Asszony és lánya a tanyán 4. rész

V.

Ebéd után bezárkózott a szobájába, levelet írt az apjának. Nem hosszút, háromsornyit mindössze, de közben egy-két könnycseppet elmorzsolt a szeme sarkában.
A borítékot melltartópántjával a testére lapítva, közömbös arckifejezést felvéve indult el otthonról. Nem a postaládához ment – amely talán 150 méternyire zöldell az út mellett – hanem a leselkedős szomszéd tanyája felé sétált céltalanul. A levél elrejtése szokás szerint felesleges óvatosságnak bizonyult, mint eddig minden egyes alkalommal, hiszen sem az anyját, sem annak még újnak számító élettársát nem érdekelte, hová indult el Emese.
A szomszéd tanya mellett a boglyas kicsit behúzta a nyakát, jelezve, hogy most nem kívánja az oldalba rúgást, ami olyankor szokta meglepetésként érni, amikor elkíséri a gazdáját egy kis leskelődésre, és Emese rendre elbotlik a jószágban.
– Nini! – mosolygott a lány.

Éppen a ház melletti pincéből lépett ki a tanyaszomszéd, szemmel láthatóan nagy izgalommal markolt egy borral töltött kancsót. Se látott, se hallott, az épület elülső frontját elfoglaló gang felé igyekezett, miközben szabad kezével bú nadrágjában matatva, félreérthetetlen húzogatós mozdulatokkal kísérte saját lépteit. Éppen úgy, mint amikor rendszeresen átballag Emese anyját kukkolni.
– Ki lehet nála? – tűnődött Emese, és elfelejtve a levelet, eldöntötte, hogy ő ezt megnézi. – Fordult a kocka, bácsi, most én leslek meg téged!
A négy vastag oszlop által határolt, fedett teraszon talán még sosem volt ekkora élet. Egy női és egy férfias nevetés hangzott fel a párás boroskancsó megjelenésekor.
– Ez kell ilyen kánikulában! – bíztatta a házigazda a vendégeit. – Adnék én a is, de nem szereti.
– Mi? Te olyan akarsz ránk tukmálni, ami a sem kell? – hahotázott az idegen férfihang.
Női kuncogás követte a tréfát, s ezt a jellegzetes hangot mintha a fülét hegyező lány már korábban is hallotta volna. Közelebb lépkedett, hiszen ha észreveszik, sem történik semmi szokatlan: máskor is el szokott haladni a tanya mellett. Kibukkanva az épület sarkánál, egyből meglátta a lárma gazdáit, egy valahonnan ismerősnek tetsző, erősen napbarnított komát, és egy nagyon is ismerős leányzót.

– Ugyan már, ülj az ölembe, hadd ülhessen le a bácsi is! – nógatta a férfi a rövidruhás, karcsú, szőke lányt.