Szépségkirálynő nehézségei

Tikkasztó nyári hőség volt azon a szerdai napon, mikor ez a bizarr eset megtörtént Renátával. Abban a kávézóban ült barátnőivel, ahova már középiskolás korukban is jártak. Érettségi óta két év telt el, a lányok ugyanolyan szépek voltak, mint egykoron. Persze Renáta magasan fölébük emelkedett küllemével. Selymes fekete haja, csillogó kék szeme rendkívüli bájról tanúskodott. A teste ezzel ellentétben sokkal inkább nevezhető dögösnek. Feszes kebleit, előszeretettel hagyta szabadon, a popsijára a legszűkebb nadrágokat húzta, s a hosszú lábai előtt a férfiak tucatjai hevertek. Már fiatalon felfigyelt saját szépségére, s egy idő után megtanulta kiaknázni ezekből adódó lehetőségeit. Nagy sikerrel modellkedet, ami számára testhez álló feladat volt, mert nagyon szeretett pózolni. Tucatnyi diszkós kép, és egyéb házilag készített szexi fénykép készült róla. S azt is szerette, ha az utcán megnézik a testét. Ilyenkor nagyot nőtt az egója, s titkon belül még izgatta is a sok figyelő tekintet.

Az asztalnál a szokásos lányos témákról beszéltek, shopping, buli, pasik. Ez utóbbiakat előszeretettel beszélték ki. De a főtéma mégis Renáta szépségversenyes indulása volt. Nagy sikert ért el a versenyen, bekerült a legjobb harminckettő közé, ezzel a hírnév kapujába találta magát, amire mindig is vágyott. A barátnői sokszor alárendelték magukat Reni akaratának, és mindig keresték az elismerő szavait.
– Tényleg nagyon szép voltál – szólt Évi.
– Igen, szerintem te nyered meg az egészet, a többi lány nagyon csúnya – licitált rá Tündi.
– Köszönöm, nagyon cukik vagytok – jött Renátától a gyors válasz.
A kávézó teraszán foglaltak, helyet, s a mellettük elhaladó férfiak csorgatták a nyálukat, mikor megpillantották a lányokat. Azok vagy melleik kidomborításával feleltek vagy legyintéssel koptatták le a bámészkodókat.
– Reni, képzeld, kit láttam a múltkor – szólt Évi.
– Na kit?
– Emlékszel, az osztályból Lacikára? Arra a kis nyomi gyerekre? Még mindig olyan ragyás, mint akkor suliban volt. De sokszor megszívattuk szegénykét.
– Igen, sokszor elbántunk ilyen nyomorékokkal – helyeselt Tündi.
– De tudjátok ki volt a kedvencem? – mosolygott Reni. Az a stréber Pisti. Ahányszor kosarat adtam neki... Egyszer még el is sírta magát, mikor azt hitte elmegyek vele randizni.
Mindhárman nagyot nevettek, mikor visszaemlékeztek ezekre a régi történetekre.