz, hogy hallja, miről van szó. Nem szerette volna, ha kiderül, köze van az esethez, főleg ha eddig sikerült titokban tartani.
– Kovács Zsolt rendőr százados foglalkozik az üggyel. A folyosón jobbra a harmadik ajtó. Ki van írva a neve, könnyen meg fogja találni – adta át a belépőkártyát a portás.
Zsófi elindult a jelzett irányba. Azt már nem láthatta, hogy a fiatal srác a telefonjáért nyúl és kétségbeesetten tárcsáz:
– Zsolti, baj van!
– Szevasz haver! Mi van?
– Itt vagyok bent!
– Mit csináltál?
– Semmit, nem azért jöttem. De most megy hozzád egy csaj a múlt havi üggyel kapcsolatban. Szemtanú!
– Nyugi, öregem! Ne pánikolj! Megoldjuk!
Közben kopogtattak.
– Tessék! Köszönöm a tájékoztatást! Majd értesítem a fejleményekről! Fáradjon be, hölgyem! Jó napot kívánok! – tette le a telefont a százados.
– Jó napot kívánok! Albert Zsófia vagyok!
– Milyen ügyben, kedves Zsófia? Ha jól látom, nem kapott idézést.
– Nem is. Egy felhívást láttam a TV-ben. Egy hónapja volt egy baleset a városba vezető úton. Kérték, hogy aki látott valamit, jelentkezzen.
– Hát az nem most volt! Miért csak most jelentkezett?
– Külföldön voltam és csak most láttam meg a felhívást!
– De miért nem akkor jelentette, hogy látott valamit?
– Mert csak most tudtam meg, hogy halálos kimenetelű közlekedési baleset volt, illetve hogy egyáltalán miről van szó.
– De ha azt sem tudja, mi történt, akkor mi az, amit láthatott? A nyomozást bizonyítékok hiányában egyébként is megszüntették.
– Csak annyit láttam, ahogy a szemközti oldalban haladtam, hogy a szalagkorláthoz húzódva áll egy sötét színű autó hibajelzővel, előtte guggolt egy srác, és járkált körülötte, meg valami körül egy másik srác. Beszéltek valamit és elmentek. A reptérre siettem, nem volt időm visszafordulni és megnézni, mi volt az a valami a földön. Most már tudom...
– Az idős úr, aki meghalt. Kivilágítatlanul, nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen ment át az úton. És mit látott még? Biztos, hogy ez a két srác okozta a balesetet?
– Nem, azt nem láttam, ki okozta a balesetet. A srácok közül az egyiknek láttam az arcát.
– Rendszámot vagy autótípust tudna esetleg mondani?
– Nem, sajnos nem. De ha látnám a srácot, felismerném. Azt hiszem, ennyi.
– Hát nem valami sok, de talán el tudunk indulni. Újraindítjuk a nyomozást. Azt viszont tudnia kell, hogy ezután bármikor beidézhetik hivatalos vallomástételre. Amit most elmondott, rögzítettem. Aláírja, és később tájékoztatjuk a fejleményekről. Ön az egyetlen szemtanú jelenleg.
– Remélem, tudtam azért segíteni.
– Én is... – mondta mosolyogva a százados, és már nyúlt is a telefonért, miután elköszönt.
– Megvagyunk haver! Ne aggódj, szinte semmit nem látott. Viszont az arcodat megjegyezte!
– Uramisten! Akkor most mi lesz? Nem is én vezettem!
– Majd kitalálunk valamit! De ne csinálj semmi hülyeséget!
– Megpróbálok! De honnan tudod, hogy engem ismert fel?
– Onnan, hogy ha engem ismert volna fel, akkor valószínűleg mondta volna. De nem lesz semmi baj, nyugi! Áron, hallod?
– Hallom! Szia!
Áron nem bírta magát visszafogni. A lány után ment a parkolóba.
– Vonja vissza a vallomását – ragadta meg a karját minden előzmény nélkül.
Zsófi megrémült, majd megfordult:
– Auuu! Ki maga? Engedje el a karomat!
