Anyukám kolleganője, Zita

Ez a "kalandom" tulajdon képen az első is volt egyben és elég váratlanul is ért. Ugyanis én mindig úgy képzeltem el az elsőt, hogy majd legalább fél éve járok majd a lánnyal és előre megbeszélt módon helyen és időben nyugodtan egy kétszemélyes ágyon fog megtörténni. De hát nem így lett, végülis az ember azt hinné még szűzen, hogy milyen nehéz elveszteni, de valakinek az valakinek meg derült égből villámcsapás. Én mint mondottam az utóbbi csoporthoz tartoztam.

Szóval történt egyszer, hogy nyáron amikor 16 éves voltam, hát nyári munkát vállaltam anyukám munkahelyén, ami kimerült egy napi 8 órás borítékolásban. Én teljesen más szinten is dolgoztam, mint anyukám, a reklám osztályon. Az első munkanapon éppen fénymásoltam a borítékolni valót, amikor a fénymásolónál összefutottam anyukám egyik kolleganőjével, aki egy akkor 22 karcsú fekete hajú nagyon helyes lány volt. Rövid beszélgetésbe kezdtünk majd szépen ment mindenki a dolgára. Másnap halottam anyukámtól, hogy ez a kedves kolleganője, akivel összefutottam későbbiekben (Zita), megjegyezte, hogy mennyire helyes szinte kész férfi lettem. Erre persze én kissé csodálkoztam, mert hát nekem annyira elérhetetlen bomba nőnek tűnt akkor még, hogy nem is remélhettem azt ami végül lett belőle. Szóval teltek múltak a munkanapok közben gyakran beszélgettünk az ebédszünetekben, meg mialatt vártunk egymásra a fénymásolónál. Talán titeket is el fog szomorítani de ezen a nyáron nem történt semmi. Tanév alatt hallottam, hogy Zitának van már pasija, persze ettől azért kicsit csalódott lettem.

Na de következő nyáron csak, hogy nem ismét mentem borítékolni. Az én egyik munkahetem véletlenül pont anya szabadságára esett, de persze én ettől még nem gondoltam semmi különösre. Ebben az évben is jöttek a szokásos beszélgetések melyekből kiderült, hogy szakítottak nem régiben, és hogy most nincs neki senki új a láthatáron. Így bátrabban mertem "véletlenül" majd nyilvánvalóan direkt megérinteni, hogy éreztessem vele iránta érzett vonzalmamat. Az egyik csütörtökön (amikor anyukám szabadságon volt otthon) bementem szokásos dolgomra, amikor közölték velem, hogy nem jött meg a posta így nincs mit borítékolnom. Hát kissé csalódottan indultam le a lépcsőn, amikor találkoztam Zitával. Persze rögtön fülig ért a szám.
– Hová, hová? – kérdezte mosolyogva.
– Nincs munka, mert valamit elszúrtak a postán. – feleltem.