James leckéi

Alice szerette volna pofon vágni a fiút. A vereség tisztán látszott abból, ahogy James az ütött-kopott konyhaasztal fölé tehénkedett, ahogy dühödten feszítette vállát, és ahogy élénkzöld szeme kerülte az ő pillantását. A srác már feladta és Alice-nek fogalma sem volt, mi az ördöggel bírhatná jobb belátásra.
Hátradőlt és lehangoltan sóhajtott egyet. Kettejük közt az asztalon ott voltak Alice tanszerei, könyvei, ceruzái, papírjai és a számológépe. Ma este találkozott harmadszor Jamesszel, és ez lett volna a nagy csata, a harc azért, hogy tanítványa végre valami jelét adja annak, hogy megtört és beadja derekát. Hogy végre hajlandó megtanulni valamit a statisztikáról és nem szalasztja el az utolsó esélyt a diploma megszerzésére. Most úgy tűnt, a csatát már azelőtt elvesztette, mielőtt elkezdte volna.
–  A franc egye meg.
–  Úgy van, pontosan – szólt James és úgy lökte félre könyvét, hogy az átszánkázott a repedezett faasztalon, neki Alice könyveinek és ceruzáinak, némelyikük le is gurult a földre.
–  A franc egye meg ezt az egész szart. Inkább menjünk, igyunk egy !
–  Az istenit, James, nekem nem kell, hanem az a kurva pénz, amit apád beígért, ha átlökdöslek a vizsgán. Mért akarsz mindenáron megbukni? – Alice egyik lábával a földre toppantva állított meg egy ceruzát, mely már épp a hűtőszekrény alá gurult volna. – Egy hajszálnyira vagy attól, hogy levizsgázz és apád végre leszálljon rólad.
–  Úgy gondolod? – rázta a fejét James. – Az kurvára nem valószínű. Az öreg szennyláda nem nyugszik addig, míg olyan boldogtalan nem leszek, mint ő. Már tavaly ki kellett volna rúgatnom magam. – Azzal felállt, szeme szikrát szórt, teste megfeszült fekete farmerjében és pólójában. – Bocs, Alice, tudom hogy jól jönne neked az a kis külön pénz, de abból semmi sem lesz. Tedd csak el szépen, amit az a rohadék a leckékért adott neked, a többit felejtsük el. Inkább megyek próbálni.
–  Várj! – James keze már a kilincsen volt, de most megállt. – Adj még egy sanszot. Csak egyet, a jövő héten. Addigra valamit kitalálok, hogyan verjem a fejedbe ezt az anyagot. Na, rendben? – A fiú a válla fölött pillantott hátra és Alice szemébe nézett.
–  Kész időpocsékolás, de le van szarva, legyen. Még egyszer utoljára nyaggathatsz. – Hangja derűsen csengett, miközben kinyitotta az ajtót és kilépett az éjszakába. – Jól nézel ki, mikor ki vagy akadva.
–  Azt hittem, felhagytál a korrepetálással – mondta Eve, és az asztalra ejtette a poharakat, hogy a csaknem kilöttyent belőlük. – Nem érte meg a pénzét.
–  Nem hát. Csak aztán az a szarházi felemelte a díjat. – Alice megvárta, hogy a ne lötyögjön a pohárban, aztán hosszan kortyolt belőle. – Annyit fizetett azért, hogy ezt az egy srácot felkészítsem egyetlen vizsgára, mint amennyit egy teljes félév alatt kerestem öt diák oktatásával. És beígért még háromszor annyit, ha a srác átmegy.
–  Ez klassz. Feltéve, hogy a srác...
–  Nem megy át. Utálja az iskolát, az apját meg a leckéket. Engem nem utál, de még három órát sem töltöttünk együtt, és annak nagy része azzal telt, hogy a cickóimat bámulta. – Alice most letette a . – Azt hittem, menni fog, mert a srác nem hülye. Ha odafigyelt, felfogta azt a szarságot. Csakhogy nem akar figyelni, inkább basszusgitározik.
–  Basszusozik? James? – Eve most felvonta szemöldökét. – Milyen James?
–  James Miller.
–  James Miller? Aki a "Bend and Deliver" bandában játszik? Magas, sötéthajú, jóképű a maga gyanakvó, gonoszkodó módján, amitől úgy érzed, jobb ha távol tartod magad tőle, miután még utoljára egy jót dugtál vele. Őróla van szó?