Jóképű szőkésbarna hajú, hideg kékszemű fiú állt vele szemben. Csak úgy szikrázott a szeme, ahogy Zsófira nézett.
– Nem tudom, miről beszélsz! – kezdte hirtelen tegezni a lány.
– Az előbb tettél ellenem tanúvallomást.
– De hát nem is ismerlek! – mondta Zsófi kétségbeesve, de mire kimondta, eszébe ötlött a srác arca – Engedj el!
– Addig nem, amíg nem vonod vissza a vallomást!
– Segíthetek, hölgyem, uram? – villantotta szikrázó mosolyát a százados a dulakodókra.
– Igen. Ez a srác az, akit a baleset helyszínén láttam. Most azt akarja tőlem, hogy vonjam vissza, ami terhelőt mondtam rá nézve.
– Engedje el a kisasszonyt! Az irodámban megbeszéljük!
Ahogy Zsófi hátat fordított nekik a karját simogatva, Zsolt ellentmondást nem tűrve Áronra nézett:
– Tartsd meg! – és gumibotjával hatalmas ütést mért Zsófi tarkójára.
Áron épp, hogy el tudta kapni. Bár a parkoló ezen kihalt részén semmi sem lett volna feltűnő annak ellenére sem, hogy fényes nappal volt.
– Mondtam, hogy ne csinálj semmit, nem?! Mondjuk, ha már így alakult, ki is próbálhatom. Szemre való kis teremtés, egyébként sosem fekszik le velem.
– Hova vigyük?
– Egyelőre a régi vasúti rendező alagsorába.
Felnyalábolták az ájult lányt. Az alagsorban a falhoz láncolták, és várták, hogy magához térjen. A feje úgy lógott, mint egy rongybabáé. Csak a két karja volt kifeszítve. Zsoltot felizgatta a látvány, de addig nem akart hozzányúlni, amíg nincs magánál. Zsófi lassan ébredezett. Szörnyen fájt a feje és szédült. Próbált rájönni, hol van, és miért nem tud mozogni. Meglátta Kovács századost, de így sem jött rá az összefüggésekre.
– Hol vagyok? És miért vagyok itt?
– Nem ez a lényeg szépségem! – lépett a lányhoz közelebb Zsolt, és a gumibotja végével megemelte a lány állát.
Zsófiban most tudatosult, hogy meg van kötözve, és a százados is félmeztelen. Megjelent a másik srác is, rajta sem volt már felső.
– Engedjetek el! Nem csináltam semmit!
– Most még nem is – vigyorogta Áron.
– De hát miért hoztatok ide?
– Sok az elintézendő közös ügyünk. Ezek egy része nagyon könnyen orvosolható, csak rajtad áll, a másik része pedig kellemes, és szintén csak rajtad áll.
– Mit akartok tőlem?
– Először egy is hivatali ügy, ha nem emlékeznél, – csókolta először nyakon, majd szájon a lányt Zsolt – aztán a lényeg – és jó alaposan megfogdosta.
Zsófi kíméletlenül a férfiasságába térdelt. A százados iszonyúan dühös lett. Visszakézből a gumibottal állba vágta Zsófit, akinek rögtön eleredt az orra vére, a szája is kicsattant és eltört az arccsontja.
– Még egy ilyen, cica, és meglátod, nem túl jó dolog egy rendőrrel ujjat húzni! Na de még mielőtt belevágnánk a közepébe! Kezdjük azzal, amiért ide hoztunk! Áron, gyere ide, kérlek.
Zsolt közben vékony damilt vett elő. Zsófi nyaka köré tekerte, hogy hátul szorosabbra tudja húzni, ha akarja.
– Nos, még mielőtt felteszem a kérdéseimet: a múlt hónapban az előléptetésem után éppen ünnepelni voltunk, amikor elénk lépett a bácsi. Nem lehetett elkerülni a balesetet, abban az állapotban pedig nem tudtuk végiggondolni, mi lenne a helyes, és inkább ott hagytuk. Ránk varrták volna az vezetés, a gyorshajtást, meg ki tudja, még mit. Természetesen én vezettem, de ez nem változtat a lényegen. Az előléptetésemnek nem tett volna jót az eset, Áronnak pedig nem hiányzott a meghurcoltatás egyéb függőben lévő ügyei miatt.
