A titkárnő utolsó napja

Kapkodva újítom a sminkemet a munkahelyi mosdóban, sietni kell, ma van a budapesti képviselet tízéves évfordulója, ma eleve délre jöttünk csak be, és most a hivatalos munkaidő lejártával kezdetét veszi a titkársági váróban a szabadbuli. Ehhez kell gyorsan megújítani a sminket, pontosabban nem is megújítani, hanem előre megtervezetten megerősíteni, a szolid munkahelyi sminket bulikifestéssé átrajzolni. Sietnem kell, mert a főnököm ugyan a vezérséggel mulat, de a fiúk a felettünk lévő emeletről viszont már lejöttek, és a többi csaj már javában azon dolgozik, hogy estére kitömethesse a kis puncusát, és én még itt a mosdóban szerencsétlenkedek... De semmi pánik, én is rákészültem a feladatra, a blúzom alól már levettem a melltartómat, amit normálisan azért hordok, hogy a blúzon ne látszódjanak át a cicijeim, most meg pont azért vettem le, hogy átlátszódjanak. Beillatosítom végül magam a buja Aeneis Aeneis-sel. Mert ez a mai egy ilyen nap.

Mire visszamegyek, a három fiúk már nagyon nyomják a bámuló csajoknak. Érkezésemet tettetett ováció kíséri, én meg közben szomorúan konstatálom, hogy hiába a bulismink, a buja illat, de a rideg valóság az, hogy a fiúk mellett már nincs hely, az egyetlen szabad hely Klári mellett van, mert oda nem nagyon akart ülni senki. Klári olyan harminc körüli, szeplős vörös hajú, régebben itt dolgozott, amíg feleségül nem vette a nagyon-nagyon-nagy főnök. Emiatt mindenki utálja, de szerintem nincs vele semmi probléma, persze én nem is dolgoztam vele együtt, annál inkább nem, mert én az ő helyére kerültem ide. Most biztos visszajött nosztalgiázni, nekem meg csak eggyel többet jelent, akik rontják az üzletemet. Klári invitál is, mutatja a jobbján a szabad helyet, és én kénytelen kelletlen betuszakolódok melléje, hogy innen a távolból hallgassam a fiúkat.

Előkerül a , bódít, zsongít, jókedvre derít, kellemesen ring velem az egész titkárság, közben Klári az én fülembe súgja pasirongáló poénjait. A pasik persze nem hallják, továbbra is életcsászárkodnak, de én már kezdem kicsit látni a felfeslő máz alatt a lúzerségüket. Miközben ezen gondolkozok, egy simogató kezet érzek a bal combomon, hitetlenkedve lenézek, mi az oka ennek a tévedésnek, de látom, hogy nem tévedés ez, valóban jól érzem, Klári keze az, amint a combomon kúszik felfelé, kihasználva a szoknyám sliccelését, felkúszik majdnem egészen, alig egy centire állnak meg az ujjak a puncimtól, mikor találkozik a tekintetem Kláriéval.