Kisegér

– Fonök! Izé... kérdezhetek valamit?... Neked, mikor volt az elso?

Dena Reevs százados, elso osztályú pilóta elnézo mosollyal figyelte alig 16 éves lövészének pirosló arcát, ahogy lesüti szemét, és zavartan forgatja kezében poharát. A fiú a legszebb ruhájában feszített, és láthatólag nagyon izgult. Már hetek óta áradozott Denának újdonsült barátnojérol, és úgy tunt, Tim szeretné, ha az ünnepek alatt még szorosabbá válna a kapcsolata a lánnyal.
– Nekem?... hááát... idosebb voltam, mint te most. Már 18 éves.
– 18?! Nem hiszem el! De hát fonök... te voltál otthon az egyik legismertebb srác. Meg jóképu is vagy, mint a fene... nem hiszem el, hogy ne buktak volna rád a csajok.
Dena elgondolkodva kortyolgatta az italát, a kantin zajai lassan elhaltak fülében, ahogy visszagondolt jó 10 évvel fiatalabb korára. Hogyan is magyarázhatná el Timnek?
Való igaz, hogy o kétségkívül szülovárosa egyik legismertebb emberének számított. Persze egy olyan porfészekben, mint Twidorf, nem volt nehéz ezt elérni. Dena már kicsi is technikai zseni volt, még a javíthatatlannak ítélt berendezéseket is új életre tudta kelteni, és a legócskább alkatrészekbol is muködo gépeket tudott varázsolni. Késobb pedig a repüloversenyeken elért gyozelmei tették híressé. Háromszor is gyozött egymás után a Rendon – rendszer éves gyorsasági – és akadályversenyén felhozóna kategóriában, amire addig senki nem volt képes.
Igen, ismerték ot, sokan ismerték. De valahogy sohasem voltak igazi barátai, és nem volt a környéken egyetlen lány sem, aki komolyan vette volna ot. Az a néhány közülük, aki felé félszegen és bátortalanul közeledni próbált, mind visszautasította, túl gyerekesnek tartva a fiút.
– Nem ezen múlik Tim. Talán az volt a baj, hogy magam sem tudtam sokáig, mit is akarok, és kitol akarom igazán. És a lányok megérzik, ha valaki még nem elég érett a dologra.
– Aha... És mégis... végül hogy jött össze? Meg kivel? Vagy túl indiszkrét vagyok?
– Igen Tim, túl indiszkrét vagy – vigyorgott Dena. – És egyébként sem érsz rá meghallgatni a sztorit – nézett jelentoségteljesen Tim háta mögé, ahol feltunt az eddig várt lány.
És Dena Reevs százados pillanatokon belül egyedül maradt az asztalnál.
Ahogy ott , gondolatai megint visszaszálltak azokra a régi idokre.
Eszébe jutott, hogyan vágyakozott akkoriban, hogy végre felvegyék a VP – 1 – esek kiképzobázisára. 5 éves korában határozta el, hogy vadászpilóta lesz. Még most is jól emlékezett arra a napra, amikor az apja a nyakába ültette, és elvitte a légiparádéra. Akkor látott életében eloször Minori sasnak becézett TK – 5 – ösöket repülni, és a karcsú géptest látványa, könnyeden végrehajtott és tökéletes manovereik teljesen elvarázsolták. Tudta, hogy fiatalabb korában az apja is ilyen géppel repült, s hogy egy férfi számára a leheto legnagyobb megtiszteltetés, ha vadászpilóta lehet belole. Már csak az apja emléke miatt is fontos volt neki, hogy bebizonyítsa: méltó arra, hogy o is felhúzhassa az elit repülosök acélkék egyenruháját. Amikor eloször nyerte meg a Reendom – futamot, határtalanul boldog volt. Nem önmagában a gyozelem miatt, hanem mert ez automatikusan felvételt jelentett a VP – 1 – es tanoncok közé.
De az anyja akkor visszatartotta.
– Túl fiatal vagy még, ráérsz jövore – mondta neki. És hosszan ecsetelte, milyen magányos és nehéz is lenne az élete Dena nélkül. Aztán a következo 2 évben újra gyozött, és utána újra kezdodött az érzelmi zsarolás is. Mire 18 éves lett, Dena úgy érezte, hogy már nem tud tovább várni.
Akkor történt... akkor...

