Olvadó jéghegy 2. rész

A bokáján köröztem a hüvelykujjammal. A testét néztem, a gyönyörűt. Mind az összes dombokat, hajlatokat, völgyeket. Sóvárogtam rá, persze, hogy bejárjam őket, de tudtam, hogy nincs még itt az ideje. Soha nem okozott gondot az önmegtartóztatás. Szükséges is volt, hogy semmiképpen se az – amúgy bennem élő – vadállatot lássák, ha rám pillantanak. A kialakult taktika szerint mindig megvártam a . Hogy aztán ez nyílt-e és szégyentelen, vagy szemérmes, ráutaló – az engem már nem érdekelt. Legjobban a kettő sajátos keveréke tudta fölkorbácsolni a vágyaimat. A hüvelykujjammal hosszan köröztem a bokáján, vártam, hogy magához térjen. Hogy valami módon fölvegye velem a kapcsolatot. Végül rám nézett. Haja csapzottan a szemébe hullott, nem láttam a tekintetét, de a fejét fölemelte egy pillanatra. Aztán visszahanyatlott a párnára és magzati pózba gömbölyödött.
– Jó – mondtam – ezt vedd föl, nehogy megfázz.
Hálóköntöst terítettem rá, és kimentem a fürdőszobába. Bedugaszoltam a kádat és megeresztettem a vizet, én pedig beálltam a tus alá. Gyorsan lecsutakoltam magam, könyökömmel ellenőriztem a leeresztett vizet. Illatos fürdősókat hintettem bele, fürdőhabot csorgattam, rózsaszirmot négy marokkal szórtam, aztán fölöltöztem. A zakót hagytam a kád melletti széken – hadd szokja, hogy férfi van a háznál. Amikor visszatértem a hálóba, ugyanabban a pózban feküdt, ahogy otthagytam. A köpenyt időközben fölvette, szemét a semmibe fúrta. Kezemet nyújtottam – nem reagált. Pillanatig vártam, aztán fölnyaláboltam és kivittem a fürdőbe. Óvatosan tettem le.
– Fürödj meg – mondtam. Gyorsan javítottam:
– Megfürödhetsz... Ha akarsz – tettem hozzá bátortalanul.
Megzavart a szótlansága, a közönye.
– Én máshol leszek.
Először szólalt meg:
– És aztán?
– Aztán? A szekrényben találsz ruhát. Nem a legújabb divat, de szabályszerűen takar. Van ott némi pénz is, taxira. Ha akarsz, elmész. Ha akarsz, maradsz.
Kissé zavartan nézett rám. Valahová a szemem mellé.
– És mi van, ha elmegyek? – kérdezte.
Nem lepett meg, hogy erre kíváncsi. Mindig ez történik. Nyilván attól fél, hogy ki akarom belőle a szándékait, és amennyiben azok számomra kedvezőtlenek, borzasztó büntetést von magára. Neki, az elődeinek sem volt fogalma, mit jelentenek számomra a nők. De persze nem hibáztattam őket.
– Mi van, ha elmész? Nem leszel itt – mondtam flegmán.
– És ha maradok? – próbálta leplezni a szándékát.