–  Nem vagyok benne biztos, de nagyon úgy hangzik, hogy ő az. Ismered?
Eve felhorkant.
–  Két hónapig jártam vele, két évvel ezelőtt. Hiszen meséltem róla, nem emlékszel?
–  Nem.
–  A vastagfarkú. Így sem ugrik be?
–  James a vastagfarkú? – Alice-nek most eszébe jutott, amiket a barátnője mesélt. – Azt mondtad, fiatalabb volt, de...
–  Ő volt tizenkilenc, én meg még nem voltam harminc. Ez volt. Egyébként tessék, itt a megoldás –  vigyorgott rá Eve a pohara fölött.
–  Hogy mi?
–  Így tudod őt motiválni.
Alice homlokráncolva nézett barátnőjére.
–  Mi az ördögről beszélsz?
–  Azt akarod, hogy figyeljen, igaz? Azt is mondtad, hogy már téged. Hát akkor mondd neki, hogy megdughat, ha leteszi a vizsgát. Ez igazi ösztönző egy férfi számára. – Eve most letette poharát és legkomolyabb pillantásával nézett Alice-re.
–  Nézd, ez a srác rendes volt, ami kurva ritka a zenészek között, azonkívül mesésen kefél. Nem tréfáltam, mikor vastagfarkúnak neveztem, ráadásul tudja is használni. Ha Landon nem jött volna vissza New Yorkból, nem hagytam volna, hogy lelépjen. Jól elszúrtam, hogy így döntöttem.
–  Nem vagyok kurva, Eve.
–  Persze, hogy nem. Mert akkor nem lennél így leégve. Ez ma már... egy bevált oktatási módszer. Azt mondtad, meg tudná tanulni, ha elérnéd azt, hogy oda is figyeljen. Nos hát, a legjobb figyelemfelkeltő ott van mindjárt a szoknyád alatt.
–  Eve, mindjárt az arcodba löttyintem ezt a ! – azzal Alice fenyegetően ütötte poharát az asztalhoz.
–  Jó, én csak segíteni próbálok. – Azzal Eve hátradőlt egy lehangolt pillantással. Aztán elvigyorodott. – Figyelj csak, ha nem akarod megjutalmazni, legalább ráijeszthetnél. – Alice tüntetőleg nézett másfelé, ám Eve folytatta. – Nem meséltem, milyen fura van? James imádta, ha elverik a seggét. Tényleg nagyon bírta. Valahányszor fel akartam húzni, rávágtam egy párat a hátsó felére, és hopp, máris vigyázzba állt, bármire kész volt.
–  És mit kezdjek én ezzel?
–  Hát ha nem figyel rád, húzz egy jó nagyot a seggére. Attól majd koncentrálni fog. Hadd tanuljon egy kis fegyelmet a tanárnőjétől, nem igaz?
–  Dehogynem. Igazán sokat segítettél, Eve. Ez aztán a remek tanács: keféljek vele vagy verjem el a seggét. – Nem mintha egy lusta fickó hátsó felének eltángálása nem lett volna vonzó ötlet. Különösen ha tekintetbe veszi, hogy jó formájú ülepe van. Alice azonban elhessegette az ötletet, és felállt. – Még egy ?
–  Persze. És figyelj – ragadta meg a kezét Eve, mikor Alice épp arrébb lépett volna – ha még nem jöttél rá arra, hogy a férfiakkal kapcsolatos problémákat kilencvenöt százalékban az említett két módszerrel lehet megoldani, akkor nem csoda, hogy senki sem fekszik le veled.
Alice a nyirkos törülközővel dörzsölgette haját, majd az ágyra terített ruhákra pillantott. Hosszú, sötét szoknya, oldalt takaros gombolással. Hosszú ujjú fekete ing, gallérral, gombokkal. Fekete melltartó és bugyi, csipkés, átlátszó, szexi. Minden a helyén, pont így volt jó. És ez nem csupán az utolsó kétségbeesett kísérlet volt, hogy behajthassa a pénzt, amit James apja ígért be, ha sikert ér el. Ha csak erről lett volna szó, felvehette volna régi, megszokott pamut fehérneműit is. De ez itt most a szexről szólt, legalábbis részben.