Zsófi alig tudott Zsoltra figyelni. Rettenetesen bedagadt az arca, a jobb szemét már nem is bírta kinyitni. Hörögve vette a levegőt. Pedig a damil most még alig észrevehetően feszült a nyakán.
– Az első kérdésem tehát: mivel csak Áront láttad, rám nem vonatkozik semmi. Ismered Áront?
Zsófi nem bírt megszólalni, de tiltakozásul megrázta a fejét.
– Remek! Akkor miért akartad beköpni?
– Nem akartam! Csak láttam a felhívást... – suttogta alig hallhatóan.
– Ezt már hallottuk. Mi a valódi ok? – kérdezte Zsolt láthatóan egyre idegesebben.
Zsófi nem szólalt meg, az előbbi mondat teljesen elvette az erejét. Zsolt húzott egyet a damilon, Zsófi összerándult.
– Azt kérdeztem, miért?! – kérdezte ismét, de már kiabált.
– Nem tudok mást mondani! – formálta szinte hangtalanul a szavakat, de fogva tartója nem volt elégedett a válasszal.
Még egyet fordított a damillal a csuklóján.
– Nem jó válasz! Pedig vigyázhatnál, mert ezzel a vékony kis damillal pillanatok alatt eltöröm a nyakad, miután bedagad a nyelved a fuldoklástól, és kis híján veszted... – fenyegetőzött a százados.
– Ha a végletekig félted a bőröd és megölsz, akkor sem fogok tudni mást mondani... – szedte össze minden erejét és bátorságát Zsófi.
Zsoltot felbőszítette ez az arcátlanság, és teljes erővel gyomorszájon vágta Zsófit. A lány, ha nem tartják a láncok, összecsuklott volna. Így csak küszködött a fájdalomtól és a levegő hiányától. A százados már a következő ütésre készült, amikor Áron megfogta a csuklóját. Kettőjük közül mindig ő volt a nyugodtabb természetű.
– Ne, hagyd! Nem ez a lényeg! Hanem az, hogy vonja vissza a vallomást és felejtsük el ezt az egészet!
– Jajj, Áron! Ne legyél ilyen naiv! Az első dolga, hogy elmegy a rendőrségre; csak sajnos addigra kicsit hosszú lenne a bűnlajstromunk!
– A tied! Én nem bántottam.
– De még mindig itt vagy, és meg sem akadályoztad...
Zsófi félájultan hallgatta a fiúk civakodását.
– Inkább csak dugjuk meg, és majd kitaláljuk, hogyan tovább!
Zsoltnak felcsillant a szeme. A szabadságánál is többet jelentett neki a farka. Eloldozta Zsófi kezeit. A lány a földre rogyott, felnyögött, de nem volt ereje megmozdulni. Zsolt felrángatta a földről a hajánál fogva, és forrón szájon csókolta. Zsófi azt hitte, belehal a csókba. Annyira fájt az arca, hogy minden mozdulatra mintha a bőrt nyúzták volna róla. Zsolt nem törődött a lány fájdalmaival. Leszaggatta róla a ruhát, és kíméletlenül megdugta a punciját és a hátsóját is. Apró krokodilcsipeszeket rakott Zsófi mellbimbóira és szeméremajkaira. Rettenetesen felizgatta, ahogy a csipeszek a bőréhez értek, amikor dugta a lányt. Zsófi ebből már semmit nem érzett. Annyira fájt mindene, hogy ez már nem számított. Zsolt, miután végzett, ott hagyta a lányt a mocskos padlón.
– Csinálj vele, amit akarsz! Nekem így nagyon unalmas, nem ellenkezik, nem sikít! – mondta Zsolt Áronnak, majd felöltözött és otthagyta őket.