---

Azokban az idokben Dena még orizte arcán kisfiús báját; alacsony, mégis arányos testalkatú, halk szavú fiatalember volt. De aznap keskeny, finom ajkai haragosan megfeszültek, tiszta, égkék szemeiben csalódottság és bánat ült.
– Pedig megígérte... – sóhajtotta még egyszer, de most már utoljára. Aztán keseru grimasszal felnézett... és hirtelen nagyon nevetségesnek érezte magát. A kis helyiségben már csak o volt egyedül. Vagyis az utóbbi pár percben már csak magában beszélt.
Amikor az anyjával folytatott délutáni vita után feldúltan beesett az ajtón, még tele volt ismeros fiatalokkal a kávézó melletti kis klubhelyiség, ahol a dzsi – yo asztalok, a szimulátorok és a többi játékgép állt. De lassacskán elszivárogtak mellole a többiek, megunva hallgatni a panaszáradatát.
Sóhajtva felállt, hogy – maga sem tudva igazán, merre – elinduljon lógó fejjel, tovább töprengve borús gondolatain, amikor az egyik homályos sarokban mintha mozdult volna valami. Felnézett, és hirtelen jókedvre derülve elmosolyodott.
– Kisegér! Hát te még itt vagy?!
Kisegér tulajdonképpen kapott rendes nevet is a szüleitol, de arra már szinte senki nem emlékezett; mindenki csak így szólította. Olyan csöndes, félénk, visszahúzódó természetu kislány volt, hogy szinte észre se lehetett venni a jelenlétét.
Dena már pici kora óta ismerte Egérkét, aki elárvult került a városba a nagynénjéhez, és eleinte folyton csak sírt. A nénikéje már komolyan aggódott érte, amikor egy nap látogatóba érkeztek hozzájuk Denáék, és Egérke meglátva a tole alig valamivel idosebb kisfiút, azonnal abbahagyta a sírást. És csak akkor zendített rá megint, amikor elmenni készülodtek. Így hát attól a naptól kezdve a fiút igen gyakran hívták át játszani a kislányhoz, és ok ketten lényegében együtt cseperedtek fel.
De aztán a kamaszkor eltávolította oket egymástól. Dena életét egyre inkább csak a gépek és a repülés töltötték ki, Egérke pedig folyton a könyveket bújta. Az elmúlt 4 évben pedig Dena sokszor látta együtt Egérkét Vitoval, aki a fölötte lévo évfolyamra járt. Nagyon összetartó párnak látszottak, s bár Vito már több mint egy éve elment az egyetemre, úgy tunt, hogy Egérke huségesen várja, hogy visszatérjen. De legalább most itt volt, s Dena megörült, hogy végre lát egy kedves arcot. Amellett megnyugodott, hogy mégsem csak a levegonek intézte az elobbi szavait.
Lassan odaballagott hozzá a homályos sarokba, és lehuppant mellé a padra.
– Nagy bolond vagyok, igaz?
– Miért lennél az? Mert törodsz az édesanyád akaratával, és nem akarod csak úgy otthagyni, és lelkiismeret furdalásod van? Nem vagy bolond. Persze most már neki is be kellene látnia, hogy felnottél, és el kellene engednie, hogy a saját életed élhesd.
Aztán kicsit bizonytalanabbul folytatta:
– Szomorú leszek, ha te is elmész, de hát ennek elobb – utóbb így kell lennie.
Hallgattak egy sort, aztán Dena megkérdezte:
– Hiányzik Vito, igaz?
– Igen, hiányzik.
Kisegér az ölébe ejtett kezét vizsgálgatta egy darabig, aztán azzal folytatta:
– Tudod, azon gondolkoztam, hogy anyukád is nagyon magányos lesz, ha elmész. Talán keresned kellene neki valakit, aki felvidítaná, meg akivel foglalkozhatna helyetted – tette hozzá huncut mosollyal.
– Csak nem valami férfira gondolsz – kérdezte Dena megrökönyödve. De aztán elgondolkozott: végül is az apja már nagyon régen meghalt, és mi jogon várhatná el az anyjától, hogy magányosan élje le az életét. És talán igaza van Egérkének, egy férfi megváltoztathatná az anyja hozzáállását az egész ügyhöz. Elvégre o már mindenképp el akar jönni otthonról, nem fogja zavarni, bárki is költözne hozzájuk. Sot, tulajdonképpen van is valaki, akit szívesen látna ott, és aki egyébként is már régóta próbál közelebb kerülni az anyjához, és... Dena egyre jobban fellelkesült a gondolattól:
– Hé, ez nem is olyan rossz ötlet! – kiáltott fel.
