Fiúból férfi, anyából ringyó

Három hete hálát adok a hanyag bevásárlásokért. Na, nem azért, mert élvezem, amikor a sok kacat között pont a legfontosabb hiányzik, hanem mert egy ilyennek hála élhettem át eddigi életem legjobb pár óráját, amire még most is fülig érő szájjal és meredt farokkal gondolok vissza.
Tanév vége felé már nem nagyon foglalkoztam a tanulással, bár nem mintha a leckeírás lenne egy 17 éves srác minden vágya. A lányokat azidőtájt nem nagyon érdekeltem, nekik ekkor a világfájdalmas, búskomor fiúk, vagy mik jöttek be. A sok szabadidőnek hála, hosszú órákat tölthettem a barátaimmal. Különösen sokat lógtam Basa nevű cimborámmal. Hatalmas arc, mindenre volt egy vicces megjegyzése, mellesleg kiváló asztalitenisz játékos hírében állt, szóval időnk nagy részét a pingpongasztalnál töltöttük sok csapkodás és beszélgetés közepette. Mivel az asztal közel volt a bejárati ajtóhoz, sokszor láttam Basa, alias Balázs, ahogy mi nem szólíthattuk, családját. A barátom famíliája mindössze belőle, az öccséből, illetve az édesanyjából állt. E rendkívül dekoratív, 30-as évei végén járó nőből senki nem nézte ki, hogy már két gyereket kihordott. Amikor először láttam azt hittem a család egyik barátja, fel sem merült bennem, hogy ő a srácok anyja.
Tisztán emlékszem az első beszélgetésünkre. Pont évzáró után voltunk, Én és pár haverom Basa társaságában beugrottunk hozzájuk. Ő akkor éppen kint napozott a teraszon. Meg is lepődtem ezen, hisz elég világos bőre volt neki, fel nem fogtam, miért teszi, de a látvány még ennél inkább felkavart. Hanyatt fekve, felhúzott lábakkal feküdt egy napozóágyon egy eléggé hivalkodó bikiniben. A srácok észre sem vették, Ők futólépésben zúgtak be a garázsba. Én maradtam, pár pillanatig csak bámultam azt a gyönyörű testet. Gyanítom feltűnt neki, hogy nézem, mert hirtelen felült és magára terített egy lepedőt, majd köszönt nekem.
– Szia Ádi, hát te?
– Őő, csókolom, remélem nem zavarunk, tudja úgy gondoltuk, – mondtam elég zavartan – hogy kicsit beugrunk ide, hogy izé, megnézzük a... igazából már épp indulni készültünk.
– Nem zavartok, örülök, hogy itt vagytok. Van még egy kis maradék rétes, szólj a többieknek, hogy jöjjenek a konyhába.
– Értem, rendben, oké szólok.
Ezzel ő elindult be a házba.