Áron leguggolt a meztelen lány mellé, és végigsimította véraláfutásos testét.
– Mire vársz? Miért nem dugsz meg te is? – kérdezte Zsófi fájdalmasan, de nem nyitotta ki a szemét.
Áron fölé hajolt, hogy ő is magáévá tegye, de meggondolta magát.
– Nem bántalak!
Ölbe vette a lányt. Zsófinak jóleső érzés volt a sok szenvedés után Áron jól kidolgozott felsőtestéhez érni. Áron óvatosan egy ott hagyott, régi matracra fektette a törődött lányt. Leszedte róla a csipeszeket, majd betakargatta.
– Minden rendben lesz! De kórházba kell, hogy vigyelek. Elég súlyosnak tűnnek a sérüléseid.
Zsófi meglepődött ezen, már amennyire fel tudta még fogni a körülötte levő világot. Nem értette, miért adná fel Áron most a kegyetlen módon kiharcolt szabadságot. Magát sem értette, de esze ágában sem lett volna elárulni a fiúkat. A körülmények ellenére tetszett neki a fiú. Jól esett neki a törődés. volna, és hagyhatta volna meghalni, most mégis kórházba akarta vinni. Zsolttól viszont tartott.
– Nem... akarok... kórházba menni – suttogta halkan, minden szóért megküzdve, közben próbált Áron szemébe nézni, de nem tudott.
Elájult. Áron elhatározta, hogy felviszi magához, amíg meggyógyul, ha már nem akar kórházba menni. Jól tudta, hogy nem fogja elárulni őket a lány. De ő sem tudta megmondani, miért. Egyszerre töltötte el sajnálattal és hálával ez a tudat. Sajnálta a lányt, hiszen talán nem lett volna szükség ilyen kemény módszerekre. Ugyanakkor hálás volt azért, hogy mindezek ellenére úgy érezte, nem fog nekik ártani a lány.
Kisétált az épületből és nagy megkönnyebbülésére látta, Zsolt nem vitte el az autóját. Arra azért kíváncsi volt, hogy hová lett vajon a barátja, hiszen nem szólt egy szót sem, és egyébként is tudta jól, hogy nem takarít utána. De nem akart sokat gondolkozni ezen. Kivett a csomagtartóból egy tiszta pólót magának és egy jó meleg plédet. Bevitte, és jó alaposan bebugyolálta Zsófit, és óvatosan berakta az anyósülésre. A lány nem volt magánál, nem is érzékelt semmit abból, ahogyan Áron az ágyába fektette, vizes szivaccsal nagyon óvatosan áttörölgette az arcát, hogy a rászáradt vért eltüntesse.
Aztán el sem mozdult mellőle. Zsófi két napig aludt. Szörnyen belázasodott, de Áron kitartóan borogatta, még kanalas lázcsillapítót is vett neki. Amíg virrasztott Zsófi mellett, felbukkant Zsolt is.
– Szevasz haver Hát te? Azt hittem, felszívódtál!
– Nem. Az kellett volna, de nagyon megtetszett a csaj, nem akarom csak úgy futni hagyni. Meg az se túl jó, ha te takarítasz helyettem. De miért hoztad ide?
– Hová vittem volna így összetörve? Nem engedte, hogy kórházba vigyem.
– Mi van, ha elmond mindent?
– Semmi, mert nem fog...
A harmadik nap reggelén arra ébredt Zsófi, hogy egy idegen ágyban fekszik, mellette Áron az ágyra borulva. A szoba sarkában Zsolt ült. Zsófi nem bírt felkelni, de pont elérte Áron fejét. Óvatosan beletúrt a hajába, hogy felébressze. Áron szabályosan felijedt, nem számított rá, hogy Zsófi felébred.
– Mit keresek itt? – kérdezte óvatosan.
– Nem akartál kórházba menni, ott nem hagyhattalak, azt meg nem tudom, hol laksz.
– Ez igazán rendes tőled!
– Szerintem is! – kapcsolódott be Zsolt is a beszélgetésbe a szoba sarkából – Nyugi, nem akarlak bántani! – lépett közelebb az ijedt lányhoz.