– Egérke, te egy zseni vagy! – azzal átölelte fél kezével a mellette ülo lány vállát, és odahajolt, hogy egy hála – puszit adjon az arcára örömében. Az együtt eltöltött évek után magától értetodo természetességgel tört ki belole mozdulat, de célt tévesztett. Mert a lány véletlenül pont abban a pillanatban fordította felé az arcát, amikor már nem tudta visszafogni a mozdulatot, és a puszi az ajkát érte.
Megdermedtek mindketten a váratlan fordulattól, de talán egy kis zavart nevetéssel túl tették volna magukat rajta, ha Dena elhúzódik. De képtelen volt rá. Ahogy hozzáért a lány puha, meleg és nedves ajkaihoz a szája, valami vad és elsöpro ereju elemi vágy kerítette hatalmába: újra és hosszan át akarta érezni megint azt az élményt. Most értette meg, hogy milyen érzés is az, ha valaki tényleg szomjazik egy csókra. Túl sokáig fogta vissza férfias ösztöneit, és azok most fellázadtak ellene, elsöpörték józan eszét, és o képtelenül arra, hogy uralkodjon magán, ráhajolt arra a kívánatos szájra, hogy egy mély, kétségbeesett csókban forrjon össze vele. Valami remegett belül benne, hogy nehogy tiltakozzanak, elhúzódjanak tole, de Egérkében most sem csalódott: készségesen megnyitotta ajkait, és lágyan viszonozta a fiú érintését. Dena nem tudott betelni vele, ösztönösen átölelte, magához húzta azt a törékeny, kis alakot, érezte, ahogy puha mellei hozzásimulnak, és ettol mintha az altestébe zúdult volna minden vér. De ez mintha ki is józanította volna egy pillanatra: levegoért kapkodva elhúzódott kissé.
Aztán meglátta a lány döbbenettol kerekre tágult bogárfekete szemét, és rájött, hogy hibát követett el. Rájött, hogy a lány is csak ösztönösen, gondolkodás nélkül viszonozta a csókot, pedig valójában nem is akarta.
– Ne haragudj! Ezt nem kellett volna... – motyogta zavartan elfordulva.
Érezte, ahogy a mellette ülo Egérke szinte szobormerevvé dermed, s valami egészen vad hidegség árad a tagjaiból. Ránézett, és látta, ahogy mereven bámul maga elé; keskeny arcát, mintha kobol faragták volna ki. Aztán lassan felállt, és csöndesen elindult az ajtó felé. Dena nem bírta elviselni, hogy hagyja így elmenni.
– Várj! – ugrott utána, megérintve a vállát. – Bocsáss meg! Én... én nem akartam semmi rosszat, csak véletlen volt. Nem akartalak megbántani.
– Véletlen volt... – visszhangozta a lány keseruen. – Tudod, nem így képzeltem el az elso csókot. Hogy utána közlik velem: ezt nem kellett volna, meg véletlen volt.
Aztán vad fájdalommal kiáltotta:
– Akkor minek csináltad?!
Választ azonban nem várt, lázas sietséggel indult újra az ajtó felé. De Dena utánaszaladt, és hátulról átölelve visszatartotta:
– De hát én ezt csak Vito miatt mondtam... – suttogta lázasan a fülébe. – Én azt hittem, hogy miatta nem akartad, hogy miatta nem kellett volna...
És egyáltalán... mi az, hogy elso csók? Hiszen elég rég jársz már Vitoval együtt ahhoz, hogy... – megakadt, kezdett neki derengeni valami.
– Nem – mondta, most már nyugodtabb, de szomorú hangon Egérke. – Vito meg én csak nagyon jó barátok voltunk. Én sose voltam neki több, mint barát.
– Én... én azt hittem... – motyogta Dena döbbenten.
Tétovázni kezdett, nem tudta, mit mondhatna, mit kellene tennie, amikor nyílt az ajtó, és betódult rajta pár 10 – 12 éves siheder nagy hanggal.
– Gyere, menjünk innen – fogta meg Kisegér kezét, és húzta maga után, bár fogalma sem volt merre, csak el innen.
Kiléptek a kávézóból, és céltalanul elindult az utcán, még mindig szorongatva Egérke kezét. Nem tudta, mit akar, hogy mi lesz ebbol, egy csöndes helyre vágyott csak, ahol rendezhetné a gondolatait, lecsillapíthatná felbolydult érzelmeitol zaklatott lelkét.