–  Az ördögbe is – suttogta és ledobta a törülközőt. Mióta Eve-vel beszélt, egyre körvonalazódott benne az ötlet. Először megpróbálta az egészet a logika mögé bújtatni. Ez volt az egyetlen módja, hogy a sráchoz közelítsen. Jamesnek nem volt szüksége erre a diplomára, hiszen gazdag fiú volt, egy olyan együttes tagja, melyre már felfigyelt a helyi közönség vagy talán már mások is. Mért ne próbálná meg, aztán majd meglátja, mi lesz? Lehet, hogy beválik és akkor megkaphatja a jutalmát. Lehet hogy sikerül, és akkor talán az a zöld szempár másképp pillant majd őrá, nem úgy, mint valami nyűgre, aki arra unszolja, hogy olyat csináljon, amit utál vagy éppen a unalom sugárzik belőle. Ezúttal talán meglátja a vágy szikráját azokban a szemekben.
Alice elvette az ágyról a bugyit és felhúzta. Szorosan és selymesen simult rá. Ebben a bugyiban még meztelenebbnek érezte magát. Már csaknem egy éve nem volt fiúja, szeretője, túlságosan is lekötötte az írás, a munka, a stressz.
–  Ugyan mit számít egy kis szex? Már kurvára rám fér. – Arcán ferde mosollyal öltötte magára a többi ruhát, közben azt tervezgette, milyen szerepet is fog játszani.
Alice a kis konyhában állt, majd felpillantott a vigyorgó macskát ábrázoló faliórára, majd ujjaival dobolni kezdett a karján. James már tíz percet késett, és ha nem érkezik meg hamarosan, elveszti minden türelmét. Az ajtó sötétített üvegében látta önmagát karba tett kézzel és feszült arckifejezéssel. A látvány legalábbis kielégítő volt, ez a merev pozitúra jól ment a szemüvegéhez, amit aznap este viselt és a szorosan összefogott hajához is. Jó volt a kosztüm, a szín elrendezve, a mondatokat pedig már begyakorolta, csak még hiányzott a közönség. Alice homlokráncolva nézte sötét tükörképét, és azon tűnődött, vajon megkönnyebbülést vagy csalódottságot kellene éreznie, mikor az ajtó sötét üvege megrezdült a kemény kopogtatástól.
–  Szabad! – szólt ki Alice kemény és határozott hangon, amennyire csak tudott. James a megszokott öltözékét viselte: sötét csizmát, fakó farmert és gyűrött pólót, mely kellően feszült rajta, hogy kimutassa erős mellkasát és karjait. Megállt az ajtóban, hogy eltapossa a cigarettacsikket, aztán belépett és kíváncsian mérte végig Alice-t.
–  Késett, Mr. Miller – szólt Alice keményen. Maga is meglepődött, hogy ez sikerült neki, miközben a gyomra liftezett. Talán színésznőnek kellett volna tanulnia, nem színdarabírónak. Kétségkívül volt hozzá némi tehetsége.
–  Na igen, tudom. Nézd, csak azért jöttem...
–  Mr. Miller, maga azért jött ide, hogy statisztikát tanuljon. Nem többért és nem kevesebbért. – Azzal Alice kinyújtotta a kezét és könnyedén megütögette a szövegkönyv borítóját, mely már ott volt előtte az asztalon. – Ez a feladat, amit eddig módszeresen került.
–  Mi van, Alice? – Úgy tűnt, Jamest inkább mulattatja a dolog, láthatólag igyekezett kitalálni Alice különös viselkedésének okát, hirtelen sutba dobva megszokott baráti stílusát.
–  Ms. Smith a nevem, Mr. Miller, tehát így kell szólítania. Épp elegem van már a maga viselkedéséből. Azt hiszem, ideje szigorúbb módszereket bevezetni.
–  Csakugyan? Például? – azzal James az ajtónak támaszkodott, onnan vigyorgott Alice-re, mert úgy érezte, egyfajta játékot játszanak. Valami kifürkészhetetlen okból ez a szemtelen vigyor eltüntette a köveket Alice gyomrából. Lehet, hogy ez az egész csak egyfajta játéknak indult a maga részéről, egy utolsó félszeg próbálkozásnak, hogy némi érdeklődést keltsen tanítványában, most azonban hirtelen viszketni kezdett a tenyere a vágytól, hogy letörölje a mosolyt a fiú arcáról.
–  Mr. Miller, úgy emlékszem, a második óránk végén feladtam magának húsz példát, hogy oldja meg. Láthatnám őket?
–  Micsoda? – James még mindig vigyorgott, tekintete azonban már kissé elbizonytalanodott annak hatására, hogy Alice hangjának továbbra is acélos éle volt.
–  Feltételezem, hogy nem oldotta meg azokat. Egyiket sem! – Alice a fejét csóválta. – Mr. Miller, nagyon csalódott vagyok. Jöjjön az asztalhoz. – James most felvont szemöldökkel pillantott Alice-re, de a nő keményen állta. – Na, jöjjön már! – A fiú még mindig Alice-re bámulva lökte el magát a faltól, és lassan odament hozzá. Széles vállakkal tornyosult a nő fölé és Alice érezte a szappan erős illatát, mely elfedte az enyhe verítékezést. – Most hajoljon le, és fogja meg az asztal szélét, Mr. Miller.
–  De mért? – kérdezte James. A vigyor már eltűnt az arcáról, tekintetében a gyanakvás és a kíváncsi várakozás keveredett.
–  Attól tartok, nincs más választásom, Mr. Miller. Eddigi jóindulatom láthatólag kudarcot vallott. Úgyhogy most valami hagyományosabb, szigorúbb módszerrel próbálkozunk. Hajoljon le! – Fenyegetően hangzottak szavai, de erőlködve kellett elfojtania egy ideges mosolyt. És csodák csodája, a fiú engedelmeskedett. Hátat fordított Alice-nek, lehajolt, és megragadta az asztal szélét. Alice csak nézte, egy pillanatig nem hitt a szemének. Ez a fiatal, vonzó, kissé nyers srác lehajolt az ő parancsára. Pillantása most James seggére siklott. Kerek és feszes volt a fekete farmerban, a látványtól borzongás futott végig testén. Bocsánatot kell kérnie Eve-től.
–  Tehát hány példát adtam fel magának?
–  Húszat, asszonyom.
Asszonyom. Alice ezt a szót ízlelgette, közben nézte James testét, amint feszülten, csendben várakozott. Kicsit hagyta, hadd várakozzon a bizonytalanságban, aztán folytatta:
–  Szóval húszat. – Habozva emelte fel kezét. Mekkorát üssön? A fiú kemény és erős testére pillantva gyorsan döntött: valószínűtlen, hogy komoly fájdalmat okozna neki azzal, ha puszta kézzel csap a hátsó felére. Valószínűbb, hogy alig érzi majd. Kissé szélesebb terpeszbe állt, kiegyenesedett és felkészült az ütésre.
–  Akkor most számoljon húszig! – Azzal meglendítette kezét, és lesújtott James jobb farpofájának alsó hajlatára.
Hangosabban csattant, mint várta, az éles hang visszhangzott a szűk kis konyhában. A csapás fülsértő volt számára, tenyere égett, James azonban szinte meg sem moccant.
–  Egy – suttogta a fiú. De Alice égő tenyere mit sem számított ahhoz a tűzhöz képest, ami hirtelen a lábai közt lobbant fel.
–  Hangosabban számoljon, James! – parancsolta, és újból lesújtott. Most keményebben. James ezúttal megmozdult. Mikor Alice keze a másik farpofáján csattant, enyhén megremegett.
–  Kettő – szólt érdes hangon a srác. Alice ügyet sem vetett kezének sajgására, újból lecsapott. – Három... négy... öt... – Felváltva ütötte egyik farpofáját a másik után, minden egyes csapása keményebb volt, James pedig számolt közben. Az utolsó öt ütésnél a fiúnak alig volt ideje kimondani a számokat, a "húsz" pedig inkább bőgésnek hangzott, mint kimondott számnak, amikor Alice utoljára sújtott le. Vége volt. Alice csak nézte Jamest, aki zihálva támaszkodott az asztalra, fekete hajából veríték patakzott végig arcának kemény vonásain. Alice maga is szaporán lélegzett, egész teste lángolt a kimerültségtől, a vágyakozástól és birtokolni akarástól. Előrehajolt, és ujjait a fiú tarkójára hulló hosszú hajfürtökbe fonta, majd maga felé fordította James fejét. A fiú szemében ugyanaz a sóvárgás látszott, mint amit Alice érzett.
