A titkos imádó

Ma is, mint az elmúlt napokban mindig, alig vártam, hogy hazaérjek, s végre kinyithassam a postaládát. Szinte megszállott lettem. Győzködtem magam, hogy csak a kíváncsiság hajt, de tudtam, éreztem, hogy ma is ott kell lennie a sima fehér borítéknak a kis levélkével, benne egy idézet és semmi más. Ráadásul számítógéppel írva. Se címzés, se utalás, semmi... Reszkető kezekkel nyitottam a postaládát... s ott volt a következő levél, benne az idézet: "Két szememnek barna kárpitjára akarom vagy se, ülve, állva, fekve csak téged fest látások ecsetje".

– Vajon ki lehet a "titkos imádó"? Izgatott várakozással találgattam, néztem a körülöttem élő férfi arcokat, vajon ki lehet? De hiszen neked férjed van! – szólt a lelkiismeretem. – De hát álmodozni csak lehet! – beszéltem neki vissza. A lakásba lépve a levelet a könyvespolcra raktam, a többi közé. Ádám úgysem ér rá azt nézegetni, hiszen mindig dolgozik. Nem ér rá olvasni. Nyílik az ajtó:
– Szia édes! Megjöttem! Főzöl valami finomat! vagyok – csókol bele a nyakamba Ádám. Mozdulatlanul hagyom, hogy lélegzetvételnyi szünet után továbbmenjen a háló felé. Miközben öltönyétől, s nyakkendőjétől szabadul, egy pillanatra elfog a bűntudat, s megszólal egy hang "Ez az ember szeret téged, te meg egy arctalan idézetíróról fantáziálsz". De nem hagy nyugodni a , ki küldheti őket? Nem – rázom meg a fejem – felejtsd el, s visszakérdezek.
– Persze, mit szeretnél enni? És milyen volt a repülőút?
– Elviselhető és unalmas. Mindegy, csak ne főzelék legyen! Valami húsra vágyom! Persze ha van kedved főzőcskézni. Ha nincs, elmehetünk valahová vacsorázni!
– Nem, inkább főzök valamit! – mondom, s közben arra gondolok, hogy most nem tudnék beszélgetni, s ha hallgatnék – ami abszolút nem jellemző rám – azonnal észrevenné, hogy valami nem stimmel.
– Nem történt semmi, míg távol voltam? – kérdezi.
– Nem – válaszolom.
– Akkor én lezuhanyozom!
– Persze, majd szólok ha kész a vacsora.

És mi lenne, ha megkérdezném tőle. Lehet, hogy ő küldte? De hát itthon sem volt. Áh, nem hiszem. Bár régebben, még szerelmünk kezdetén, mikor vidéken dolgozott sok levelet írt nekem. Volt, hogy két hétig sem jöhetett haza, így leveleztünk.