Egy darabig mentek egymás mellett szótlanul, aztán Egérke félénken megszólalt:
– Hová viszel?
Megtorpant és felé fordult. Bizonytalanságot és bizalmat is látott a szemében – és igen, szeretetet is látott benne. Szeretetet és feltétlen odaadást, amitol újra feltámadt a vágya.
– Te mit akarsz? Hová vigyelek? – kérdezte tole most már halványan mosolyogva.
A lány elpirult, a földre pislogott, aztán tétován kibökte:
– Hát, ha gondolod... hozzánk is elmehetünk. Úgyis rég jártál ott... – lehelte.
Dena szíve izgatott dörömbölésbe kezdett, gyomra görcsbe szorult – de édes volt ez az izgalom. Újra kézenfogta a lányt, és elindult vele a házuk felé.
Menet közben idonként egymásra néztek, és kipirult arccal szégyenlosen összemosolyogtak, aztán zavartan elkapták a fejük, és a házakat nézték, a mellettük elhaladó embereket, némelyiküknek oda – oda köszönve.
Megérkezve a kicsi, de kényelmes lakáshoz, ahol Egérke lakott a nagynénjéékkel, Dena még jobban zavarba jött. Tényleg rég járt itt.
Az ajtón belépve rögtön megérezte, hogy üres a lakás. Kérdon nézett Egérkére.
– Már egy hete elutaztak nyaralni – mondta huncut mosollyal, aztán zavartan megnyalta a szája szélét. Denát elvarázsolta annak a pici piros nyelvecskének a látványa, magához húzta a lányt, és rátapadt a szájára, hogy megkeresse benne a saját nyelvével a másikét. Olvasta, meg hallotta a srácoktól, hogy így egész más a csók, és ki akarta próbálni így is. És tényleg nagyon más volt, sokkal izgatóbb – de Kisegér olyan tétován próbálta utánozni, hogy megérezte: neki ez nem túl kellemes így. Kicsit elhúzódott tole, hogy lássa a reakcióját, és a szemébe nézve rájött, hogy a lány egyszeruen csak túl ideges és feszült ahhoz, hogy bármit igazán élvezni tudjon.
Odahúzta a vállára a fejét, s míg nyugtatólag azokat az éjfekete fürtöket simogatta, döntésre jutott magában.
– Nézd, én nagyon szeretném... – megakadt, aztán újrakezdte:
– Talán nem fogod elhinni, de nekem is... szóval nekem is ez volt az elso, hogy megcsókoltam egy lányt... Pedig... már nagyon régen szerettem volna, ha lett volna barátnom, de... engem nem vesznek komolyan a lányok, és... ez nagyon rossz, és most már nagyon – nagyon szeretném, ha végre... ha végre együtt lehetnék valakivel... és te mindig olyan... olyan közel álltál hozzám... és én most... De én semmi olyat nem akarok, amit te nem akarsz. Tudom, hogy neked talán túl gyors ez a tempó, meg váratlan az egész, nekem is az... magam se tudom, hogy lenne a helyes... csak azt tudom, hogy... nagyon jó így átölelni téged, meg megsimogatni, meg megcsókolni... és én nagyon szeretném, ha ez neked is jó lenne, és...
– Nekem is jó. – vágott a szavába a lány, és még szorosabban hozzásimult. – És én is szeretném... csak kicsit félek...
– Hát, akkor már ketten félünk – nevetett Dena, furcsa mód mégis megnyugodva. – Gyere – húzta maga után Egérkét a lány szobájába. Bár már tényleg rég járt itt, a berendezés nem sokat változott, s ettol kissé meghatódott, valami édes béke szállta meg. A lány is nyugodtabbnak tunt, hogy végre teljesen "otthoni terepen" volt. Lerúgta a cipojét, felkuporodott az ágyra, és a feje mozdulatával odahívta a fiút. Mire Dena is kibújt a lábbelijébol, halk, kellemes zeneszó töltötte be a szobát. Egérke igazított még egy picit a hangeron, aztán visszafordult a figyelme Dena felé. Kinyújtotta a kezét, és lágyan megérintette az arcát. Simogatói ujjaira hamarosan kis puszik hullottak, majd a tenyerébe csókolt bele fiú. Aztán a csuklója következett, utána a könyökhajlata, majd a nyaka tövébe kúszott a szája. Egérke megremegett ettol a lágy érintéstol, ölében bizsergés támadt. A fiú már csak arra az érzésre koncentrált, amit az ajkai közvetítettek a finom érintve. Nem is tudta, hogy a keze önálló életre kelt, és felkúszott a lány oldalán, hogy megérintse a kicsi és puha mellek egyikét. Csak a mély sóhajra figyelt fel, amit az érintése csalt elo a lányból. Felnézett, és látta, hogy behunyt szemmel élvezik a cirógatását. Ujjai érezték, hogyan keményedik meg az a kis mell, és hogyan lesz egyre hegyesebb a bimbója. Ébredezo vágya hirtelen felerosödött, muszáj volt a nadrágjához nyúlnia, hogy igazítson magán, mert már nemigen akart elférni benne. Egérke megérezte a mozdulatot, és ijedten kinyitotta a szemét. Dena elmosolyodott:
– Félsz tole? – kérdezte lágyan. – Hiszen láttad már eleget, nem emlékszel? – utalt egy – két élményükre.
