Profi történetek a szomszédból 1. rész - Dorina és Dorcsika

Dorcsika

Keményre fújta a guminőt, és megnyomkodta a feszessé vált hasat. Mielőtt találomra előhúzott egy pasztellszínek átmenetében tarkálló blúzt, rápillantott sokkarátos órájára. Türelmetlen mozdulatokkal rángatta fel a ruhadarabot az élettelen karokra, majd gondolkodás nélkül egy áttetsző, csipkével díszített piros bugyit kapott elő a második fiók elejéből, és ráhúzta a babára.
– Nesze, Dorcsika!
A lány, aki széthúzott függönyök menedékében talpig érő tükrök maszatjait igyekezett eltüntetni, összerezzent.
– Legyél jó, Dorcsika! mondta a férfi a gumialaknak.
A lánynak hosszú másodperceibe telt, mire levegőt mert venni és szívdobogása visszakapta eredeti ütemét: ismét rájött, hogy a bolt tulajdonosa a guminőhöz szólt, mint mindig. Őt, Dorinát továbbra is semmibe vette, s nemhogy nem szólította meg, de néhány kézmozdulaton kívül melynek fele pofon formájában csattant, a többi az elvégzendő munka irányára utalt –, őrá tulajdonképpen alig nézett.
– Így ni, Dorcsika!
A férfi a polcsor fölé, a bejárattól távolabbi sarokba támasztotta a babát, amely kopott szivárványként ámult a világra O alakúvá meredt szájával.
Dorina nem fordult meg, mintegy véletlenül a tükörhöz hajolva látta, amint munkaadója elégedetten szemléli felöltöztetett bábuját, és még a háromfokú dobogó tetején állva ujjaival végigsimítja a piros bugyi gyűrődését Mit rejtegetsz, Dorcsika? s így a guminő nyílása feltűnőbben rajzolódott ki, mintha nem húzott volna rá piros csipkét.
A lány egy óvatos pillantásával ellenőrizte, hogy sikerült-e eltüntetnie szeme alól az élet karikáit. Ez következik...
Munkaadója, aki Tominak neveztette magát, ám távollétében mindenki csak a főnökként emlegette, most odalépett hozzá, és kevesebb időt szánva rá, mint a babára, végigfuttatta a tekintetét. Dorina érezte, hogy reflexből lendülne a csontos kéz, ha vizsgálata csak a legapróbb hibát is észlelné sminkjén vagy ruházatán.
– Megúsztam! gondolta még visszafojtott lélegzettel, amikor mégiscsak mozdult az egyik rettegett kéz.
Tomi beakasztotta két ujját a dekoltázsba, és magafelé húzva a sokat mutató ruhát, bekukkantott a feszülő mellek halmai közé.
– Csak meg ne kívánjon! fohászkodott a lány.