–  Jól figyeljen rám, Mr. Miller. A tanárnője vagyok, maga pedig azt teszi, amit mondok, világos? Tanulni fog, elvégzi a dolgát és levizsgázik. Érthető? – James igent intett fejével. – Helyes – azzal Alice elengedte, hátralépett és mellének dörzsölte tenyerét abbéli igyekezetében, hogy lehiggadjon. Pedig akarta... nagyon akarta... De még nem. Ma este nem. Majd csak visszafogja magát.
De vajon James is? Állkapcsán megfeszültek az izmok és rángatóztak, mintha vágyait igyekezne lenyelni. Alice kiegyenesedett, és megkeményítette magát, mint a vas.
–  Húsz példát kapott, Mr. Miller. Menjen szépen haza, és csinálja meg őket. Csütörtökre hozza vissza. – James arca lehangoltan borult el, Alice szinte hallotta, hogy a fiú teste halkan morajlik a feszültségtől. – Ha a példák nélkül jön ide, attól tartok, feladom a magával való . Nem lesz több óra. Megértette?
–  Igen, asszonyom – suttogta rekedten James.
–  Akkor hát csütörtökön. – Alice csak azután kezdett felengedni, miután a fiú kocsijának zaja elült. Ekkor a fal mentén csúszva roskadt a hideg kövezetre. Két tenyere égett, karja sajgott, két lába között a tűz még mindig égett.
Csütörtökön James a megoldott példákkal jelent meg. Alice kijavította azokat, nagy vörös X-szel húzta át a rossz megoldásokat, összesen tízet. Ehhez még hozzáadott tízet a ronda írásért, úgyhogy ismét húsz csapást mért ki, megint csak puszta kézzel, ezúttal azonban még a nadrágját is lehúzatta a fiúval. Minden egyes ütés után látta, hogy tenyere vörös nyomot hagy a kívánatos bőrön, így mire végeztek, James feneke már bíborvörös volt. Azután húsz új példát adott fel neki, és azt mondta, jöjjön vissza vasárnap délután.
Vasárnap már csak hat rossz megoldás volt. Alice gratulált neki, majd ismét kifogásolta kézírását és magatartását. Újabb húsz seggrepacsi. Az ablakon beáramló verőfényes délutáni napsütésben Alice letolatta vele a nadrágját, megparancsolta neki, hogy hasaljon az ölébe, aztán elverte egy favonalzóval, amit pont ezért vásárolt. Mikor James összerázkódott a vonalzó csapásától, Alice érezte, hogy a srác fütyköse keményen feszül az ő combjainak. Eve igazat mondott, tényleg vastag volt. Miközben a vonalzóval lecsapott, Alice érezte, hogy maga is átnedvesedik, és az járt a fejében, milyen érzés lehet magába fogadni azt a vastag dákót. Teljesen kitöltené őt, szinte szétrepedne, ő pedig James dereka köré fonná lábait... A gondolatra elvesztette a számolás fonalát, újra kellett kezdenie, James pedig nem tiltakozott.
Ügyet sem vetett arra a nedves foltra, amit a fiú hagyott a szoknyáján, csupán utasította őt, hogy jöjjön vissza kedden. Jamesnek kellett emlékeztetnie, hogy aznap vizsgázik.
–  Hát akkor, ha kedden átmegy, találkozunk szerdán, hogy átnézzük a vizsgapéldákat – mondta most Alice hűvös és kimért pillantással, mely most találkozott a srác égő szemével. Miután James távozott, azon tűnődött, mi lesz, ha megbukik és el sem jön.
–  Nehogy már szó szerint vegye ez a kis csődör, amit mondtam – mormogta magában és ujjhegyeit szoknyája elejének dörgölte. A beígért jutalom már jóval kevesebb jelentőséggel bírt számára.
Szerda este Alice idegesen járkált fel-alá a házban. Ahogy az idő egyre múlt, arra gondolt, talán felhívhatná a fiút, de aztán elhessegette a gondolatot. A dolgok nem így működtek. Hiszen ő volt a tanárnő, tehát Jamesnek kell eljönnie hozzá. Mégis megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle az ajtó rezdülését hallva és alig bírta visszafogni magát, hogy oda ne rohanjon.