Egérke elpirult, és lenézett arra a dudorodó nadrágra: – Igaz – lehelte, és bátortalanul odanyújtotta a kezét, hogy megérintse azt a furcsa alakú halmot. – De akkor nem ilyen volt – tette hozzá huncutul, hallva Dena kapkodását a levego után, ahogy hozzáért. Egyre bátrabban simogatta, végül lazítani kezdte a nadrágot, aztán lassan benyúlt alá. Dena körül forgott a világ, azt hitte, ennél jobb már nem is lehet semmi, szemét lehunyva, szaporán sóhajtozva próbálta visszafogni magát, hogy tovább érezhesse ezt a fantasztikus simogatást. Aztán a lány keze feljebb csúszott, elobb a hasán tett egy kört, majd a pólóját kezdte a válla felé simogatni. Dena kicsit magához tért, és egy rántással megszabadult a felsojétol, hogy utána a lányé felé induljon a keze. Egérke ráhajolt a mellkasára, és hosszan csókolta azt, míg neki sikerült levarázsolnia róla a ruhát. Aztán szorosan hozzábújt, szégyenlosen elrejtve elole a mellét, és az arcát. Dena nyugtatólag simogatta egy darabig a hátát, aztán felhúzta magához a fejét, és vad csókolózásba kezdtek. Keze is egyre hevesebben járta be a lány testét, vágya magasra csapott. Szenvedélyesen és hevesen csókolgatni kezdte azt a finom illatú lágy , ahol csak érte. Elidozött megint a melleknél, aztán lejjebb csúszott a köldökig, kezei a nadrágot próbálták eltávolítani közülük.
– Dena... – sóhajtotta Kisegér. – Várj még?
– Semmi baj, ne félj – próbálta az arcára adott puszikkal nyugtatgatni a fiú. – Csak nagyon szeretnék hozzádbújni úgy, hogy meztelenek vagyunk... Ha zavar, eloveszünk egy takarót, és úgy... És nekem az is elég, ha csak simogatjuk egymást, jó?
Kisegér bólintott, aztán behunyt szemmel várt, míg a fiú rá nem terítette a takaróját. Gyorsan megszabadult a ruháitól, és hallotta, hogy Dena is így tesz az ágy mellett állva. Aztán a fiú mellécsúszott a takaró alá, és átölelte enyhén reszketo testét.
– Semmi baj, semmi baj – suttogta Dena nyugtatólag simogatva a karját. Aztán lejjebb siklott a keze, a csípoje, majd a combja felé. Hosszan becézgette ujjaival, aztán lassan, tétován elindult a keze, hogy becsússzon a lány combjai közé. Olyan félve érintette meg, hogy Egérke egészen meghatódott. Csillapodott a félos remegése, csak a vad szívdobogás maradt. Felhúzta a bal lábát, és elozékenyen szétnyitotta a combjait, hogy teret engedjen azoknak a félosen kutató ujjaknak. Dena most rémült csak meg, hirtelen rátört a tudat, hogy mennyire tapasztalatlan. Fogalma sem volt, hogy merre is keresse a bejáratot, megkérdezni viszont nem merte. Úgy tunt, mindenhol ellenállásba ütközik az ujja, sehol nem talált akkora rést, ami szóba jöhetett volna. "Ez nem fog menni" – gondolta, és kétségbeesetten dugta oda a fejét a lány mellére. A simogatást is abbahagyta, és egy ido után Egérke megérezte, hogy valami nem stimmel.
– Már nem akarod?? – kérdezte tétován.
