Ébredés

Forgolódok az ágyamban. A selyem ágynemű cirógatja meztelen bőröm, fájó izmaimnak mégsem nyújt megnyugvást. Hideg verejtékben úszva, zihálva fordulok a hátamra. A plafon táncol velem, mint a halál a zuhanó repülőgépekkel. Jobb alkaromat a homlokomra fektetem, de így sem érzem magam sokkal jobban. Megint rémségeket álmodtam, és ez tagadhatatlan tény. Akárcsak az is, hogy tavasz vége van, de olyan korán felkeltem, hogy még teljesen sötét van a szobámban. Az ablakokon eső kopog rendíthetetlenül.
Lehunyom a szemem, és megpróbálom elrúgni magamtól az .
Nem tudom, mikor sikerült elaludnom, de ahogy oldalra fordulok, és felhúzom a térdem, belerúgok egy rajzdeszkába. Kinyitom a szemem, és a félhomályban meglátom az áruló fa táblát a mellettem lévő ágyon heverészni. Morgok valamit magamban, majd egy gyenge mozdulattal odébb tessékelem a terpeszkedő pozdorjalapot. Újabb tengely körüli fordulat, és visszasüppedek az álomvilág fekete mocsarába.
Talán egy óra telhetett el, de az álmom máris jobbra fordult, így még kevésbé örülök annak, hogy az elröppen egy idegesítő koppanásnak hála, mely azt adta tudtomra, hogy egy madár azt hitte, bukósisak nélkül keresztül száguldhat az ablakomon. Természetesen elbukott a kísérlete. Engem pedig felriasztott. Ismét.
Mivel élvezem, ahogy a huzat simogat, újból átfordulok a másik oldalamra, a fal felé. Ám ekkor meglepő dolgot tapasztalok. Alig hiszek a szememnek: ahol nem is olyan rég még a rajztábla pihengetett békésen, most egy fiú van. Magas, vékony testalkatúnak tűnik, ahogy a vékony, nyári takaró rásimul a testére. Haja tüsi, sötét barna, már majdnem fekete, arca hosszúkás, arcéle határozott, orra vonala törött. És a szeme. Merthogy egész végig engem nézett azzal a zöldes – barnás szemével. Mit zöldes – barnás?! A pupilla körül világosabb zöld, amit legkívül egy vékony, sötétebb kör foglal magába. A hajnali szürkületben mintha még haloványabb lenne a szeme zöldje, akárcsak pár filmben a vámpírok szeme.
Szívem kihagy egy ütemet, és heveny pislogásban szenvedek, mikor felfedezem a mellettem fekvő Adonist. De vajon hogyan került ide? Furdal a kíváncsiság, mégsem merem megkérdezni. Csak nézek azokba a megbabonázó szemekbe, és várom, hogy történjen valami. Akármi.