Forró nappalok és még forróbb éjek 1. rész

Elhívott, hogy segítsek neki rendbe rakni a kertjét, mert az előző hetekben elfoglaltságai miatt kiszaladt minden a keze alól. Reggel fél hét körül csengettem. Kijött, beengedett a kapun és már kérdezte is:
– Kérsz kávét? Most fő.
Leültem a teraszon és rágyújtottam. Pár pillanattal később már kortyolgattuk is a forró feketét.
– Nem iszunk egy korty ? – kérdezte, amikor kézbe vette a csészéinket és elindult a konyha felé.
– Miért is ne... – mondtam – ... hisz a parasztemberek is így szokták.
Hozott egy fonott üveget és két féldecis poharat. Töltött, majd "Isten-Isten" mellett fölhörpintettük a torkot égető italt. Kicsivel később hátramentünk a kertbe.
– Mivel kezdjünk? – kérdeztem, mert látszott itt bizony van teendő bőven. Jó gazos volt minden és már a borsót, babot, uborkát is lehetett szedni, a meggyről és barackról már nem is beszélve.
– Szerintem szedjük le a borsót – kezdte – majd a babot és utána azokat az ágyásokat már fel is lehet számolni.
– Rendben, akkor viszont hozzunk valami kosarakat a leszedendő zöldségeknek – feleltem.
Visszamentünk az udvarba és kosarakkal felpakolva tértünk vissza. Ő a borsóval bevetett terület egyik végére, én a másikra mentem és nekiláttunk szedni.
Egy bő, lenge, polószerű, de annál valamivel hosszabb, ruhában volt, így hajlongásainál jó belátást engedett a ruhája alá. Bikiniben volt. Kicsit bánkódtam is miért nem öltözött fel kevésbé ebben a nagy melegben, mert úgy esetleg még a melleit is megpillanthatnám. A nap egyre erősebben tűzött, lekaptam hát magamról a pólót és már folytattam is a munkát. Tekintetem lopva, újra meg újra a ruhája alatt kalandozott, különösen mikor már egész közel voltunk egymáshoz. Gyönyörködve legeltettem szememet ringó keblein, a hasán és a bikinialsóval fedett ágyékán. Egész biztos voltam abban, hogy semmit sem vett észre a gyerekes kukkolásomból, hisz legkisebb jelét sem mutatta esetleges zavarának, vagy rosszallásának. Leszedtük a borsót. Folytattuk a babbal. Mivel már minden kosár megtelt bevittük azokat, hogy kiöntsük egy kamrában.
– Nem vagy szomjas? – kérdezte.
– Nem – válaszoltam röviden, de egy kicsit megtoldottam – Úgyis csak kijönne egy pillanat alatt – és nagy mozdulattal töröltem le a homlokomról a verejtékcseppeket.