Dolláros szadi-szex

– Gint kérek, tonikkal! – szólt oda Betti a pincérnek, s hanyag mozdulattal a pultra dobott egy százast.
– Ne igyál annyit! – mondta indulatosan a pincér, miközben töltött egy keveset a nő poharába. – Még éjfél sincs, és már a tízediknél tartasz... Inkább dolgozz!
– Nem melózom nektek eleget? – csattant fel a nő. – Ebben a rohadt, csillagos szállodában én vagyok az egyetlen, aki igazán dolgozik... Ti is belőlem éltek.
– Na menj a francba! – dörmögte a pincér és hátat fordított az illuminált nőnek.
Betti a bárpultra könyökölt, rágyújtott egy cigarettára, aztán füstölni kezdett. Néhány perc múlva a pincér hangja riasztotta fel.
– Te, az a pasas a sarokban, téged figyel... Már legalább félórája.
Betti hátrafordult, s lopva követte a pincér diszkrét fejmozdulatát.
A gömbölyű asztal mögötti hangulatos félhomályban ötven körüli, magányos férfi iszogatott. Tekintetét le sem vette a pultnál nő karcsú alakjáról. Már órák óta figyelte.
Betti felhajtotta a gint, elnyomta az ujjai közt parázsló csikket, majd merész léptekkel elindult a férfi felé. Asztalához érve kacér mosollyal megszólította:
– Látom, uraságod engem figyel... Leülhetek?
A férfi bólintott, és tört magyarsággal válaszolt:
– Tessék csak!... Valóban önt figyeltem... Ön gyönyörű... És nagyon hasonlít a volt feleségemre.
– Örülök, hogy tetszem... Maga milyen nemzetiségű? – kérdezte érdeklődve Betti, mivelhogy azonnal észrevette az idegen akcentust.
– Járom a világot... Üzletember vagyok – mondta kimért hangsúllyal az idegen, aztán látva, hogy a nő nem nagyon elégedett a válasszal, még hozzátette: Valamikor főiskolás voltam Budapesten, akkor tanultam meg magyarul... De azóta sokat felejtettem.
Betti már másra nem is volt kíváncsi, csak az érdekelte még, hogy mennyit "akaszthat" le a vendégről, ha felviszi magához. Úgy érezte, már épp ideje, hogy fölcsípjen valakit, mert ma még csak lófrált, pangott az üzlet, s egyetlen komoly, dolláros pasas sem mutatkozott a szállodában. Legalábbis olyan, aki kefélni akar.
– Ha kívánja, együtt maradhatunk – szólt Betti mosolyogva, s kacsintásával jelezte, hogy mire is gondol.
A külföldi vette a lapot. Intett a pincérnek, fizetett, és bőkezű borravaló kíséretében motyogott még néhány köszönő szót.
– És hová megyünk? – kérdezte Bettihez fordulva.
– Csak lassan! – mondta a nő, mert nem volt szokása, hogy bizonytalan üzleteket kössön. – Előbb tisztázzuk, mennyit kapok!