– De, csak... – Dena nem tudta, hogyan is vallhatná be, milyen érzi magát.
– Akkor gyere – mondta bátran Egérke, és magára húzta fiút.
Ahogy Dena megérezte, hogy a lány combjai körülölelik a csípojét, megint végighullámzott rajta a már lankadó vágy. Tétován odaérintette magát Egérke öléhez, és végighullámzott rajta a gyönyör. Újra és újra megismételte a mozdulatot, érezte, ahogy egyre síkosabbak lesznek azok borredok, és egyre széjjelebb nyílnak, ahogy Egérke sóhajtozva helyezkedik alatta.
– Ez jó – suttogta a lány. – Nem is hittem volna, hogy ilyen jó lesz.
Bore egyre forróbb lett, és egyre szenvedélyesebben ölte magához a fiút. Aztán csípojét hirtelen felfelé mozdította, és Dena egyszer csak azt érezte, hogy a makkját már teljesen körülöleli a lány teste. Erosen beljebb nyomta magát, érezte, hogy valaminek nekiütközik, de aztán megszunt az akadály, és még mélyebbre merült abba a forró és szuk barlangba. Egérke megdermedt alatta, összerándult, és görcsbe feszült a teste. Dena úgy érezte, mintha vasabroncs szorulna hímvesszojére, de nem merte kihúzni magát.
– Mindjárt jobb lesz – suttogta, legalább magát is annyira biztatva, mint a lányt. De hiába puszilgatta Egérke arcát, érezte, hogy a szája továbbra is fájdalmasan megfeszül. Végül csalódottan csak elhúzódott tole. A lány megkönnyebbülten kifújta az addig visszatartott levegot. Aztán megérezte, hogy az ölében fekvo Dena végtelenül csalódott, és kielégítetlen. Sóhajtott néhány mélyet, aztán "essünk túl rajta megint" érzéssel megszólalt:
– Lassabban, jó? Csak nagyon fokozatosan, hadd szokjalak... Olyan nagy vagy...
– Nem akarok neked fájdalmat okozni. Azt akarom, hogy te is élvezd.
Kisegér lelke megremegett a mondattól, feszültsége elpárolgott, teste elernyedt. Végtelen gyöngédséggel csókolta meg a fiút, és az ugyanilyen gyöngéden viszonozta. Olyan óvatosan kezdett el mozogni újra, hogy eleinte Egérke csak annyi érintést fogott fel, mint amennyit egy lepke szárnya okozna. Már nem feszültek az izmok a combjában, a hasában – átadta magát ezeknek a gyöngéd érintéseknek, és kizárt a tudatából minden mást, csak az az érzés maradt benne, hogy itt van ez a drága fiú, ez a szépséges és kedves, és hogy bármit megtenne érte. Már mélyen bennejárt újra az a húsdorong, de most már nem fájt. Fura érzés volt, ahogy beléhatolt, de valami hiányérzet kerítette hatalmába, amikor kihúzta magát. De mindez mit sem számított ahhoz képest, amit a gyönyörtol reszketo fiú látványa nyújtott. Dena már nem tudta hol van, és kivel, csak az az édes érzés volt a tudatában, ahogy újra és újra körülöleli ot az a forró, és egyre lágyabb hús, minden idegszálával testének erre a pontjára figyelt, és nem tudott betelni ezzel a fantasztikus, leírhatatlan érzéssel. Egérke tudta, hogy o, csakis o az okozója ennek a kéjes örömnek, és hirtelen forrósággal öntötte el a büszkeség és a boldogság. A testén végighullámzó érzés, halványan emlékeztetett arra, amit jó párszor átélt már ezen az ágyon egyedül, csak mintha most nem a teste, hanem a lelke lett volna a forrása.
Ebben a pillanatban Dena megnyikkant, hímtagja ütemesen összerándult benne, majd lihegve ráborult a fiú. Reszketo ujjaival becézgette a lány vállát, végtelen hálát érzett azért a csodálatos élményért, amit kapott. Legszívesebben csak hevert volna most, élvezve még azt a meleg ölet, de szükségét érezte, hogy legalább csókjaival és simogatásaival kárpótolja a lányt, amiért nem jöhetett vele a gyönyörnek erre az útjára. Aztán elhúzódott tole, és melléfeküdt, de keze még mindig cirógatta Egérke lágy és forró borét.
És közben tudta, hogy soha, de soha nem fogja elfelejteni ezeket a pillanatokat.