Vanda és Én

Vajon hová is tettem, morfondíroztam magamban miközben az órát néztem, és meglepődve vettem észre, hogy már délután 5. 55 van. Aztán hirtelen, a fiók sarkában mégis csak rábukkantam arra a bizonyos agyon keresett cd-re. Majd gyorsan rendbe szedtem magam és elindultam, hogy rendbe tegyem egyik volt általános iskolás osztálytársnőm gépét, mert most vettek új gépet és az édesanyja telefonon megkért, hogy ha ráérek nézzem már meg. Nos minden rendben is ment, az édesanyja nyitott ajtót és oda kísért a géphez a telepítés már 70%-nál járt, amikor az osztálytársnőm (hívjuk, Vandának) testvére azzal jött oda hozzám, hogy el kell menniük, de én csak nyugodtan maradjak, mert Vanda nemsokára hazajön. Nem sokkal később Vanda meg is érkezett, majd elállt a lélegzetem, amikor megláttam, hogy micsoda bombázó lett. Mivel annak idején is jól kijöttünk egymással, de csak mint barátok, most is gyorsan szóba elegyedtünk.

Éppen arról folyt a vita, hogy állsuliban kinek mi volt a hibája, azonban ez egyre jobban csak kettőnkre kezdett lekorlátozódni.
– Te mindig kibeszéltél a hátam mögött – mondta Vanda kicsit elmosolyodva, hogy nehogy túl komolyan vegyem.
– Te pedig állandóan adtál rá okot. – próbáltam vissza vágni.
– Miféle okot – kérdezte kissé hamiskásan csillogó szemekkel, mert sohasem szeretett alul maradni egy vitában. – Nos megpróbáltam olyan választ keresni, amivel végképp magam mögé utasíthatom ebben a vitában. Ekkor jutott eszembe az akkori öltözködési szokása, ami egy nyolcadikos lánynak elég kihívó volt, gyakran hordott mélydekoltázsú ruhákat és átlátszó térdnadrágot, ami alatt csak egy tanga volt. Fel is dobtam a témát, kicsit árnyaltan nehogy azt higgye, hogy könnyűvérűnek tartom.
– Nem semmi volt, ahogy öltözködtél – mondtam.
– Talán nem tetszett?! – kaptam meg a választ kissé szemrehányóan.

Ezek után a válaszomat meg sem várva kiment a szobából a nappaliba, mire kiértem szomorúan láttam, hogy pityereg.
– Mi a baj, nem akartalak megbántani – próbáltam jobb kedvre deríteni.
– Pedig sikerült, és nem gondoltam volna, hogy ennyire tapintatlan is tudsz lenni – zokogott tovább.
– Nekem nagyon is tetszettél, sőt titokban csak arra gondoltam, hogy te meg én talán... – hagytam félben a mondatot, nehogy még ezzel is valami rosszat mondjak.
– Tényleg tetszettem neked? – kérdezte kissé enyhülő tekintettel.