Valentin-nap

Valentin-nap volt. Utálom a Valentin-napot. Na nem magát az alkalmat. Természetesen, valódi nőként, imádom, ha foglalkoznak velem. Kényeztetnek, kedveskednek nekem, egyszerű romantikázással, vagy éppen valami extrém dologgal igyekeznek elcsavarni a fejemet. De sajnos ez az "ünnep" már rég nem erről szól. Egy csokor virág, egy doboz drága csoki, vagy egy olyan vacsora, egy drága étteremben, amelyben ugyan nem lehet részem minden nap, de azért mégis, bármikor megeshet, ha épp valami különlegesre vágyom. És mindezek mellett a lassan már elcsépelten suttogott "szeretlek". Ez az, ami engem valahogy már nem hoz lázba.

Pont emiatt kelek már évek óta rossz szájízzel február 14-én. A szívem mélyén mindig arra vágyom, hogy végre valami olyasmival lepjen meg az, akinek fontos vagyok, amire utána egész évben boldogan gondolok vissza. De a felszínen mégis azt várom, hogy majd csak egy csokor vörös rózsa fogad otthon, amikor haza érek a melóból egy szív alakú kísérőcédulával, amire csak annyit volt képes ráírni: "Szeretlek".

Ennél már csak az lett volna rosszabb, ha azt írja rá, "Későn jövök, addig legyél el ezzel. " Bár, ami az akkori barátomat illeti, ez sokkal jobban fedte volna az igazságot. Abban nem kételkedtem, hogy szeret, bár néha már azon gondolkodtam, hogy nem-e csak a megszokás tart már össze minket. Nem csak azért tart-e még mindig, hogy a barátainak eldicsekedhessen vele, hogy ezt a bomba nőt szúrja.

János fotós volt. Egy modellügynökségnél dolgozott és minden nap csinos, bikinis lányok vették körül. Sőt. Mivel gyakran kérték fel neves férfimagazinok is, hogy készítsen nekik néhány sorozatot, gyakran tekinthetett be az említett lányok széttárt lábai közé is.

Lett volna okom rá, hogy féltékeny legyek, de amikor ennek a leghalványabb jelét is mutattam, mindig csak magához ölelt, megcsókolt és olyan meggyőzően bizonygatta, hogy neki csak én kellek, és hogy senkiért sem hagyna el engem, hogy egyszerűen képtelenség volt nem hinni neki.

Azt mondta, hogy ő nem egy éppen csak a gyerekkorból kinőtt, vékony kis szőke cicababával akar játszadozni. Ezt vehettem volna sértésnek is. Vagy azért, mert engem is annak tart, vagy pont azért, mert nem. Előbbi esetben kikérhettem volna magamnak, hogy nem vagyok már gyerekes csitri, utóbbiban pedig megsértődhettem volna, hogy már öregnek tart. De persze egyik sem volt igaz.