Saját kis történetem

A sztori amit most elmesélek nektek, teljesen a valóságot adja vissza. Nagyon régen történt ám az emlékezetemben úgy él, mintha csak tegnap történt volna.
Nővérem összejött egy sráccal, aki egy nagyon kedves, bár annál érdekesebb srác volt. Ez első ránézésre lejött a szüleimnek is, na meg nekem is amikor először lépett be hozzánk. Amikor szájját elhagyták az üdvözlő szavak édesanyánk ránézett és egyből rákerdezett : "Te véletlenül ne a Kata fia vagy? " – hát ilyen az amikor az ember úgy választ párt, hogy nincs tudatában annak, hogy milyen kicsi a világ. Meg kell jegyezni, hogy az említett hölgy azon faluból származik ahonnan ő is. Sőt Marián szüleit mindketten ismerték anyáék, mivel apu csak egy kőhajításnyi messzeségre lévő szomszédos faluból származott.
Az ismerkedést helyét átvette a nosztalgikus fűszerezésű sztorizgatás, ami ebben érdekes volt az-az, hogy ez a srácot nem zavarta. Amikor már érezték anyuék, hogy talán szeretnének kettesbe lenni, leléptünk bevásárlás ürügyén, hadd maradjanak kettesben.
Egy alkalommal, amikor már vagy 5 hónap is eltelt azóta, hogy Marián megvetette nálunk a lábát, anyámék elmentek egy bálba. Ez persze a fiatal szerelmeseknek lehetőséget adott egy kis etyepetyére. :D – na akkor ezt én még csak így neveztem. Anyuék kora délután már úton voltak, hogy eleget tegyenek a baráti invitálásnak a bál előtt, így én miután "kiűrült" a ház nekiláttam, hogy a leggyorsabb tempóban megtanuljam a hétfőre valót a suliba. A matek minek okán sosem volt az erősségem azzal bajlódtam, amikor megérkezett nővérem kedvese. Várnia kellett, mivel Marcsi még a fürdőben tevékenykedett. Amint meglátta, hogy szét vagyok rakodva, nekem szegezte a kérdést:
– Csak nem tanulsz?
– Hát, az igazat megvallva, már csak ezzel a hülye matekkal bajlódom, mert sehogy sem jön ki a könyvben leírt eredmény.
– Várj, csak majd én segítek neked.
– Honnan értenél te ehhez? – erre ő ránézett és a kék szeme mosolygott rám.
– Mivel matek szakon tanulok az egyetemen talán még egy kis szöveges feladattal elbírok – jegyezte meg gunyorosan.
Persze én ezt nem tudtam, vagy csak nem hallottam a bemutatkozáskor, hát nesze neked, égtem, mint a reistag. De valahol nem bántam, hisz közelebb húzódott, ami bár először meglepett, de kellemes melegséggel öntött el. Ez én akkor annak tudtam be – hát elvére is a jövendőbeli sógorom – ugye milyen szentimentális voltam akkor? De persze azóta már tudom, hogy nem azért volt.