–  Lássuk csak – nyújtotta ki Alice a kezét, és enyhe homlokráncolással pillantott Jamesre, de nem sok hiányzott ahhoz, hogy izgalma felszínre törjön. James remekül adta a pókerarcot, eljátszva a durcás kisdiákot, Alice pedig vette a lapot. James végül előhúzott a farzsebéből egy összehajtott papírlapot, és átnyújtotta a nőnek.
Alice színpadiasan, lassú mozdulatokkal hajtotta szét azt, majd csendesen nézte szemüvegén át.
–  Nos hát, Mr. Miller. – Most forróság tört rá a lábai közt, melyek remegni kezdtek, de azért egyenesen állt ott. – Megfelelt. Szóval sikerült levizsgáznia. Hát akkor... – Azzal odanyújtotta kezét Jamesnek. A fiú kissé kiesett szerepéből, mert zavartan pillantott a feléje nyújtott kézre, de aztán elfogadta. Alice keményen megrázta. – Gratulálok, fiatalember. Többé nem kell velem vesződnie, nincs több fegyelmezés a vén tyúktól, igaz? – A fiú pillantásába most némi rémület vegyült. – Maga most tényleg nagyon szerencsés, ha belegondol, hogy viszket a tenyerem a "Megfelelt" eredmény láttán. Pedig kitűnő is lehetett volna, ha csak egy kicsit is több figyelmet fordít rá. Nagyon szerencsés maga, Mr. Miller.
–  Úgy gondolom...
–  Hogy gondolja? – Azzal közelebb lépett a fiúhoz, teste szinte súrolta az övét, majd méltatlankodva pillantott fel rá. – Talán úgy, hogy jobbat is tudott volna?
James ajka most öntelt vigyorra húzódott.
–  Szóval úgy érted, hogy a kedvedbe járhattam volna?
–  Ha maga... – James azonban beléfojtotta a szót, mert ajkát Alice szájára tapasztotta. A nőn erőt vett a vágy, legszívesebben a fiú köré fonta volna karjait, miközben James nyelve az ajkai közé furakodott, ám ő hirtelen ellökte magától.
–  Hogy merészel ilyet, James? – Szavai ugyan helyénvalók voltak, hangja azonban remegett a vágytól, így nem illett mondandójához. – Ez nagyon súlyos cselekedet volt és most megbűnhődik érte. – Azzal kinyújtotta kezét, megragadta James övének csatját és egy rántással kioldotta. A fiú egy kissé meg-tántorodott, majd visszanyerte egyensúlyát, miközben Alice kicsúsztatta az övét a nadrág pántjaiból. Kezére csavarta azt, majd az asztalra mutatott.
–  Hajoljon csak le, Mr. Miller, ahogy szokott. És vetkőzzön le.
James úgy tett, ám mosolya egy pillanatra sem halványult. Kemény és karcsú volt a teste, bőre napbarnított, kivéve lágyékát és fenekét. A sima fehér bőr magához vonzotta Alice tekintetét, a gömbölyded farpofák már szinte várták a büntetést, a súlyos, kicsattanóan vastag nemi szerv pedig már önmagában véve is azt sugallta, a büntetés édes lesz. Mikor aztán James lehajolt, Alice nem állhatta meg, hogy kezét kinyújtva végig ne simítson a fiú hátán, egészen a fenekéig.
–  A rossz fiúk büntetést érdemelnek. Súlyos büntetést!
Az első ütés még gyengéd volt, alig egy simogatás. A bőrszíj széles és lapos volt, Alice pedig attól tartott, még kárt tesz a fiúban, ha túl erősen sújt. De azért lassan mégiscsak felemelte karját és keményebben csapott le a szíjjal. A negyedik ütés csinos vörös csíkot hagyott mindkét farpofán. A hetedik csapás után már tűzvörös volt a srác ülepe. A tizenegyediknél James felnyögött az ütéstől, összeszorított fogain át sziszegve szűrte a levegőt.
–  Most mondjon egy számot egy és tíz között, James. Még hányat érdemel? – Alice az interneten olvasott egypár dolgot az effélékről, csak hogy ötleteket gyűjtsön.