– Te hagytál volna meghalni, ugye? – kérdezte vádlón tőle Zsófi.
– Nem... Közben megtetszettél...
– Hát elég furán mutatod ki – mondta lemondóan Zsófi – Fel is jelentetnélek!
– A lehetőség adott, tedd meg... – lépett Zsolt az ágyhoz.
Megfogta Zsófi állát, és amennyire gyengéden csak tudta, megcsókolta a lányt. Zsófival megfordult a szoba. Soha életében csók nem esett ilyen jól neki annak ellenére, hogy a történtek miatt meg tudta volna ölni Zsoltot. Bátortalanul visszacsókolta a századost. Áron is vette a bátorságot, és követte barátja példáját. Az ő szerelme is viszonzásra talált.
Áron kérésére Zsófi a lakásában maradt, amíg fel nem épült.
Utána hűséges és odaadó hármast alkottak. Zsófiból tökéletesen engedelmes rabszolgalányt csináltak. Annak ellenére, hogy soha nem tudta elképzelni, hogy élvezi az ilyesmit. Zsolt heves és szenvedélyes szeretője volt, Áron gyöngéd és figyelmes. Zsófi pedig őrizte hármuk titkát.
... Évekkel később is tökéletes volt az összhang köztük. A fiúk néha eltűntek, és a legváratlanabb helyen és időben tették magukévá Zsófit. De élvezték és jól érezték magukat ebben a felemás kapcsolatban. Szerették egymást.
Az egyik nyár végén szó nélkül tűntek el a fiúk. De Zsófinak nem volt szabad kérdezősködnie, telefonálnia, és ami a legfontosabb, magához nyúlnia sem, pedig nagyon hiányzott neki a fiúk követelőző érintése.
Zsolt folyamatosan tesztelte a lány tűréshatárát. A lány kedvenc vibrátorát folyton olyan helyen hagyta, hogy könnyen hozzá lehessen férni. Rendőr volt, így meg voltak rá a módszerei, hogy kiderítse, használta-e Zsófi a játékszert.
Most is így volt. Zsolt külföldi érdekeltségű ügyben nyomozott, Áron pedig csak úgy eltűnt. Másfél hónapig nem lehetett hallani róluk semmit. Zsófi egész végig jól viselkedett, egészen a végén szegte meg a fő szabályt csak. Tudta, hogy a fiúk meg fogják büntetni, de nem bírta tovább. Pedig így nem élvezte. De elhatározta, hogy önként fogja bevallani, talán nem kap akkora büntetést. De elszámolta magát.
Egyik este éppen a moziból tartott hazafelé. Teljesen a film hatása alatt volt, nem is vette észre, hogy megállt mellette egy sötét színű autó. Kiszállt belőle egy egyenruhás alak, és villámgyorsan Zsófi mögé lépett. Befogta a száját és a szomszédos sikátorba taszigálta. Zsófi nagyon megijedt, a szíve majd kiugrott a mellkasából, de nem mert még kapálózni sem. Főleg akkor, amikor az idegen a falnak nyomta, és elkezdte lehámozni róla a bugyit, közben ehetőséget sem adva neki, hogy szembeforduljon a támadójával. Az idegen közben elengedte a száját, de csak alig mert megszólalni:
– Kérem, ne!
Süket fülekre talált a könyörgése.
– Engedjen el, vagy sikítok! – próbálkozott tovább.
– Ne sikíts! – súgta a fülébe az idegen, majd vadul dugni kezdte.
Zsófi bűnösnek érezte magát, de annyira régen vágyott erre, hogy a helyzet és a félelme ellenére élvezte. Mire belemelegedett volna, abbamaradt. Borzasztó kellemetlen volt neki, hogy nem folytathatta, de nem is volt ideje a gondolkodásra, mert a támadó végre szembefordította magával.
– Helló, édes! – és hosszan, szenvedélyesen szájon csókolta a lányt.
