Amit csak akarunk 2. rész

Nem gondoltam volna, hogy cirka 2 évnek kell eltelnie, hogy megírjam a folytatását a történetemnek és azt se gondoltam volna, hogy ilyen lesz a folytatás.
Aki olvasta az első részt, az tudja hogy hol ért véget, aki meg nem, az olvassa el ha kíváncsi rá. Onnan szerettem volna folytatni ahol abbahagytam, de az élet máshogy alakult. Mikor az első részben leírtak történtek akkor én 16 éves voltam, anyu 38. Mikor megírtam a történetet akkor én 31 voltam, anyu 53. Akkor már a fővárosban laktam, anyu a kis Szolnok megyei kisvárosban maradt ahol gyerekkoromban éltünk, apám már meghalt. Aki olvasta az előzményeket, annak nem nehéz kitalálni, hogy az vitte el.
Tavaly nyáron gondolkodtam, hogy megírom már a történetem befejezését, de mindig halogattam. Aki arra számít, hogy most következik a folytatás az NE OLVASSON tovább. Mert folytatás következik ugyan, de nem onnan ahol az első rész véget ért.

Nos tavaly ősszel szakítottam a barátnőmmel, hogy miért arra most nem térnék ki. Nem voltam túl jó passzban, a melóhelyemen is gondok voltak ezért úgy döntöttem, hogy a karácsonyi ünnepekre leutazom anyuhoz. Kivettem a megmaradt szabadságomat is, így már december 19. – én közöltem a főbérlőmmel – aki nem mellesleg egy kellemes negyvenes csaj és szívesen kinyalnám a ruhájából – hogy kb. két hétre elutazom. Délután vonatra ültem és este már anyu finom vacsoráját kanalaztam. Mivel pár hónapja csak telefonon tartottuk a kapcsolatot, elég sok mesélni valónk volt, de másnap anyunak melóznia kellett, ezért hamar bedobtuk a szunyát. Másnap elmentem karácsonyfát venni, ajándékokat nézegetni, régi haverokkal találkoztam, jól elment a nap. Este anyu azzal fogadott, hogy valami átszervezés volt a cégénél, így holnaptól neki sincs meló, majd csak két ünnep között kell bemennie. Gondoltuk ha másnap nem kell korán kelni, menjünk el valahová, hogy ne kelljen anyunak a vacsorakészítéssel foglalkoznia és jól ki tudjuk beszélgetni magunkat. Beültünk egy közeli étterembe, ettünk, ittunk, nagyokat dumáltunk, sokat nevettünk, szóval baromi jól éreztük magunkat. Mikor hazafelé sétáltunk már 11 körül járt az idő, anyu belém karolt és a vállamra hajtotta a fejét, csendben lépdeltünk a kihalt járdán. A hideg, friss levegő nem hagyta, hogy hasson rám az elfogyasztott , de azért valami miatt nem bírtam magammal. Talán a jó este, a közelgő Karácsony, vagy az, hogy baromi rég beszélgettünk ennyit. A lényeg, hogy egyszer csak megkérdeztem: