Asszony és lánya a tanyán 2. rész

– Hol kódorogtál?
Emese megvonta a vállát, hiszen tudta jól, hogy ez a fajta kérdés költőinek számít azóta, ahogy Jani hozzájuk költözött.
– Ebéd után levágunk húsz csirkét – jelentette ki anyja, miközben a gőzölgő fazekat az asztal közepére helyezte.
A csirkevágás, mint mindig, pörgősen zajlott: nyaknyisszantás, forró víz, a tollazat úgy omlott le, mint a menyasszony esküvői ruhája lakodalom után. Emese feladata következett: kibelezés, öblítés, darabolás. Amikor csak tehette, s éppen nem sürgette a következő pucér csirke, eljátszadozott a nyakukkal. Anyja rá is szólt:
– Ne húzogasd, hanem kurtítsd meg!
Minden csirkenyakon hagyott egy kevés bőrt, de nem mindet – ahogy a parton látta a nem csirkenyakak esetében.
– Amit levágsz, azt tedd ide, kisütjük! Maradjon rajta is, mert jó ízt ad a levesnek!
Emese sokat töprengett, milyen íze lehet a fütykösnek. Szokták mondani a lányok, hogy jobb, mint a csókolózás, de ezzel nem jutott sokkal előrébb. Nem csókolózott még sosem. Bízott benne, hogy – talán már holnap – megoldódik minden rejtély. Ha lesz benne elég bátorság – lesz, miért is ne lenne? – akkor a parton szépen odasétál a srácokhoz, "hali! ", ahogy tervezte...

– Ne húzogasd már, mint egy faszt! – förmedt rá hirtelen Jani, aki a közelben végezte délutáni pihenőjét.
– Szeretnéd, ha a tiedet húzogatnám? – vágott vissza, persze csak magában Emese, s zavarában pipacsszínűvé vált a feje.

Ez a beszólás mindenesetre új irányt jelölt ki gondolatainak: Mi lesz, ha a fiúk nem szeretik majd, ahogy ő csinálja nekik? Hiszen sosem próbálta még, és attól, ahogy látta Janinál, vagy ma délelőtt megfigyelte a parton, még nem biztos, hogy gyakorlatban is menni fog...
Elfogytak a csirkék.
A képzelet tovább tekeredett, s legszívesebben máris szaladt volna a folyópartra. Most, amíg felül van a mersz, amíg nem akarja lelkesedését fa tövéből leskelődéssé szelídíteni. Csakhogy a fiúk – Bammeg és Bazzeg – délután nem szoktak a vízhez menni. Vagy mégis? Attól, hogy ő nem tud róla, akár ott lehetnének most is... Emesén különös, türelmetlen izgalom lett úrrá.
Jani egy széken elterülve éppen arról mesélt szokásos, véget nem érő monológja egyikében, hogy amiről nem tudunk, az attól még létezhet.