– Zsolt! De jó, hogy látlak! – kiáltotta örömében, és már ölelésre lendült a karja, amikor a százados elkapta a csuklóját, a háta mögé csavarta a kezét, és rákattintotta a bilincset.
Zsófi felszisszent, de nem volt szabd megszólalnia, Zsolt csendre intette. Nem mondta neki, hogy az előbbi már a büntetése része volt, amiért engedély nélkül kielégítette magát. Az volt a százados terve, hogy legalább három napig izgatja, és a közben jól viselkedik, kielégítheti magát.
– Úgy döntöttem, te vezetsz! Fordulj meg, amíg leveszem a bilincset. Majd vedd le a bugyidat, add ide, és húzd fel a szoknyádat annyira, hogy ha lelsz, pont kint legyen mindened. Az sem baj, ha leveszed.
Zsófi beült az autóba. Zsolt maximális fokozatra állította a rezgő masszírozó ülést a lány alatt. Pontosan tudta, hogy a punciját fogja végig masszírozni. Szándékosan kerülő úton mentek Zsolt lakására, ami kifejezetten ilyen játékokhoz volt berendezve. Zsófi alig bírt a vezetésre koncentrálni. Jól eső érzés volt a puncijának a masszírozás, de sajnos nem volt elegendő. Mocorogni kezdett, hátha talál megfelelő pontot, de Zsolt durván rászólt.
– Ne mocorogj! Ha nem hagyod abba, megbüntetlek!
A lakáshoz érve döbbent rá Zsófi, hogy bugyi nélkül kell felmennie a hatodik emeletre. Zsolt nem engedte, hogy beszálljon a liftbe:
– Lépcsőn megyünk, cicám, sokkal egészségesebb. És tapasztalatom alapján jobban felizgat a félelem, hogy valaki meglát.
Balszerencséjére elég sűrű volt a forgalom a házban. A legtöbben nem néztek rá sem, de akinek megakadt a szeme rajta, annak szúrós, megvető pillantását sokáig magán érezte. A negyedik emeleti lépcsőfordulóban Zsolt a falhoz nyomta, és a lába közé nyúlt:
– Szépen alakul, cicám! Mire felérünk, jó lesz! – vigyorogta kajánul.
Fent nem bírta magát türtőztetni, letépte Zsófiról a maradék ruhát:
– Hasalj az asztalra, és fogd meg a szélét, a lábadat pedig rakd jó széles terpeszbe! – és már bontotta is ki a nadrágját.
Zsófi bízott benne, hogy végre jól megdugja az ura, de sajnos csalódott. Zsolt a hátsóját vette kezelésbe. Tudta, hogy így nem tud kielégülni, csak még jobban felizgatja. Zsófi pedig azon töprengett, hogy miért nem mondta el, mit tett. Most nem szabad beszélnie, de ha Zsolt magától rájön, nagyon ki fog kapni.
Amikor a százados végzett, Zsófinak meg kellett köszönnie, hogy kiszolgálhatta az urát. Zsolt hátra bilincselte a kezét, és levezette a pincébe. Jó néhányszor járt már itt, de mindig hatalmas izgalom fogta el az eszközök láttán. Zsolt egy lyukas közepű székhez szíjazta olyan erősen, hogy egy porcikáját sem tudta megmozdítani. A szék nyílásához alulról egy vibrátort helyezett arra vigyázva, hogy éppen csak elérje Zsófi hüvelyét. Maximálisra állította a rezgést és megcsókolta a lányt.
– Viszlát nemsokára, cica! – mutatott a Zsófival szemben levő órára cinikusan.
Az első másfél óra még majdnem kellemes volt Zsófinak, de így is el volt zsibbadva mindene. Utána mindent elkövetett, hogy legalább egy kicsit hatoljon bele a vibrátor, de nem ment semmire. Aztán újabb másfél óra következett, mire megjelent Zsolt. De nem szabadította meg a szenvedéseitől. Némán eloldozta, és egy másik helyre vezette. Nem hatották meg Zsófi könnyei. A bokájára terpesztőrúd, a csuklóira karikákkal ellátott puha bőröv került. A karikákba kötelet fűzött, és a plafonon levő csiga segítségével felhúzta a magasba. A lábait pedig rögzítette a padlóhoz, hogy ne tudjon elmozdulni a teste. Alátolt egy szerkezetet, amire egy fel-lemozgó vibrátor volt erősítve. Ez is csak éppen elérte Zsófi punciját. Ahhoz elég volt, hogy az őrületbe kergesse az örökkévalóságnak tűnő két óra alatt.
