Gyakornok lány

A munkahelyen, ahol dolgozom, minden nyáron felvesznek fiatalokat, hogy kicsit gyakorolják az irodai munkát. Komoly gyakorlatot itt nem lehet szerezni, többnyire csak értelmetlen aktatologatást és táblázat töltögetést bíznak rájuk a kollégák. Így történt ez legutóbb is, amikor tőlem nem messze, néhány asztalnyira ültettek le egy fiatal lányt, hogy aztán a szokásos robot munkát végezze.

Ezt a lányt, mint hamar kiderült, Edinának hívták, és kezdő főiskolás volt. Rövid, fekete hajú, vékony, nem túl magas leányzó volt, és a nyári melegben igencsak rövid ruhácskákban járt be, amik alul a lábait, felül a dekoltázsát engedték látni. Az irodában viszont többnyire nők dolgonak, így nem keltett igazán nagy feltűnést. Nekem viszont már az elején feltűnt kedves bája, fiatalos formái.

Habár több mint 10 év van köztünk, egyik nap, amikor már javában tartott az ebédszünet, és az iroda szinte kihalt volt, odamentem hozzá. Naívan és lelkesen gépelt valami tökéletesen jelentéktelen dolgot egy táblázatba, amikor megszólítottam.
– Szia, te még nem ebédeltél?
– Nem, ezt még be akarom fejezni – mondta.
– Szerintem be tudod ezt fejezni ebéd után is, éhesen viszont lassabban megy – mondtam, amire elmosolyodott. – Én most indulok enni valamit, nincs kedved velem jönni?
– Ami azt illeti, elég éhes vagyok – nevetett zavartan –, jó menjünk.

A menzán nem találtunk igazán jó kaját, úgyhogy meghívtam egy közeli étterembe, ahol nagyon finomakat ettünk. Jól elbeszélgettünk, és volt alkalmam megcsodálni finom alakját, helyes arcát, kedves mosolyát. Igazából nem tudtam, mire számíthatok nála, de miután elmondta, hogy vidékről jött a fővárosba, és itt albérletben lakik, ráadásul odahaza sincs épp senkije, az esélyek rögtön megnőttek. Felajánlottam, hogy bármiben segítek, csak kérnie kell, na persze én nem ugyanarra gondoltam, amire ő.

Így ment ez néhány napig. Egyre jobban megismertük egymást, egyre közelebb éreztem magamhoz. A hét végefelé nem vártam tovább. Egy alkalommal, amikor a folyosón beszélgettünk, és épp senki nem ment arra, a falhoz nyomtam és megcsókoltam. Edina először meglepődött, de aztán csak szorosan átölelte a nyakam, és percekig abba se hagytuk. Isteni ízű csókjaiból úgy éreztem, sosem elég.
– Már azt hittem, örökké várnom kell erre – nevetett utána.
– Igen? Te ennyire türelmetlen típus vagy? Mire nem szeretnél még várni? – A lány szemeit szégyellősen lesütötte, aztán mosolyogva, kacérkodva mondta: