A ház úrnője

A szoba miatt jöttem. – Pillantásom egy csinos lányra esik, épp most libbent be az ajtón, én meg ott álltam karbafonva, mint a ház úrnői a rajzfilmeken.
–  Azt hittem, Robin néven egy fiú jön ide.
A lány a feje búbjáig elvörösödött. Hátizsákját most egyik válláról a másikra csúsztatta, én meg láttam himbálódzó melleit a rózsaszín póló alatt.
–  Fiút látott volna szívesebben, Mrs. Mason?
–  Ezzel minden nő így van, Robin. – Önkéntelenül is elmosolyodtam. Ő ezt biztatásnak vette és belépett az előcsarnokba, ahol a ragyogó napsütés után sötét volt.
–  Csakugyan minden nő? – jegyezte meg.
De a mosolyomat nem viszonozta. Vállait lelazította, a hátizsák pedig egy puffanással csúszott a padlóra.
–  Jól van, kedveském? Kér esetleg vizet vagy valamit? Rohadt nagy a hőség odakint.
Erre bólintott, majd a lépcsőfeljáróra pillantott.
–  Csak fáradt vagyok, Mrs. Mason.
–  Mondja csak, hogy Linda.
–  Nézze, sürgősen el kellett jönnöm a másik helyről, ezért ha kérhetném, láthatnám a szobát?
Gyengéden toltam őt magam előtt, így követtem felfelé a lépcsőm. Az összes többi női jelentkezőt elutasítottam. Egy nagydarab fiatal suhancot akartam, aki először szabadul ki otthonról, esetleg szeretne egy kis etyepetyét. Férfi társaságra vágytam. Kalandról fantáziáltam, mondjuk véletlenül nyitva hagyom a hálószobám ajtaját, hogy a fickó meztelenül láthasson.

Igencsak jó formában vagyok. Ugyan melyik telivér csődör ne bukna a nagy cickókra és a kívánatos csípőre? Egy negyvenes csaj talán öregnek tűnhet neki, de én megmutatnám, milyen frankó lehet egy idősebb tyúk. Az egyik este mondjuk meginnánk egy üveg ketten, hagynám a srácot beszélni – talán épp a mamájáról. Én meg olyasmiket mondanék, amitől felizgul. Mindjárt elfelejtené a mamáját. Nézném, ahogy felmegy az ágyába, akkor követném, lábujjhegyen beosonnék a szobájába, félrelökném a dunyhát, aztán ráfeküdnék, rácsusszannék harmatos, merev pöcsére, még mielőtt tiltakozhatna. Bizony ám! Gondoskodnék róla, hogy igazán otthon érezze magát.
Tényleg eszembe sem jutott, hogy anyáskodjam egy ilyen melltartót nem hordó árvalány felett, hosszú veres copffal, azonkívül – őszintén szólva épp most vettem csak észre – ilyen jóvágású farral, ami csak úgy ringatódzott a sortjában.
–  Mért, mi volt a gond? – kérdeztem, miközben bekísértem őt a hálószobájába. – Tán elviselhetetlen volt az előző gazdaasszonya?