–  Még tízet, Ms. Smith. Nagyon rossz voltam.
–  Bizony, az volt. Akkor most számoljon. – Azzal az öv ismét lesújtott, Alice pedig módszeresen növelte az ütés erejét minden egyes sújtással, mígnem az utolsó csaknem ledöntötte a lábáról Jamest. Mélyeket lélegezve nézte a lángoló bőrt a fiú hátsó fertályán. Ezek a nyomok egy darabig megmaradnak; és ezek az ő kezétől származnak. Ennek már a gondolata is még inkább lángra gyújtotta. Gyengéden húzta végig ujjait az érzékeny bőrön, közben nézte, ahogy James megrázkódik.
–  Talán most már tudni fogod, hogyan kell viselkedni, James. – Alice keze lassan elindult, körben a fiú csípője körül, míg ráakadt forró, merev farkára. Gyengéden megpaskolta, majd köréfonta ujjait, súlyát méricskélte tenyerében. – De időnként majd elgondolkodom azon, vajon tanul-e, James. – Ajkaival végigsimított a fiú fülén, miközben suttogott neki, aztán lágyan megszorította nemi szervét.
–  Ma nem, asszonyom. Ma nem – Alice-nek most szinte ideje sem volt, hogy elengedje a fiút, mert az egy gyors mozdulattal fordult felé, magához szorítva kapta fel, és a konyhaasztalra ejtette. Alice hátratámaszkodott, két tenyere az asztal falapján csúszkált, mialatt James a gombokat úgy szaggatta le a szoknyájáról, hogy azok szanaszét szóródtak a konyhában.
–  Kezd nagyon rosszalkodni, James – sziszegte felé Alice és felemelte csípőjét, hogy segítsen a fiúnak szétnyitni a szoknyáját, egészen fel a derekáig.
–  Tudom. Alig várom, hogy lássam, milyen büntetést kapok majd ezért.
Azzal ujjait Alice átnedvesedett bugyija köré fonta, a nő pedig roppant élvezte, ahogy az anyag végigszántott szeméremajkain. James lehúzta a selymes fehérneműt Alice lábain át, aztán ismét közel lépett hozzá, farkát a nő combjaihoz dörzsölte, miközben nyomult előre.
–  Várj csak – szólt Alice, bár alig volt ereje egy szót is kinyögni a benne tomboló vágytól, mely már követelte, hogy tárulkozzon ki. Ügyetlenül kotorászott ujjaival blúzának egyik zsebében az odadugott szögletes kis műanyag valami után.
–  Kell ez a kurva gumi. Mi az ördögöt tanítanak nektek az egyetemen?
–  Hát a dugásról nem eleget – azzal feltépte a műanyag tasakot, és felhúzta a kondomot a farkára.
–  De ne aggódj, gyakoroltam épp eleget.
Alice most már érezte őt, James dákójának makkja nekifeszült a puncija ajkainak, széttolta azokat és előresiklott. Alice nedves volt, készen várta, James mégis lassan hatolt be, hogy a nő körülfonhassa őt testével.
–  Ó, ez nagyon jó, Mr. Miller – nyögte Alice.
–  Én csak... csak próbálok a kedvében járni, Ms. Smith – felelt lihegve James.
–  Ne így hívjon. Mondja, hogy asszonyom.
–  Igen, asszonyom – azzal ki-be lökdöste farkát, egyre gyorsabban, amint Alice felemelte csípőjét és lábszárait James köré fonta. Sarkai a fiú összevert fenekét súrolták, mire az még sebesebben járt. Alice felnevetett, lábikráit a fiú hátsójához dörgölte, mire James felnyögött fájdalmában és örömében. Ettől még keményebben kezdte kefélni a nőt, míg annak kéjérzete a tetőfokára hágott, elnyúlt az asztalon és hosszasan zihálva adott hangot elégedettségének. Csak homályosan jutott el a tudatáig, hogy James most keményen nekifeszült és hangos nyögéssel jutott el a csúcsig a fiú is, farka ott lüktetett őbenne.
James később elnézést kért a szoknya miatt, Alice pedig csak mosolygott. Rendes srác volt ez, ami zenészben ritkaság, ahogy azt Eve is megmondta. Alice azt felelte, ezt majd máskor elintézik, ám mikor a fiú elment, az övét megtartotta.