Kikötői kalandok 2. rész - Teraszparti

Hamar eljött a szezon vége. Az idő ugyan nem fordult rosszra, még szeptember végén sem kellett attól tartanunk, hogy befagy a hátsó fertályunk, de azért a hajnalok már csíptek, és a Balatonban is csak a rozmár-ember hibridek mentek bele. Szóval hajóval kifutni ilyenkor már nem dívott. Ergo elkezdték kipakolni a ladikokat a partra, hogy letakarva téli álmot aludjanak, gazdáik pedig – révén vagyonos jószágok – valami melegebb éghajlaton töltsék el a cidris időket. Áthidalásul némelyik díszpinty magával vitte csónakját ezekre a melegebb égövekre.
De csak úgy nem lehet ám partra vetni ezeket a hajókat. Nem! Az idényt tisztességesen el kell búcsúztatni, mert anélkül a következő szezon nem lesz jó. Legalábbis állítólag van egy ilyen tengerészbabona, bár a terjesztők – alias kikötőtulajok – mivolta miatt én kételkedtem a létezésében. Akárhogy is, a vezetőség hatalmas bulit szervezett a nyitva tartás utolsó hetében. Természetesen évről-évre egyre nagyobb banzájt csaptak, mert azt ugye úgy kell. Kapjanak már ezek az úriemberek valamit a kikötőben hagyott milliókért. Elvégre, jövőre is inkább ott költsék el, minthogy teszem azt, odaadományozzák egy kórháznak vagy iskolának.
A buli az utolsó hétvégén került megrendezésre. Nekünk, biztonsági őröknek már hetek óta nem volt dolgunk – na, nem mintha összetörtük volna magunkat az év közbeni munkában. Augusztus végétől kezdve nem kellett a sorompót nyitogatnunk (augusztus huszadikán felcsaptuk és úgy hagytuk mindkettőt), se belépőt szednünk a vendégektől, se kiterelnünk a kocsikat a hajók közül. Egyedül a „járőrözés” maradt meg a listán, de mi rendes huszonnégyórázók voltunk. Azaz csesztünk rá!
A bulira persze mindenkit meghívtak. Vendégeket, azok családjait és barátait, na meg a kikötőben dolgozókat és azok pereputtyát. Így én is ott lehettem... megengedték, hogy aznap dolgozzak. Szerencsére a kikötőmester rendes alak volt – nem úgy, mint az a szerencsétlen létesítményigazgató –, így a welcome drinket én sem hagytam ki. Egy kupica házipálesz a kikötőmester készleteiből, egy pohárka bor az egyik tulaj szőlészetéből. Máris vidámabban álltam hozzá a munkához. Igaz, ha ezt a főnököm látta volna, abba a kupica fojtott volna bele, de amit ugye ő nem lát, az rám nem jelent életveszélyt.