Amikor visszatért, leeresztette Zsófit, eloldozta és lecsókolgatta a könnyeit, de nem szólt hozzá. A következő nap nem ért rá vele foglalkozni Zsolt, így amíg haza nem ért, a masszírozó ülésben töltötte az időt. Már nem foglalkozott vele, hogy éhes, szomjas. Csak azt akarta, hogy végre megdugja valaki!
Estére Zsolttal együtt ért haza Áron is. Zsófinak felderült az arca, sajnálta, hogy nem szólhatott hozzá.
– Megnéztük a mai nap felvételeit, cica! Úgy látjuk, jól viselkedtél ma, így megengedjük, hogy vibrátorral kielégítsd magad!
Zsófi nagyon megörült, hiszen már minden erejére szükség volt ahhoz, hogy ne őrjöngjön.
– Választhatsz! Vagy megdugjuk a fenekedet, vagy kint a lépcsőházban megdugod a puncidat.
Zsófi nem felelt rögtön. Nem tudta, mit mondjon. Az urának tetsző az lett volna, ha a fenekét ajánlja fel, de a puncija már nagyon vágyott a dugásra, így ezt választotta. Még az sem tántorította el, hogy a lépcsőházban kell, ahol megláthatják. Összebilincselték elöl a kezeit, és kivezették a lépcsőházba. Anyaszült meztelen volt.
– Feküdj hanyatt a padlóra, és rakd szét a lábad! – utasította Zsolt. A lány fejéhez guggolt, Áron pedig a lába közé.
Zsófi vacogott a padlón, annyira hideg volt a csempe, de boldogsággal kezdett bele, hogy kielégítse magát. Szinte rögtön elkezdte hangosabban venni a levegőt, és csukott szemmel élvezte, ahogy egyre mélyebben nyomta magába a vibrátort. Áron azonban megfogta a kezét, és elvette tőle a játékszert. Zsófi felnyögött, és megpróbált utána kapni, de Áron nem engedte. Zsófi majdnem felsikított. Zsolt talpra rángatta, de Zsófi csak rúgkapált.
– Ezt magadnak, és az önzőségednek köszönheted, úgyhogy fejezd be a hisztit! Ha még bent megkérsz rá bennünket, hogy mindketten dugjuk meg a hátsódat, utána megdughattad volna magad rendesen! Már most megérdemelted volna, de mivel most is csak hisztiztél, így holnap ilyenkorig a sötét szobában leszel láncra verve. Aztán majd eldöntjük, mi lesz veled. Az a szerencséd, hogy nem látta az egyszemélyes magánszámodat senki, különben nagyon meg lettél volna büntetve. Fejezd be a sírást, és viselkedj rendes rabnőként! Neveletlen vagy, és most sem köszönted meg sem a lehetőséget, hogy megdugd magad, sem a büntetést!
– Köszönöm Uram!
– Nekem most el kell mennem, majd Áron tesz róla, hogy meg legyél nevelve! És ez hangot ne halljak! – mondta Zsolt szigorúan, és lefelé vette az irányt.
Áron levitte a pincébe, és a falhoz láncolta. A lábait olyan széles terpeszbe , hogy majd szétrepedt. Egy hatalmas vödör jéghideg vizet vett elő a sarokból, és az egészet Zsófira zúdította. A lány csak köpködött, és próbálta a szeméből kipislogni a fölösleges nedvességet.
– Ez az előbbi hisztiért! Hűtsd le magad! – mondta nyugodt hangon.
Megcsókolta a lányt, és közben lassan, óvatosan és leírhatatlanul érzékien végigsimította a testét, különös figyelmet fordítva a puncijára. Zsófi majd elégett az érintéstől. Mindennél jobban vágyott rá, hogy végigsimítsa Áron testét, vagy a századosét, és végre megdugják. Áron két ujját Zsófi végbelébe nyomta, izgatta még egy kicsit, majd ott hagyta a végletekig felizgult lányt. Este még megitatta, megetette, és egy újabb érzéki simogatás után megint rázárta az ajtót. Másnap délutánig nem is mentek felé. Aztán Zsolt lépett be az ajtón először.
– Szia cica! Remélem, megtanultad a leckét! Hazajöttem, és láttam, hogy használtad a játékodat, pedig tudtad, hogy bármennyire akarod is, nem lesz mindig minden a tied. A neveltetéseden még kell dolgoznunk, néha csapnivaló.
Áron hozott is egy aranyos kis játékot hozzá.
– 25 ütést kapsz a bal melledre, 25-öt a jobbra, 25-öt az egyik combodra, a másikra, és ugyanennyit a puncidra is. Egyenként megszámolod mindet, és a végére remélhetőleg belátod, hogy jobb, ha engedelmes vagy – mondta Áron barátságos hangon.
– Köszönöm Uram! – nyögte ki Zsófi.
Változó erősséggel záporoztak az ütések, felváltva ütött a két fiú. Amikor végeztek, két oldalról egyszerre csókolgatták és simogatták végig a testet. A fájdalom ellenére újra felizzott Zsófiban a vágy.
– Most pedig használni fogunk, de nem kapsz választási lehetőséget, nehogy megint önző legyél!
Áron eloldozta, nyakörvet csatolt rá, és ehhez rögzítette a kezeit a tarkója mögött. Nem is szólt semmit, csak talpra állította a lányt, és meredező férfiasságát Zsófi hátsójába dugta. Mélyen és vadul, a lány csillagokat látott tőle. De boldog volt, hogy legalább foglalkoznak vele. Amikor Áron végzett, Zsolt térdre rántotta:
– Köszönd meg, hogy megdugott, és tisztítsd meg a farkát!
– Köszönöm Uram, hogy megdugott.
Zsófi a szájába vette Áron farkát, az ütemet Zsolt diktálta.
– Nagyszerű! Most pedig kezdjük elölről! – mondta Zsolt türelmetlenül, és már gombolta is ki a nadrágját.
Ő már nem fájt Zsófinak. Illendően megköszönte ezt is, és Zsolt farkát is alaposan megtisztította Áron közreműködésével. Áron eloldozta a kezeit, de csak addig, amíg a háta mögé bilincselte. A kezébe nyomott egy hatalmas vibrátort, hogy dugja a hátsójába. Nagyon nehezen tudott megküzdeni csak a feladattal a méret és a lehetetlen testhelyzet miatt is, de a két fiú elégedett volt a teljesítménnyel. Áron óvatosan hanyatt fektette a kényelmetlen térdelő helyzetből. Szétfeszítette a lábát, és terpesztőrudat csatolt a bokájára. Ragtapasz került a szájára, de nem tudta, mire készülnek még vele. Áron kihúzta a vibrátort és a puncijához illesztette, majd elkezdte nagyon lassan ki-be húzogatni. Zsófinak nagyon tetszett, de többet akart. Legszívesebben kivette volna Áron kezéből, és jó mélyen magába nyomta volna. De a fiú pont ezt élvezte. Zsófi már-már feladta a reményt, amikor Zsolt levette róla a ragtapaszt és a többi kelléket. Talpra állították és közrefogták. Áron a puncijához, Zsolt a hátsójához illesztette a szerszámát, és hosszú, szenvedélyes csókokkal, érzéki, kényeztető simogatásokkal egyszerre hatoltak a lányba. Zsófi azt hitte, elájul, annyira jól esett neki. Ütemesen mozgott együtt a fiúkkal, és felváltva viszonozta a csókokat is. Élete egyik legjobb dugása volt. Testestül-lelkestül benne voltak mindhárman.